Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 1. szám - Lászlóffy Csaba: Rab s burg (történelmi vízió)
rára, kedves Saurau. Hogy lássa, mennyire élvezi teljes bizalmunkat, bevalljuk önnek: harcias és gőgös öcsénket, Károly főherceget mielőbb szívesen elkiildenők vagdalkozni a legfélelmetesebb csatamezőkre, hogy ne zavarja itthon titkos kabinetünk döntéseit. Azt is elárulhatjuk, hogy az ön által kegyencünknek nevezett Colloredo gróf — mostani szorongatottságunkban miniszternek is öregecskén gyönge. Őszerinte különben a kül- ügyben bennfentesThugut lett a kedvencünk,akinek—a gróf szavaival — „sikerült belénk vernie a forradalmi vértől tajtékzó paripáján lovagló Napóleon iránti félelmet”. SAURAU (előzékenyen siet viszonozni a bizalmat) : Napóleon inkább hiú szerepjátszó és hódító benyomását kelti, felség, korántsem egy forradalmárét ... FERENC (felkapja fejét, rajtaütésszerűen)'. Miért, ön szerint milyen egy igazi forradalmár?! SAURAU (habozva): Mindenekelőtt felforgató ... — de nem hiúságból vagy bosszúból teszi, sem pillanatnyi őrületből, mint az anarchisták ... FERENC (fénylő tekintettel és hévvel) ■ Tehát van benne némi konspirativ szellem . .. valami démoni . . .! SAURAU (habozva, először látszik önmagáért aggódni): Igazán zavarban vagyok, felség. Mesterségem folytán nem igen szoktam hozzá, hogy engem . . . faggassanak ilyesmiről .. . FERENC: Ne féljen, kedves Saurau. Ezúttal épp a mestersége, úgyszólván rutinja által tett nekem rendkívüli szolgálatot. (Nyomatékkai.) Nekem, Ferencnek, személyesen. Nem Őcsászári- Királyi Apostoli Felségünknek! .. . (Izgatott séta közben kissé hadarva) Orvosunk az utóbbi napokban többször is megvizsgált . . . (Mintegy mellékesen) Különben már rég megfordult a fejünkben, hogy elcsapatjuk. SAURAU (puhatolózva) : Az ő személyével kapcsolatban is felmerülhet a megbízhatatlanság gyanúja...? FERENC (sietve, könnyed kézmozdulattal hárítván el ezt a lehetőséget): Egyik konzultálása során, miközben a mind gyakrabban észlelt zajokról számoltunk be neki, szerinte minden összefüggés nélkül azt a kijelentést tettük, hogy Martinovics lényében volt valami démoni. És nyilván azt is megjegyeztük, hogy azóta, szóval a kivégzés óta is tudomásunk van (különös hangsúllyal) egyvalaki létezéséről, aki a divatnál ma félelmetesebben terjedő technika eszközeivel, személyünk izgatása által, titkos mesterkedésekkel a Habsburg-ház s vele együtt az egész birodalom megdöntésére tör. SAURAU (nagyon halkan) : És felséged az orvos tudomására hozta a gyanúsított személy nevét? FERENC (ingerülten) : Azóta a látását sem tudnánk elviselni annak az impertinens tudálékos alaknak! Mármint az orvosunknak!... Képzelje el, milyen elképesztően ostoba kérdéssel fordult azon nyomban hozzánk! (A színész érzékeltesse, hogy mélyen felháborítja az egészségére vagy lelkiegyensúlyára vonatkozó bármilyen orvosi diagnózis vagy az övétől eltérő rögeszmét kereső feltételezés. Egyfajta szkizofrén-állapottal állunk szemben. Eről- tetettvigyorral, orvosát próbálván utánozni) : „Vajon nem a Martinovicsék szelleme zaklatja időnként felségedet?”... (más hangon, kis szünet után). Mintha csak egyetlen démoni elme leselkedhetne reánk! . . . Különben, aki látta Martinovics lefejezését, elmesélte nekünk, hogy mennyire szánalmasan vergődő figurává lett a hajdani magabiztos, ezerarcú démon. SAURAU (először látszik megnyugodni): Örülök, hogy felséged tisztánlátását nem zavarta meg semmilyen elhamarkodott orvosi hipotézis . . . (kis kedéllyel) sem az azzal kapcsolatos, divatos literatúrák. Őszintén szólva, felséged szuggesztív erejű előadókészsége jó ideig engem is bizonytalanságban tartott. FERENC (összevont szemöldökkel): Nem tudjuk, hogy legalább e pillanatban ugyanarra gondol-e a császár meg a rendőrminisztere? Hogyan kerül ide megint a literatúrai! . . . (Enyhe iróniával.) Önt, úgy veszem észre, egyre inkább kezdik behálózni a szavak bűvészei avagy szélhámosai. SAURAU: Újabb gyónással tartozom uralkodómnak. Hiába, a mesterség kockázatai! ... (Kínos vigyorral.) Többször beleolvastam a határon túlról küldött könyvekbe, utóvégre, a csak idegen nyelveken olvasó arisztokráciára való tekintettel, mégsem lehet valamennyi kiadványt látatlanban elkobozni, megsemmisíteni vagy pincébe hajítani... (Erőltetett, fintorral.) Nyilván a postai forgalom is hoz valamit az állami konyhára ... (Elakad zavarában.) FERENC: Kíváncsian várjuk, hova fog kilyukadni, gróf úr. SAURAU: Ezek az angol kísértet-históriák, felség!... Szinte mindenik ősi kastélyban felbukkan egy hazajáró lélek. Máskor meg szemtanúk igazolják, hogy a legtisztább kékségű tó vizéből hirtelen kinyúlik egy véres ujj vagy egy rozs- dátlanul csillogó kardhegy, hogy rámutasson az éppen arra ellovagoló, esetleg bűntudat nélkül víkendező gyilkosra. FERENC: Kezdünk rájönni arra, hogy ön a legműveltebb miniszterünk, Saurau. Sajnos nincs módunkban egyelőre nagyobb befektetéseket előirányozni a kultúrára. Az ön fantáziája azonban végképp meggyőzött arról, hogy ön a mi emberünk. Ezután már nincs joga kételkednie abban, amit sejtünk vagy hallunk. Sőt, esetlegesen fellépő kételyeinkben sem! SAURAU: Tetőtől talpig az ön híve vagyok, felség! FERENC (kivár, először kísérel meg mosolyogni) : Ahhoz egy cseppet sem kell megerőltetnie magát, hogy elismételje velünk azt, miszerint Martinovicsék, a káté terjesztői bűnösek, közönséges felforgatok, gonosztevők voltak. Még ha egyikmásik gyengébb szervezetű fickó véletlenül halt 8
