Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 3. szám - Pintér Lajos: Gyökér, törzs, korona - Tóth Erzsébet: Összetört vers (vers)

GYÖKÉR, TÖRZS, KORONA

Nemrégen egy társaságban a Forrás hagyományőrző munkájáról szerettem volna beszélni. De valaki rövidesen félbeszakított: a szerkesztői jó szemet nem az dicséri ám, hogyan fürkészi a múltat, hanem az, hogyan látja az eljövendőt! Hogyan segíti kibontakozásában az új és új irodalmat. Eldöntsük-e ezt az eldönthetetlen kérdést? Mintha arról vitatkoznánk: melyik a fontosabb, gyökere a fának vagy a koronája? Azt mondom erre én: tisztelet a fának; gyökérnek, törzsnek és koronának. Természetesen tisztelet a múltnak, jelennek és eljövendőnek.

Diákéveim filmjét, a Sípoló macskakő címűt néztem egyik délután. Megdöbbentő volt a felismerés: hiszen ez a mi nemzedékünk létkérdéseinek filmje. Azt mondom: a mi nemzedékünk. Hiszem ugyanis, szemben azokkal, akik bármi nemzedék létezését tagadják, hogy az irodalom története, nemzedékek egymásutánjának története. Néztem a filmet és hallgattam építőtábori kulcsmondatát, az allegorikusát: „A munka technikai okok miatt elmarad”. A mi munkánk?! József Attilával az ilyen ítélkezésre fölfelelem: Én dolgozni akarok. Nehezen alakult ki a nemzedék hadrendje, de mostanra, a Tengerlátó és Madárúton antológiák rendjében, kialakult mégis.

írásom végén az új, Madárúton antológia Kormos István-i kezdősorai álljanak. Fényhomlokú fiúknak s nevető-kezű-lábú lányoknak hallik egy üzenet. „Utánunk igazabbak jönnek. | Hazugság máltai lovagjai, | színlelés bohócruháiba-bújtak, | eszméktől örök nyavalyatörősek, | az ingujjból pikkászt varázsolok, | s velük a búzafölddézsmáló varjak, | végezetül a rókák is kivesznek. | Jöhetsz, aranykor, mi már nem leszünk. | Fényhomlokú fiúkkal s nevető- | kezű-lábú lányokkal elgyere! | Ők szavak első jelentését mondják, | és rendbe raknak mindent majd utánunk.”

A reánk váró munka semmilyen okból el ne maradjon. Munkálkodáshoz a kedvünk meg ne romoljon.

TÓTH ERZSÉBET

ÖSSZETÖRT VERS

Húgomnak

Barackot, meggyet,

szilvát zaboltam egy férfi helyett,

azt mondja ez a dudvás, csalános örökélet.

Hiába borult érte virágba a kezem,

Hiába feszített maga alá a Nap.

Hiába könyörögtem olyan hangosan,

hogy fölvertem álmukból a lelenc isteneket.

Azt mondják a madarak

nem ott van a Gellérthegy ahol én kerestem.

Nem ott van a Duna,

37