Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 3. szám - VALÓ VILÁG - Berkovits György: Mozgalmi emlékek

„Ezerkilencszázötvenhat október huszonharmadikán este hét órakor értem haza munkahelyemről, vacsorázás közben bejött az egyik szomszédom, aki a régi rendszerben főszolgabíró volt és nagy örömmel közölte: »Na uram, égetik a vörös zászlókat és a csillagokat a Szabadság téren, meg a Parlament előtt, ezt csinálja a magyar nép.« Ezt kétségbe vontam és szép finoman kiutasítottam a lakásból, mondtam ne terjesszen rémhíreket. Aztán lementem az utcára, ahol a házmesternő, aki közismerten klerikális beállítottságú volt, azt magyarázta, hogy vége a kommunizmusnak. Kilenc órakor feleségemmel és kislányommal kíváncsiságból el is mentünk a Szabadság térre és legnagyobb megdöbbenésemre valóban hatalmas tömeget láttam, égették a vörös zászlókat, párt- és kormányellenes jelszavakat kiáltoztak. Találkoztam ott néhány elvtárssal, mondtam nekik, menjünk el innen, a rendőrség úgyis körülveszi a teret, s elviszi ezeket a suhancokat. Az egyik elvtárs keserűen megjegyezte, »Mondd, hol van a párt és miért nem avatkozik be a rendőrség és a honvédség, ez a csőcselék azt csinál, amit akar?« Hazamentem, lefeküdtem, éjjel fél kettőkor géppisztolylövésekre riadtam fel, azonnal felhívtam a pártközpontot, ott közölték, hogy a csőcselék megtámadta a Rádiót. Reggel ötig legalább harmincszor telefonáltam mindenhova, felírták a nevemet mindenhol, azzal, ha szükség lesz rám, értesítenek, de sajnos ez csak ígéret maradt. Reggel öt órakor bezártuk a lakást és az ötvenöt éves beteg feleségemmel és tizenhat éves kislányommal elindultunk a kerületi pártbizottságra. Ott megint ledaráltam az életrajzomat, mosolyogtak, nyugtattak, hogy az én nevemet az éjjel már kétszer is felírták, maradjak nyugodtan, ha szükség lesz rám, igénybe veszik katonai tudásomat. Leintettek, elküldték haza, ugyanezt csinálták a többi jelentkező elvtárssal is, akik bevetésüket követelték a fasiszták ellen. Végre reggel nyolckor a Partizánszövetségben beosztást kaptam, átküldték a Belügyminisztériumhoz harminc elvtárssal. Tíz órakor már a Belügyminisztériumot rohamozó fasisztákat vertük vissza, legalább huszonötöt kinyírtunk, köztük egy cisztercita papnövendéket. Délután újabb rohamot vertünk vissza, este még egyet. Huszonötödikén azt a parancsot kaptuk, hogy géppisztolyokat szállítsunk a Honvédelmi Minisztériumba, ez volt az első fuvarunk, de a másodikkal már sebesült magyar és szovjet katonákat kellett szállítanunk, a harmadikkal meg vagy negyven fiatal szovjet katona holttestét. Huszonhatodikén az újpesti kapitányságot foglaltuk vissza. Közben ismét több ezres tömeg ostromolt bennünket, majd újabb segítséggel széjjelzavartuk a tömeget. Két nap múlva a gyűjtőfogházból kitört fegyveres rabokkal vettük fel a harcot Kőbányán. Sajnos nekünk is voltak sebesültjeink és halot- taink. Harmincegyedikén hazamentem pihenni, a lakásom ajtajában kábé negyven ellenforradalmár várt rám, az ajtót feltörték, lakásomat vandál módon feltúrták, a könyveknek egy részét az utcára szórták, engem meg azon a címen, hogy ÁVH-s voltam, fel akartak akasztani. Végül a Vadász utcai kapitányságra szállítottak, ahonnan egy rendőrtiszt elvtársam megszöktetett. November harmadikéig pincékben bújkáltam, míg végül negyedikén a szovjet csapatoknál jelentkeztem, ahol a páncélosoknál kaptam beosztást. Mi törtünk be a Corvin közbe ... Velünk volt sok partizán és ÁVH-s tiszt. November nyolctól az R-csoportnál teljesítettem szolgálatot, garázdálkodó orvlövészeket és banditákat tettünk ártalmatlanná, és beindítottuk, valamint biztosítottuk a villamosjáratokat.

Megjegyezni kívánom, hogy az ezerkilencszáztizenkilenc és az ötvenhatos ellenforradalmi harcok sokban megegyeztek. Emlékezetem szerint tizenkilencben is sok ellenforradalmárt fogtunk el — akkor a Lenin-fiúkhoz voltam beosztva —, de pár nap múlva szabadlábra kerültek, ugyanez volt a helyzet ötvenhatban. S mennyi párttagot láttam az ellenforradalmárok oldalán, sorolhatnám a neveket. ..”

55