Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 3. szám - Kiss Anna: Kuporgó (verses mesejáték)
a cseléd-nép nyitva felejt egy ajtót, úgy lehet, a kopók se morognak, Borza se lesz odahaza... (!) másnap hozza meg öve szíján a véres vadakat...! De te, ki csak tiporni és csak tiporni tudsz, mitől is lennél emberismerő ...? Fejedbe vetted, hogy Cinnia meg én azért akarunk egy kamrában hálni, hogy terólad pusmogjunk ...! Ennyit ér a te emberismereted. Vénasszonyodat is rávetted pedig, tudná ki, mit tervelünk ellened, vagy csak haraszt zörög-é? „Csak a haraszt zörög.” — így szólott a jelentés. De te csak a magad malmát forgattad: „Rászedtek, vén szipirtyó! Ezeknek a szemük se áll jól! s nagyon is egyfélék ezek!” Úgy igaz. Egyfélék vagyunk. Mégse vagyunk egyformák. Mert én magamért lettem az, aki: Kuporgó, a bolond. Mégis, cseppet se bánom, hogy nem engemet, de őt menekítik hideg szemed elől a farkasok, lámpás szemükkel ha előtte járnak, hogy végre eljusson a házig, ahol majd elrejti egy láda, egy kémény vagy kemence, korommal, doh szagával megrontván az árulásukról mit sem tudó kopók szimatát...! Pedig énnekem épp elég, s néki kevés vagy ellenségnek. Ujjával fellök, hogyha akar! Csak tán nem akar, megkímél, mivel élő volnál te is. Pedig de szép mese, találó egy mese, Borza esete a ... panoptikummal, (Vihog.) Kapott is a vénasszony érte egy ezüstöt! Nagy hirtelen meggyónta, Cinkából meg belőlem neki kell ügyesen kipiszkálni a szót! Hát egy ezüstöt, azt kipiszkált. (Feltartott tenyérrel. Majd a mókushoz) Hej, koma! Havazik! Elfödi a nyomot!
