Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 2. szám - Simek Valéria: Nagyanyám (vers) - Szöllősi Zoltán: Visszaút (vers)
SIMEK VALÉRIA NAGYANYÁM Szoknyád ráncai közé bújtam, mint az úton futó szél: megpihenni. Kampósbotod felkopogta az éj kutya- vonyító ködös leheletét. Kiszáradt ajtód résein besurrant a holdvilág. Földre teregetett papíron lépegetett a holnapi álom mész-illatú fehérségben. SZÖLLŐSI ZOLTÁN VISSZAÚT Utak voltak itt, nagy utak Gubancaikat bogozom, országomat végtelen, reménytelen Vagdalom a múltat darabokra Szőjek belőle vers-díszeket? Hurkoljak vers-subát? írástudó kézművesnek a kőházak közt sátram állna Vagy szemem rostélyát leeresztve hülve rozsdamentes értelembe kiszúrjam, kedvetekre a jelen rezgő esőcseppje hova hull velünk? Visszaút, tudtam, nem lesz innen; magammal hoztam mindenem s mögöttem hitem lápvidéke Karóknak tűnnek lépteim Mégis a mélyből nyomaim elmaradozott részeim lelkemet bugyogják föl — Elvesztem? Mi maradt? Mi maradtam? Hol vannak, akiknek adtam? Voltak-e? nincs meg a kenyerem se Csontomra göngyölt zászló; izmokká évült lobogásom: testté lettem Nem homlok ki Bomolhatnék — kocsmában és futballmeccsen Földbe tenném magammal cipelt gyökereimet, de a föld gépagy szolgaálma barmai fegyverműszerek; szálaznák, ropogtatnák az életem: jászolban kisded sarjúcsontját Sötét az űr — nem koncentrál fölém csillagot 28
