Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 1. szám - Lászlóffy Csaba: Rab s burg (történelmi vízió)

SAURAU: Talán egyetérthet felséged velem abban, hogy egy felséggyalázásban gyakorlott köl­tőtől. FERENC: Mindenekelőtt: egy magyartól, rendőrminiszter úr. SAURAU: (csend után, feszes tartásban) Ép­pen most, midőn nyugodt lélekkel jelenthetem fel­ségednek, hogy a pest-budai magyar Játszó-Színi Társaságról szóló izgató információk teljesen alaptalanoknak bizonyultak. Sőt, ama nagylelkű­ség, mellyel felséged megkegyelmezett e marok­nyi színészgárda létének, meghozta számunkra gyümölcsét. Annak idején Protasevitz, midőn rövid életű igazgatósága után lemondott, keserűen még republikánusnak vallotta magát, őszintén fáj­lalván az állítólagos megalkuvások miatt megre­kedt színvonalat. Most viszont, megnyugtató bi­zonyságául annak, hogy nemcsak a magyar arisz­tokrata, de maga az átlag-nemes és átlag-polgár is reszket, irtózik a francia változásoktól, a pest­budai Játszó-Színi Társaság személyzete megszelí­dülve, a legjámborabb módon olykor épp a forra­dalmi szellem domesztikálását szolgálja. Örömmel állapíthattam meg a helyszínen, hogy a francia forradalom csak mint vígjátéki gúnyolódás cél­pontja jelenik meg régóta a színpadon. A Kufstein­ből kiszabadult Kazinczy intése ellenére, Kotze­bue egyfelvonásosa változatlanul sikerdarab, mely­nek rövid ékei, szójátékai felségedet is minden bizonnyal magukkal ragadnák. Ezenkívül elmond­hatom még, hogy a magyar nemeseknél továbbra is a bécsi módi, a cifra és drága bútor, a nagy far­sangozás meg a gondtalan fényűzés járja. Úgyhogy felséged uralkodásának hagyományerejű fényénél mindennél világosabbá válik, hogy II. József csá­szár reformjai a konzervatív magyar urak előtt eleve halálra valának ítélve. FERENC (erőt vesz rajta a düh) Józsefről ne tegyen nekünk említést! __(Majd a félelem. Bele­vágja magát a karosszékbe; két tenyerét fülére szo­rítja.) Megint halljuk! (Hevesen az asztalra könyö­köl, leveri a karos gyertyatartót. Saurau készségesen hajol le; a vékonyabbik gyertya kifordul: papirosba van csavarva. Saurau lassan bontja ki a pergamen­ként fel göngyölt papírt, a császár kitépi a kezéből, bele se pillantva messzire hajítja. Kínzott ábrázattal dugja be fülét; magánkívül, szinte kiabálva.) Utál­juk a francia szavakat! SAURAU (fölveszi a papirost, átfutja a szöve­get. Felnéz.) De hiszen ez úgyanaz a magyar vers, felség! FERENC (mint aki nem hallja, mereven néz maga elé) Lefogadom, hogy Napóleon beépített embere! SAURAU: Kiről beszél felséged? Nekem mint rendőrminiszterének kötelességem megóvni az uralkodót még ... még a leg kétségesebb feltéte­lezéseiben felmerült ellenségeitől is. FERENC (indulattal) A legnagyobb kétségünk afelől van, hogy az ön segítségével akár egy fél országot besúgóvá tehetünk, mégsem akadunk rá az igazi felforgatókra, legfeljebb néhány gethes komédiásra!... (Saurau érzi, hogy most nem ta­nácsos replikába bocsátkozni. A császár feláll, lárva arca valósággal világít a sötétedésben. Saurau köz­ben visszateszi ezüst tartójába a gyertyát, bizonyta­lanul indulna vele az ajtó felé. A császár nagy ön­uralommal.) Hagyja, mi magunk is boldogulunk. (Különböző nagyságú kovaköveket vesz elő, fura fintorral eljátszadozik velük, vagy inkább ügyeskedik, láthatóan reszket a keze.) SAURAU: Ha megengedi felséged, segítek. FERENC (miközbenSaurau szikrát csihol, világot gyújt, és az asztalra helyezi a gyertyatartót.) Elég lesz egyik gyertya. Ha csengetünk, ezek a sötét- eszű inasok készséggel meggyújtották volna kö­zelünkben az összes csillárokat. (Fejét körültekin­tően húzza félre a pisklákolást abbahagyó gyertya fényköréből.) Jobb, ha nem tesszük ki magunkat világos célpontnak ... Bár a mai technika szín­vonalán, Isten a megmondhatója ... SAURAU (önérzettel, némi pózzal) Jelen pil­lanatban ki van itt hozzám mérhetően hűséges embere, felség?! FERENC (váratlanul elérzékenyülve) Köszön­jük, gróf úr, hogy mégsem tartja képtelenségnek az ellenünk tervezett merényletet. SAURAU (újabb elképedéssel) Felséged megint próbára akarja tenni lelkiismeretességemet. (Eről­tetett kedéllyel.) A gethes komédiásokat illetően, úgy hiszem már sikerült megnyugtatnom felsége­det. Igazi, szabadlábon levő felforgatóról pedig nincs tudomásom. Még a legnagyobb befolyással bíró írói szellemre, a súlyos várfogságot viselt Kazinczyra is csak a káté lemásolását tudtuk volt rábizonyítani. A többi, szabadon szaladgáló ifjú poéta pedig örül, ha fülig szerelmesen átültetheti az idegen Múzsáknak egy-egy érzelemdús, ártatlan szójátékát arra a kezdetleges magyar nyelvre, mely­nek elképesztő szócsinálmányai cseppet sem lát­szanak veszélyeztetni az ősi osztrák bölcsességet és hegemóniát. Hagyjuk meg őket a ravaszul paj­zán Kotzebue természetadta naiv bájt és békes­séget szövögető hálójában: „Egyetlen egy a Bi­rodalom, melly nem ingadozik, az az Ámor Biro­dalma.” FERENC (hűvösen) Mióta lett ily roppant hi­székeny, rendőrminiszter úr?! (Papírok közt keres­gél, majd Saurau orra elé tart egyet) Pillantson bele ebbe a hozzánk intézett folyamodványba! SAURAU (olvas, majd kissé szórakozottan, elé­gedettséggel) Ez igen, veretes latin szöveg, hajlé­kony stílus, dús nyelvi fantázia. (Hangosan fordítja.) „Legszentebb Császári-Királyi Apostoli Felség! __ leteszem trónod zsámolya elé ... a legjobb és leg­nagyobb uralkodó iránti tiszta hűségem és aláza­tom tanújelét...” (Forgatja a levelet.) És végül: „Legszentebb Felségednek királyi parancsra élni és meghalni kész sírig hű híve és alattvalója...” (Felnéz.) A megszólítástól a végső ajánlásig minden kifogástalan. Ezek után nem is tűnik túl nagy me­részségnek, hogy egy lyukas zsebű ifjú poéta a nagy birodalomból egy kis darab földecskét kér, amit saját kezével megművelhet. (Beleolvas.) „így elidőzhetnék az ártatlan Múzsákkal.” (Valóságos el­6

Next

/
Thumbnails
Contents