Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 3. szám - Pintér Lajos: Gyökér, törzs, korona - Tóth Erzsébet: Összetört vers (vers)
te is máshol vagy, nem fekszel itt mellettem, kerüljelek már téged is, mint a tükröket, meneküljek tőled. Ha a verseket ledobhatnám mint a szoknyát, ha valaki leemelné őket a világ tetejéről, mint tortáról a marcipánhuszárt. . . de a versek szerelmes csillagok, nincs testük, árnyékuk, helyük, olyanok mint én. Meg a fényeskedő ribanc angyalok. De én elkísérem a szeretőjéig, elkísérik a nyári dobok, csak az egész tavasz az én ágyam legyen, csak fájjon már egy kicsit a szíve, holnapra igaz lesz amit ma hazudtam. Ne kérdezz, ne sírj, ne érts meg. Nekem sem beszélhet már senki a fájdalomról. Nem énekelhet. A fájdalom néma mint a halál. Majd visszatérek mint a kutyák, sántán, megőszülten. * Visszatérsz hogy ne csak élni, meghalni se legyen már miért, hogy ezután se lásd az arcokat, ne lásd a fegyvereket, szóljon suttogva a parancs: ne zavard a mosolygást! Hogy több legyen a jóltartott, tenyésztett bámészkodó, és érkezzen a büdös levegő hermetikusan elzárt vagonokban, érkezzen postagalambbal, érkezzen borítékban, és késsel támadj megint a karácsonyra, és hulljon a hó, hulljon még négyezer évig, és hulljon feketén szívedről hazádra a káromkodás. Itt te nem lehetsz kenyérosztó. * Egyszer majd hajnalt hordunk újra a szívünk alatt, a költők álomtól véres arccal ébrednek, úgy állnak az emberek elé, újra parancsolnak és rendelkeznek, és gyönyörű lesz újra mint egy palotában lépdelni a lángok között, porrá égni mosolyogva.
