Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 3. szám - MŰHELY - Márciusi beszélgetés: Társadalmunk az igazra áhítozik (Mocsár Gábor válaszol Hatvani Dániel kérdéseire)
MŰHELY TÁRSADALMUNK AZ IGAZRA ÁHÍTOZIK tisr-i Mocsár Gábor válaszol Hatvani Dániel kérdéseire A „vidéki író” fogalma a „vidéken élő magyar író" fogalmával leginkább Mocsár Gábor neve hallatán helyettesitődik be immár tudatunkban, — nemcsak a bennfentes irodalmi, de az olvasói köztudatban is. Népszerűsége nagy, s nemcsak húsznál több könyve okán, de a rádió- és tévéjátékok, filmadaptációk is a legszélesebb körben, s körökhöz juttatják el a mindig közérdekű, mindig a köz ügyét szolgáló, s minden esetben a való élet által hitelesített, a közállapotokon változtatni akaró mondanivalót. Anélkül, hogy a majdani irodalomtörténeti értékelésnek elébe vágnánk, máris bízvást kijelenthetjük, hogy a népi irodalom legjobbjainak — Móricz Zsigmondnak, Veres Péternek — a nyomdokain jár, életanyagának gazdagsága, bősége, műveinek változatossága (összetevő/ között szerepel a történelem, a szatíra, a közvetlen valóságábrázolás), termékenysége, s mindenekfölött „országban, népben gondolkodó" elkötelezettsége az övékével rokon. Lankadatlan, örökké felbuzgó vitakedve, valóságismerete a szociográfiában is az élen jelöli ki Mocsár Gábor helyét. Hogy mást ne is említsünk, a Tanyavilág — bomló világ (Taar Ferenccel közös szerkesztésben), a Nálunk vidéken és az Égő arany a magyar valóságirodalom máig érvényes alkotásai. Az évekkel ezelőtt elkezdett szociográfiai interjúsorozatunkat ezúttal Mocsár Gáborral folytatjuk. A Mocsár-féle szociográfiai könyvek fél kézen könnyen megszámolhatok, mégis, az Égő arany című könyv fülén az áll, hogy a szerző úgymond visszatért eredeti műfajához, a szociográfiához. Hogyan is állunk ezzel a kérdéssel: eredeti vagy nem eredeti műfajod a szociográfia? Amióta írói szándékkal tollat vettem a kezembe, olyan kérdésekről, melyeket igazán fontosnak, húsbavágónak tartottam, sokszor írtam vitacikket. A tanyakérdés például mindig is foglalkoztatott. A szociográfiát nem eredeti, de alapvető műfajomnak nevezném. Ám akad többféle prózai műfaj — szatíra, szociográfia —, melyek egyformán meghatározzák írói tevékenységemet. Az egyik orosz klasszikus nyomán úgy mondanám, mind a kettő afféle nyögvenyelő orvosság; a szatíra is, de a szociográfia is, ha őszintén és lelkiismeretünk szerint csináljuk. De a szociofráfia pusztán műfaj-e nálad, vagy talán másjis? Úgy értve, hogy a magatartás, a szemléletmód is megnyilatkozik benne? Régóta zajlik a vita: önálló műfaj-e a szociográfia. Én csak annyit mondok; ne ezen vitatkozzunk, hanem elsősorban azt állapítsuk meg, hogy a szociográfia bizonyos társadalmi jelenségekre, folyamatokra ráhangolt írók esetében létszükséglet. A kifejezés egyik igen nagy lehetőséget hordozó formája, lehetősége. Ahogy ezt divatos szóval mondják: az önmegvalósítás hallatlanul fontos alkalma. Jómagam főleg irodalmi műfajnak érzem a szociográfiát. A magyar szellemi életben a szociográfia főként irodalmi műfaj volt, amennyiben írók csinálták. Azért nem tetszik sok minden nekem a mostani szociográfiai irodalomban, mert inkább keveredik a szociológiával, s tudatos a cél, 56
