Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 3. szám - VALÓ VILÁG - Berkovits György: Mozgalmi emlékek
BERKOVITS GYÖRGY VALÓ VILÁG MOZGALMI EMLÉKEK „Ezernyolcszázkilencvennyolcban lettem tagja a szociáldemokrata pártnak és az újpesti munkásképző egyletnek. A képző a párt fedőszerve volt, vezetősége egyben a párt vezetősége is volt. A képző a Kakas-féle vendéglőben, az egyik helyiségben működött, minden vasárnap kedélyes délutánt rendezett, amely műsoron kívül mindig tizenöt-húsz perces politikai előadással kezdődött, a párt vezetői tartották . . . Az ezernyolcszázkilencvenötödik évi véres felvonulásra jól emlékszem, amely Újpesten a mai Dózsa György út helyén tartatott meg, a búzaföldek mentén. A képző zászlaját, amely krém-drappszínű volt, piros szegéllyel és három nyolcassal, a rendőrség el akarta venni, a tömeg ezt nem engedte, mire a gyalogos- és lovasrendőrök nehéz kardokkal vagdosták a felvonulókat. A brutális támadásnak sok sebesültje és halálos áldozata is volt, sok évi börtönt szabott ki a bíróság és a zászlót hét év után adták csak vissza az egyesületnek. A párt eredményes agitációs eszköze volt a képző dalárdája, amely esténként, a munka után, a házak udvarán énekelt. A közeli házak lakói erre összegyűltek és a párt vezetői rögtönzött gyűléseket tartottak. Persze minden vasárnap prédikáltak ellenünk, főleg a keresztényszocialisták; jezsuitákat hoztak Újpestre, akik uszítottak. Az egyik vasárnap, azt hiszem ezerkilenc- százhatban, megszálltuk a nagytemplomot. Akiknek nem jutott hely a padsorok között, állva hallgatták a jezsuita uszítást, közben magunkban nevettünk, s csak akkor vették észre a jezsuiták, hogy hiba van a hallgatóság körül, amikor a sekrestyés perselye üres maradt. Máskor a papok, a kisiparosok gyülekező helyén, a Wnuk vendéglőben rendeztek gyűlést, egyszer, mintegy harminc-negyven elvtársat, többnyire famunkást, szerveztünk meg erre a gyűlésre. A gyűlés elnökének megválasztásakor kitört az ellentét, mi a magunk jelöltje mellett kardoskodtunk, de a már befröccsözött iparosok verekedésbe kezdtek, ebben a rendőrségi provokáció is segített nekik. Ők voltak többen, de ez nem számított, verekedés közben a vendéglő berendezése összetört, mert mindenki avval hadakozott, ami a keze ügyébe került, székekkel, asztalokkal, üvegekkel. A vendéglős pert indított, huszonöt-harmincan kerültünk a vádlottak padjára. A per évekig tartott, mert a nagyszámú vádlottat, akik közben munka- és lakóhelyet is változtattak, nem lehetett összehozni. A közismert elvtársakra két-két tanút osztottak be, akik nem is ismerték azokat, akik ellen tanúskodniuk kellett. Rám is vallottak, védőügyvédem súlyosnak látta a helyzetet, kijelentette, hogy két tanúra van szükség sürgősen, a tárgyalás szünetében bárhonnan szerezni kell, telefonáltunk a famunkásszövetkezetbe, ahonnan az ebédfőzést végző két asszony azonnal a bíróságra sietett és derekasan megesküdött.. „Ezernyolcszázkilencvennyolcban Rákospalotán születtem, apám Lutz Elemér szerszám- és géplakatos segéd volt a Rossemann és Künemann bánya- és keskenyvasút felszerelési gyárban, anyám Rózsa Terézia tizennyolc évig szövőnő volt a Jutagyárban és körülbelül tizenkét évig lámpacsomagoló-nő az Egyesült Izzóban, anyám különösen azért dolgozott ilyen hosszan, mert apám megszökött egy másik nővel Amerikába, amikor én kétéves voltam, s engem meg a húgomat anyám tartott el, de mivel nem 47
