Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 2. szám - KRÓNIKA - Katona Imre: Néprajzi útikalauz (II. A nyugati végeken - Vasi és zalai népcsoportok)
a rigászás (rigófogás), melyet egy vállalkozó szellemű, betelepült egyén honosított meg, és mivel jövedelmező mellékkeresetnek bizonyult, hamarosan sokan rákaptak. Itt a városba költözés — ha nem is épp özönlés — több évszázados folyamat volt, csak épp a városi kézműipar nem tudott elegendő munkavállalót befogadni, maguk a városok is nagy visszaesésekkel fejlődtek. A nagybirtok mindvégig erős versenytársnak bizonyult nemcsak a falusi parasztság, hanem a városi polgárság piacra való termelésében is, a parasztság e versenyben utóbb le is maradt. Itt a falvak és a városok közötti különbség látszólag nagyobb volt ugyan, mint pl. az Alföldön, de egy-egy faluban több volt a kézmű- iparos, mint egyebütt. Mindemellett is e két megye (főként pedig Zala) ipari és mezőgazdasági népessége még az 1960-as években is mintegy a fordítottja volt Pest megyéének! A szántóterület aránya e két megyénkben egyike a legrosszabbak- nak az egész országban, a paraszti jelleg is itt maradt fenn a legszívósabban! Népművészet TÜKRÖS (VAS MEGYE) A magyar népművészet kapcsán Sárköz, Mezőkövesd, Kalocsa, Kalotaszeg és a nógrádi falvak mellett eszünkbe sem jut Zala vagy Vas neve, a jólértesültek esetleg valamit még tudnak a már említett vasi gerencsérekről (fazekasokról), annál is inkább, mert a Népi Iparművészeti Tanács már 7—8 ízben is megrendezte a Gerencsér Sebestyénről elnevezett népművészeti, ill. a fazekasipari pályázatot! Pedig megyéink és ezeken belül az egyes népcsoportok maguk is művészkedtek, csak itt a pásztorművészet pl. nem volt olyan hangsúlyos, mint Somogybán vagy a Bakonyban, a díszesebb spanyolozás is csak kevéssé terjedt el; a fafaragásban megmaradtak a karcolt, vésett, domborműves technikánál, a színes asztalosbútor sem tudott szélesebb körökben hódítani. A faragott díszek egy része még mértanias motívumokat őriz, a befogadott virágok pedig közelebb vannak a reneszánsz, mint a barokk stílushoz, következésképpen egyszerűbbek, kevésbé színesek és nem oly mutatósak, mint más vidékeken. De népünk a művészkedés más területein is ugyanilyen következetes: a zalai fehér hímzés pl. nem váltott át színesre, a hetési is csak később színesedett meg, főként a piacra termelő, sőt az ún. idegenforgalmi népművészet korszakában. Megmaradtak a régies színek is; a vasi Kethelyen még a múlt században is piros színben gyászoltak a nők, mert akkor ez volt a legünnepélyesebb: a fekete pedig mind Göcsejben, mind pedig az Őrségben a legutóbbi időkig nem annyira a gyász, mint inkább az ünnepélyesség jele volt; ennek megfelelően pl. fekete színű volt (házilag festették) a göcseji nők régi szoknyája; és mindkét említett népcsoportunk ismerte a főkötőn viselt fekete, vagyis ünnepélyes szalagot, melyet a menyecskék csak az első gyermek megszületése után tettek le. E régiesség iskolapéldája azonban a hajviselet: Göcsejben meg az múlt században is megvolt a zsíros férfi haj —(valamint ing- és gatya) — viselet, ugyanitt és a szomszédos Hetésben is a nők még úgy sodorták a hajukat, mint a középkorban, de már úgy választották szét, mint a polgárok a biedermeier divat idején. Egyetlen női „fejen” tehát évszázadok találkoznak össze! Zala megyében az ácsolt bútorok (szökrönyök, ágyak, stb.) a 14. századtól a 19-ig, vagyis kerek félévezreden át fennmaradtak. A ház, ill. koporsó alakú ácsolt ládát (szökrönyt) végső fokon az ókori krétai műveltségig, vagyis évezredekre követhetjük vissza. E nyeregtetős ládák az Őrségben és a Göcsejben is helyben készültek; mértanias díszeik, és fekete-fehér színezésük az egész országban egyedülálló régiességet kölcsönöz nekik. Hasonló egy kercaszomori ácsolt ágy is 1840- ből, oldalán régies sárkányidomok sorakoznak. (Talán védelmi célzatból kerültek oda!)! Amikor a gyári porcelán- és vasedények másutt már szinte elárasztották a falvakat és a fazekasmesterek mind díszesebb és színesebb edények készítésével, piacradobásával próbáltak védekezni, megyéinket mindez alig érintette. Bármily népes is volt a vasi gerencsérek száma, ők elsősorban saját kis belső piacuknak dolgoztak, főként használati és nem díszcserepeket készítettek. E tekintetben viszont nagy volt bennük a vállalkozókedv: keresztelőkre és főként lakodalmakra bármilyen egyedi megrendelést is elfogadtak, nem bánták, ha nem is lehetett sorozatban gyártani. Igyekeztek mindenféle használati edényt készíteni, pl. még fali cserép sótar93
