Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 2. szám - Végh Antal: Tengeren túl, magyarok közt (útirajz)
Sok nagy ősparkot is láttam, padokkal, pihenőhelyekkel ellátva. Sőt, még kőből megépített tűzhelyek is vannak, szalonna- és pecsenyesütéshez. Az ilyen szabadtéri tűzrakó helyeknél nylontasakban odakészített faszén. Hogy ne kelljen a tűzhöz fákat törni, hogy ne legyen az erdőkben, parkokban füst se. Az ilyen parkerdőkben vízöb- lítésesek az „illemhelyek”, és hideg—meleg vizes zuhanyozók is vannak! Kanada büszkélkedhet a méreteivel. Itt minden óriási! A ház melletti kiskerttől az erdőkön át a tavakig, minden hatalmas! Mi most itt egy Tojotával furikázunk, amelyik a Tar Mihály barátom feleségéé. Mihálynak egy óriás „Oldsmobil”-ja van, a két fiúnak pedig valamilyen amerikai márka. Ők mind a ketten gyakran cserélik a kocsijaikat, mert — különösen a kicsi — összeösszetöri. De csak módjával, nagy karambolja sosincs. Amerikában is kezdik kedvelni a kisebb kocsikat, főként a frissebben betelepedettek, az igazi amerikaiak meg vannak veszve a nagy kocsikért. Hét méter hosszúságnál kezdődik nekik a kocsi. Azt mondják, minél nagyobb valakinek a kocsija, annál előnyösebben ússza meg a karamboljait. A gazdámnak — hogy ilyen sok kocsit használ a család — és hogy teherautója is van — a ház mögött a garázsok oldalánál egy saját benzinkútja működik. Úgyhogy a fiúknak nem kell spórolniuk benzinpénzre! Miska nemcsak hogy elfoglalt ember, de azon kívül nagyon szorgalmas is. Ezért engem leginkább a feleségére bízott, ő olyan ügyes, hogy kilenc órára már kifőz, aztán gyerünk, ketten neki a nagyvilágnak. Minden nap mehetünk valahova. Hajdanán, amikor kijöttek — harminc évvel ezelőtt — dohányfarmon dolgoztak. Napi 14—16 órát. Messze, a farmoktól is távol törték a dohányt. Jött rájuk a hideg, óceáni eső. Azért imádkoztak, hogy csak egyszer legyen egy olyan kocsijuk, amelyikben nem ázik az ember! Úgy látszik, jól imádkoztak, mert most aztán van a családnak kocsija, bőven ... Egy nap kiterveltük, hogy olyan messzire megyünk, amilyen messzire egy nap alatt el lehet jutni. De mégse jutottunk el a világ végére, mert útközben betértünk egy kanadai farmra; mit látni. Mentünk, mendegéltünk, falut sose láttunk, mert egyrészt errefelé a falvak nagyon- nagyon ritkák, másrészt pedig ha éppenséggel volnának is, azokat elkerülik a széles, többsávos nagy utak. Csak a letérések mutatják, hogy arra, bent falut lehetne találni. Elképzelhető ez a nagy szétszórtság, ha arra gondol az ember, hogy Kanada lakossága csak alig kétszerese Magyarország lakosságának, a több mint százszor nagyobb terület mellett.. . 2. Letértünk a nagy, széles útról egy kisebb, keskenyre. Ez az út egy farmhoz vezetett. Mégpedig a környék leghíresebb farmjára; a „Community Farm”-hoz. Az 1920-as években alapították kivándorolt magyarok. És azóta a gazdaság él, virul, egyre nagyobb lesz, egyre gazdagabb. Mind korszerűbb gépekkel, mind nagyobb termelési eredményekkel. Csak egy valami nem változott itt az alapítás óta, és nem is fog; amíg ez a farm létezik ... Négy család alapította ezt a kanadai „téeszt”, ma tizenhat család él itt. Voltak már többen is, kevesebben is, de az utóbbi években a létszám ekörül stagnál. A farm központja: hajszálra, mint egy jobb módú magyar téeszközpont. Lebetonozott tér, a szélén fák, egyik oldalt irodahelyiségek, azon túl a lakások. Alig valamivel távolabb a feldolgozó üzemek, egy áruda, ahol a farm termékeit lehet vásárolni. A tér11
