Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 1. szám - Lászlóffy Csaba: Rab s burg (történelmi vízió)
LAKÁJ (komor ünnepélyességgel) Őfelsége nem óhajtott ma a reggelijéhez nyúlni. COLLOREDO (Sauraura pillantva) A Bécsre kiterjesztett általános gyász talán csak nincs összefüggésben ... (tenyerét a gyomrára téve) egy újabb szertartásos böjtöléssel?! (Lakáj lesütött szemmel tűnik el a terembe nyíló ajtó mögött; Saurau válaszra sem méltatja Colloredót. A mennyezeti zajok közben erősödnek.) COLLOREDO (türelmét vesztve) Tisztában vagyok vele, hogy nem szolgáltam rá a rendőrminiszter úr bizalmára; minek is tartozna rám, hogy vak-engedelmesen sunyító vagy éppen csörtető emberei mit vagy kit keresnek. Csak annyit mondjon meg, hogy ha már engem is mozgósítottak ide — bár őfelsége egyelőre nem óhajt fogadni — csak annyit valljon be, hogy ez után az egész belső felfordulás után remélhető-e ön szerintoda- kint— no, ha nem is épp egy csoda, de legalább némi javulás?! SAURAU (szárazon) A miniszter urat a császár vagy a birodalom léte aggasztja?! COLLOREDO: Nem hagyom magam provo- káltatni éppen ön által, aki talán még gondolni sem mert soha arra, hogy nemcsak egy személyt, hanem vele együtt mindig egy ügyet is lehet és kell szolgálni. SAURAU (sértett komplexussal) Ön pedig, lefogadom, ismét őrültnek nézne engem, ha a legfőbb személy érdekében, mondjuk már a mai napon elrendelném, hogy megkezdjék a márványkockák átfúrását, amelyeken most állunk, vagy a mélyfúrásokat és ásatásokat az egész palota alatt?! COLLOREDO (szinte szomorúan) Nem volna egyszerűbb felrobbantani a Burgot?! SAURAU (szenvedéllyel) Vegye tudomásul, hogy bármelyik pillanatban fennforog a merénylet veszélye! COLLOREDO (cinikus fölénnyel) Tipikus lélektani helyzet: minél erősebb a félelem, annál nagyobb a pánik. SAURAU: Arra az első percben rájöhetett, hogy nem önmagamat féltem. COLLOREDO: De hát őfelségének hadserege, ágyúi vannak, személyes őrsége, önálló, titkos kabinetje (könnyed iróniával), önállótlan rendőrminisztere — aki épp ezért a legharapósabb házőrző, s mellesleg Európa legnagyobb besúgó hálózatával rendelkezik. Ha Napóleon mindezt közelről látná, tán elmenne a kedve a velünk való háborútól! . . . Kitől kell hát őfelségének tartania?! SAURAU (fojtott hangon) Egy ördögi, bosz- szúálló agy találmányaitól, amelyek . . . (ösztönösen hátrapillant.) COLLOREDO: De az az agy is csak két lábon jár. Utói lehet érni, el lehet fogni, a találmányait elkobozni, vagy ha veszélyesek, megsemmisíteni őket... Bár őszintén szólva, nincs tudomásom olyan kis vagy nagy hatalomról, aki valaha is ne örült volna a legveszélyesebb találmányoknak is. SAURAU (először látszik lehangoltnak) Azt a személyt egyelőre nem sikerült megtalálni. COLLOREDO: Bújkál valahol vagy külföldre szökött? . .. SAURAU (fojtottan) Sokkal messzibbre ... vagy sokkal közelebbre. (Szünet után, hangosabban.) Állítólag meghalt. COLLOREDO (Saurau savanyú ábrázata láttán felkacag) Ez hát az a félelmetes ellenfél?!... Az agyát, persze, hátrahagyta valahol spirituszban. (Csúfolódva) S ön mindezt nem meri közölni őfelségével?! . . . SAURAU: Lehet, hogy nem jár messze az igazságtól, gróf úr, már mint azt az agyat illetően. COLLOREDO: Na, jöjjön, bizisten segítek megkeresni! Beszéljen, köpködjön, nyújtsa rám a nyelvét a spirituszból, de még ha a feje tetejére áll is a sok alkoholtól, felrobbanni nem én fogok, hanem őkelme, ha alája gyújtok. (Az erősbödő zajra) Őt keresik hát a Burgban?! (Felszabadultan veti bele magát egy éppen odacipelt, kopott trónszékbe.) József császár annak idején rosszul spekulált, amikor megszámoztatta a házakat. Én már akkor megmondtam, hogy az embereket kel! számokkal ellátni. Még pontosabban — az ön tanulságos példázata szerint — a koponyákat, hisz bennük kotyog vagy ketyeg az agyvelő. Mint ahogy Lipót császár számokat tetováltatott fehéregerei fülébe. Igaz, hogyha nem őrzik gondosan ketrecben, rácsok mögött, az egér is pont olyan buta, mint az ember. A tegnapi is mérget nyalt valahol, s lám, a kis hülye miatt ma az egész fővárosnak böjtölnie kell. LAKÁJ (lép ki az ajtón, megáll a rendőrminiszter megett és súg valamit a fülébe.) SAURAU (energikusan kapja fel a fejét; félhangosan) Egy kis szerkezet?! (Lakáj Colloredo grófra pislant, aztán kimérten bólint) Őfelsége tud már róla? (Lakáj nemet int fejével.) Várjunk a hírrel, amíg alaposan, körültekintően meg nem vizsgáltuk azt a ... Fölöslegesen fel ne izgassuk vele! (Lakáj bólint.) A munkálatok zaja miatt őfelsége nem panaszkodott? LAKÁJ: Észre sem vette őket. (Meghajtja magát, távozik.) COLLOREDO (feláll) Az öregeknek általában, mondjuk az én koromban, visszatér a hallásuk. Őfelsége, úgy tudom, jelenleg gyengébben reagál, legalábbis a külső hangokra. Ebből is látszik, mennyire fiatal még ahhoz, hogy azt hallja meg, amit feltétlenül meg kellene hallania, amit mondanak neki. SAURAU (éllel) Szándékosan ajándékozta meg a rendőrminisztert ezzel a kétértelmű példázattal ? COLLOREDO: Az őszinte szóban egyre inkább példázatot gyanít a világ füle. Ezt veheti bóknak is, gróf úr, hiszen ön kétségtelenül fontos (halló) szervét képviseli egy süketülve elbizonytalanodó világnak. Ami előbbi megjegyzésemet illeti, azzal, meglehet, viszonozni igyekeztem az ön mai őszinteségét. Bár fogalmam sincs róla, 13
