Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 3. szám - Csordás Gábor: Erdő (vers) - Ószabó István: Elnyúlva (vers) - Géczi János: Monostorpályi (vers)
CSORDÁS GÁBOR ERDŐ forró szél simogatja gyűrt pendelyét ledobja a cseresznyevirág csont-fejjel viselősen nem táncol libegősen a májusi világ ÓSZABÓ ISTVÁN ELMÚLVA Hold-gázláng lebeg Fekszünk Csillagpontsor-háló felettünk Ujjcsontok, minden gallyon új tulajdon zöld öröme bizseg földdé válnak a száraz ágak lerakott fegyverek koponya-csontkelyhek felett, föld alatt foggyöngy-patkós csikajunk lépeget Patanyom sárharangok felett, égig a tenger, benne lebegek — Aranyhal: lebegsz tárgyilagos az erdő meghalt minden didergő üres a menedék kéken püffedten vár a fény-nyüves fakadásra a gép-lyuggatta ég Visszajátszásban már, elmúlva vagyunk, Fülünkre rajzolt hullámok — hallgatunk Csigolya-lámpás út: gerinc, szeméremszőr felett, csillagpontsor-háló föld alá, ránksüllyed GÉCZI JÁNOS MONOSTORPÁLYI Indigószínbe csöndesül a falu hogy este lett; hallgatnak a vének, bölcs kezekbe zárva minden szorgalom, magukban dúdolnak Holdat igéző bűvös hangokon éjszakákban jártas szegények. Most másolják a fák fényre és vízre ráfelelő testöknek vattapuha mását-----------az árnyak mind oly tömöttek mint szívüket beindázó hímzés-virágok, mint vakvászonra varrt sokszínű valóság. Készülnek — kezüket, arcukat Istenhez fordítva s kenyérhez — bölcső ringatású álom-járásra; korongolt koponyák, csontcserepek mélyén, kényes, apró magvú hitek, akárha növények, lassúdon beérnek. 42
