Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 1. szám - Lászlóffy Csaba: Rab s burg (történelmi vízió)
sen hadonászik az ö orra előtt — a rendőrminiszter a legudvariasabb, de bizalmasan kedélyes hangon próbálkozik a megnyugtatással.) Bizonyára megint a füle, felség. A huzattól. Engedelmével becsukom az ablakokat. FERENC (indulatosan reagálván az ebben a helyzetben vakmerőén tapintatlannak minősített alattvalói megjegyzésre — közben a függönybe is belegabalyodik — már-már nem is rendőrminiszterét, hanem a titokzatos ellenséget képzelvén maga elé, sértő alantas kifejezés tör ki belőle.) Barom!... (A függönyhullámzásban különben a szó értelmét csak sejteni lehet. Amint kilép a függöny mögül, zavartan igazgatván felborzolt, ondolált parókáját, mértéktartó pózt erőltet magára.) Hetek óta ki sem nyitottuk itt az ablakokat. (Halkított hágón.) A palotának ez a szárnya megfigyelés alatt áll, amióta ezek a furcsa zajok ... (Vértelen ajkába harapva bizalmatlanul méri végig Sauraut.) Különös, hogy éppen ön nem hallott és nem hall semmi gyanúsat. (Sértetten.) Egy megbízható rendőrminiszternek az ilyesmit bárkinél előbb kellene meghallania. SAURAU: Éjjel-nappal nyitva a fülünk a felforgató gondolat búvópatakjának leghalkabb buzo- gására is, felség. (Sietve igazolja magát.) A jakobinus összeesküvők leleplezését követően a szabad- kőműves páholyok végleges szétzüllesztését fix családi jövedelemmel bebiztosított spiclikre bíztuk. Szinte valamennyien diplomával rendelkeznek. Új típusú, levélvizsgáló páholyaink ugyanazt a határozott gyakorlatot hivatottak életbe léptetni, mely a felségedre jellemző előremegfontoltság szellemének köszönhetően a rendőrminisztériumnak rendelte alá a cenzúrát. A recencuráló bizottság még a felséged elődei, főként a II. József császár különc intézkedései által protezsált (keresi a megfelelő szót) szabados korszak dinasztiát sértő vagy egyéb okok miatt veszedelmes és kárhozatos kiadványai közül is mintegy 2500 könyvet betiltott. A külföldi kiadványokat rendőrségünk már a határon elkobozza ... A felséged által is jól ismert kényes ügyben nyomoztam személyesen ez utóbbi hetekben Pest-Budán. Köztiszteletben álló városi hivatalnokok százait szervezvén be . . . FERENC (közben fülét több ízben is a falaknak, egy képhez vagy bútorfelülethez tapasztja, türelmetlenül.) Ne fecsegjen annyit. Megint mindjárt távolodni kezd vagy elhalkul a zaj, s mi újra ittmaradunk kétségeinkkel, a teljes bizonytalanságban .. . (A kiszámíthatatlanul váltakozó, ideges for- golódás és gesztusok után az íróasztalig hátrálva, önemésztő töprengéssel.) Vagy talán épp az az ő szándéka, hogy az ártatlanság és a Habsburg-ház iránti hűség álarcát megőrizve, az őrületbe kergessen bennünket... SAURAU (megütközve) Felséged konkrétan gyanakszik valakire?! (Magabiztosan.) Egyetlen kézzelfogható bizonyítékot kérek, és az illető tüstént a markunkban van. (Kivár, bizalmasan.) Vagy akár anélkül is . . . Egy elfogott levél kétértelmű soráról bármikor bebizonyítható . . . FERENC (közbevág) Ön mindig nagyon ügyesen keverte nekünk a kívánt játszmát „felségsértő szövegekből”, akár egy hamiskártyás. (íróasztala titkos rekeszéből összehajtogatott papirost vesz elő.) Kíváncsiak vagyunk, mit szól az igazi játékosok merészségéhez?! — Ezt olvassa, gróf úr! (Hangja nem parancsként hangzik, inkább izgatottságot árul el. Saurau elolvassa, belesápad. A császárnak mintha egyedül az önkínzás adna erőt a rémület ellen.) Na, mit szól hozzá, Saurau?! SAURAU: Ez lehetetlen, felség. Itt Bécsben, legalábbis ...! FERENC: Ott találtuk, ahonnan most elővettük. (Hisztériás nevetéssel.) A legjobb dugi- helyen, mi?!... (Gyorsan fel-alá kezd sétálni.) Keresse ön is, rendőrfelügyelő úr. Mindenütt fog találni belőle, ahová csak egy svábbogár vagy egy poloska el tud bújni .. . Emlékszünk, még gyermek voltunk, amikor egy poloskacsípéses éjszakán azok a kis vérszopó élőlények behunyt szemeink előtt akkorára nőttek, mint a császári kancellária pecsétnyomói. Reggelre aztán nem maradt más, csupán a szörnyű csípések nyoma ... SAURAU: Még ma intézkedem, felség. FERENC (félrehajítva az asztalra a papirost) Ezt a kétsorost most hagyjuk! Nem egy alattvalónk versel titokban. SAURAU: Őszintén szólva, zavarba ejt felséged viselkedése. Most, midőn a konkrét gyanú után már csak a tényleges bűnjel vár konkretizálásra — futni hagyjuk a szerzőt?! Erre még nem volt precedens! FERENC (színlelt könnyedséggel) Frappáns, epigrammái tömörség, nem találja, gróf úr! A tehetség szikrája, közvetlen környezetünkben. Eny- nyi még nem gyújtja fel szúette, öreg bútorainkat! SAURAU (újra rendőrfelügyelői precizitással) Nem tartom valószínűnek, hogy ilyen kétes és beteges hajlamú egyén léteznék felséged közvetlen szolgálatában. Magam irányítottam az új személyzet kiválogatását, s felséged megboldogult atyjának, II. Lipót császárnak legmegbízhatóbb emberei között is három ízben végeztem rendkívüli selejtezést. FERENC: Strázsáinkat magasság és izomzat szerint választották ki legutóbb is. Bárgyúk és megbízhatatlanok; ha jól értesültünk, már a második puffantotta le fegyverével saját magát; ezúttal divatjamúlt wertherkedésből, megtudván, hogy szolgálata ideje alatt más pislantott be az általa kiszemelt bajor fehércseléd szoknyái alá. SAURAU: Azonnal megindítom a házi motozást, felség, még a legrégibb livrés inasok körében is. Nyilván a Burg szelleméhez illő tapintattal .. Mondjuk: lakájkesztyű és -paróka cserét rendelek el. FERENC (csípősen): Miért, azt képzelik, hogy ezúttal is poloskák vagy tetvek után vadászunk?! (Saurau a kínos csendben habozva nyúlna a bűnjel, a papiros után, de a császár gúnyos pillantására visz- szakapja kezét.) Ha már annyira érdekli ez a — minek szépítgessük — pimasz kis provokálás, az ön feltételezése szerint kitől származhat?! 5
