Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 1. szám - Lászlóffy Csaba: Rab s burg (történelmi vízió)
SAURAU: Talán egyetérthet felséged velem abban, hogy egy felséggyalázásban gyakorlott költőtől. FERENC: Mindenekelőtt: egy magyartól, rendőrminiszter úr. SAURAU: (csend után, feszes tartásban) Éppen most, midőn nyugodt lélekkel jelenthetem felségednek, hogy a pest-budai magyar Játszó-Színi Társaságról szóló izgató információk teljesen alaptalanoknak bizonyultak. Sőt, ama nagylelkűség, mellyel felséged megkegyelmezett e maroknyi színészgárda létének, meghozta számunkra gyümölcsét. Annak idején Protasevitz, midőn rövid életű igazgatósága után lemondott, keserűen még republikánusnak vallotta magát, őszintén fájlalván az állítólagos megalkuvások miatt megrekedt színvonalat. Most viszont, megnyugtató bizonyságául annak, hogy nemcsak a magyar arisztokrata, de maga az átlag-nemes és átlag-polgár is reszket, irtózik a francia változásoktól, a pestbudai Játszó-Színi Társaság személyzete megszelídülve, a legjámborabb módon olykor épp a forradalmi szellem domesztikálását szolgálja. Örömmel állapíthattam meg a helyszínen, hogy a francia forradalom csak mint vígjátéki gúnyolódás célpontja jelenik meg régóta a színpadon. A Kufsteinből kiszabadult Kazinczy intése ellenére, Kotzebue egyfelvonásosa változatlanul sikerdarab, melynek rövid ékei, szójátékai felségedet is minden bizonnyal magukkal ragadnák. Ezenkívül elmondhatom még, hogy a magyar nemeseknél továbbra is a bécsi módi, a cifra és drága bútor, a nagy farsangozás meg a gondtalan fényűzés járja. Úgyhogy felséged uralkodásának hagyományerejű fényénél mindennél világosabbá válik, hogy II. József császár reformjai a konzervatív magyar urak előtt eleve halálra valának ítélve. FERENC (erőt vesz rajta a düh) Józsefről ne tegyen nekünk említést! __(Majd a félelem. Belevágja magát a karosszékbe; két tenyerét fülére szorítja.) Megint halljuk! (Hevesen az asztalra könyököl, leveri a karos gyertyatartót. Saurau készségesen hajol le; a vékonyabbik gyertya kifordul: papirosba van csavarva. Saurau lassan bontja ki a pergamenként fel göngyölt papírt, a császár kitépi a kezéből, bele se pillantva messzire hajítja. Kínzott ábrázattal dugja be fülét; magánkívül, szinte kiabálva.) Utáljuk a francia szavakat! SAURAU (fölveszi a papirost, átfutja a szöveget. Felnéz.) De hiszen ez úgyanaz a magyar vers, felség! FERENC (mint aki nem hallja, mereven néz maga elé) Lefogadom, hogy Napóleon beépített embere! SAURAU: Kiről beszél felséged? Nekem mint rendőrminiszterének kötelességem megóvni az uralkodót még ... még a leg kétségesebb feltételezéseiben felmerült ellenségeitől is. FERENC (indulattal) A legnagyobb kétségünk afelől van, hogy az ön segítségével akár egy fél országot besúgóvá tehetünk, mégsem akadunk rá az igazi felforgatókra, legfeljebb néhány gethes komédiásra!... (Saurau érzi, hogy most nem tanácsos replikába bocsátkozni. A császár feláll, lárva arca valósággal világít a sötétedésben. Saurau közben visszateszi ezüst tartójába a gyertyát, bizonytalanul indulna vele az ajtó felé. A császár nagy önuralommal.) Hagyja, mi magunk is boldogulunk. (Különböző nagyságú kovaköveket vesz elő, fura fintorral eljátszadozik velük, vagy inkább ügyeskedik, láthatóan reszket a keze.) SAURAU: Ha megengedi felséged, segítek. FERENC (miközbenSaurau szikrát csihol, világot gyújt, és az asztalra helyezi a gyertyatartót.) Elég lesz egyik gyertya. Ha csengetünk, ezek a sötét- eszű inasok készséggel meggyújtották volna közelünkben az összes csillárokat. (Fejét körültekintően húzza félre a pisklákolást abbahagyó gyertya fényköréből.) Jobb, ha nem tesszük ki magunkat világos célpontnak ... Bár a mai technika színvonalán, Isten a megmondhatója ... SAURAU (önérzettel, némi pózzal) Jelen pillanatban ki van itt hozzám mérhetően hűséges embere, felség?! FERENC (váratlanul elérzékenyülve) Köszönjük, gróf úr, hogy mégsem tartja képtelenségnek az ellenünk tervezett merényletet. SAURAU (újabb elképedéssel) Felséged megint próbára akarja tenni lelkiismeretességemet. (Erőltetett kedéllyel.) A gethes komédiásokat illetően, úgy hiszem már sikerült megnyugtatnom felségedet. Igazi, szabadlábon levő felforgatóról pedig nincs tudomásom. Még a legnagyobb befolyással bíró írói szellemre, a súlyos várfogságot viselt Kazinczyra is csak a káté lemásolását tudtuk volt rábizonyítani. A többi, szabadon szaladgáló ifjú poéta pedig örül, ha fülig szerelmesen átültetheti az idegen Múzsáknak egy-egy érzelemdús, ártatlan szójátékát arra a kezdetleges magyar nyelvre, melynek elképesztő szócsinálmányai cseppet sem látszanak veszélyeztetni az ősi osztrák bölcsességet és hegemóniát. Hagyjuk meg őket a ravaszul pajzán Kotzebue természetadta naiv bájt és békességet szövögető hálójában: „Egyetlen egy a Birodalom, melly nem ingadozik, az az Ámor Birodalma.” FERENC (hűvösen) Mióta lett ily roppant hiszékeny, rendőrminiszter úr?! (Papírok közt keresgél, majd Saurau orra elé tart egyet) Pillantson bele ebbe a hozzánk intézett folyamodványba! SAURAU (olvas, majd kissé szórakozottan, elégedettséggel) Ez igen, veretes latin szöveg, hajlékony stílus, dús nyelvi fantázia. (Hangosan fordítja.) „Legszentebb Császári-Királyi Apostoli Felség! __ leteszem trónod zsámolya elé ... a legjobb és legnagyobb uralkodó iránti tiszta hűségem és alázatom tanújelét...” (Forgatja a levelet.) És végül: „Legszentebb Felségednek királyi parancsra élni és meghalni kész sírig hű híve és alattvalója...” (Felnéz.) A megszólítástól a végső ajánlásig minden kifogástalan. Ezek után nem is tűnik túl nagy merészségnek, hogy egy lyukas zsebű ifjú poéta a nagy birodalomból egy kis darab földecskét kér, amit saját kezével megművelhet. (Beleolvas.) „így elidőzhetnék az ártatlan Múzsákkal.” (Valóságos el6
