Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 2. szám - Végh Antal: Tengeren túl, magyarok közt (útirajz)
tői nem túl messze; garázsok, gépszínek, üzemanyag-, szerszámraktár, és jóval távolabb istállók, karámok hosszú-hosszú sora. Ami eltérő: saját iskolája van a „téesznek”, és csak a tagság számára fenntartott templom; imaház. Ugyanis ez a „téesz” vallási alapokon állt és áll egyben. Még az alapító tagok közül él egy magyar, ő a legidősebb — nyolcvan körül — ő az elnök. Ő kormányoz, egy tanácsadó testület segítségével, a testület tagjai is főként öregek. Emiatt semmiféle nézeteltérés nincs; a fiatalok tudják, ha megöregednek, ők is tagjai lesznek a vezetőségnek. A „Community Farm” tagjai főként magyarok. De van köztük néhány ukrán, lengyel, vagy a származását már nem számon tartó kanadai. Benősültek ide, férjhez jöttek, de másképp is lehet itt tag bárki, aki jelentkezik, aki jön és aki vállalja, hogy aláveti magát a farm írott és íratlan törvényeinek; amelyek egyáltalán nem szokványosak. A farm „hivatalos nyelve” a magyar, és hivatalos vallása a református. Aki egyéb vallásba született, vagy nőtt fel, netán felekezeten kívüliként, az addig itt tag nem lehet, amíg hitet nem tesz a „magyar református” vallás mellett. Magyarul, ha jobban nem, de egy kicsit még a nemrég benősültek, a nemrég férjhez jöttek is tudnak. Egy tagjuk van, aki nem családalapítás okán jött, csak úgy egyszerűen „belépett”. Mint amikor a majtisi parasztok beléptek a téeszbe — „megértve az idők szavát”. Csakhogy itt előzetesen nem járták a környéket az agitátorok. A „téesz”-udvaron, mintha csakugyan otthon lennék — néhány Mercedes áll. De ez nem a kiküldötteké ... Nézzük először a gazdálkodást: ezer holdnyi földön gazdálkodnak, búza, dohány, kukorica. De ettől sokkal fontosabb az állattenyésztésük. Szarvasmarha és juh. De legfontosabb a baromfitelepük. Libát tenyésztenek, mindig változó az állomány. Van a tojó-, a hízó- és a növendékrészleg. A „Community Farm” hosszú esztendőkön át perelte a kanadai államot. Pár évvel ezelőtt ért véget a per, mégpedig a farm győzelmével. Az volt a per tárgya, hogy szabad, lehet-é a libáik tollát tépni? Tépték eddig is, de a Kanadai Állatvédő Egylet feljelentette őket. Amíg a per nem tisztázta a helyzetet, ideiglenesen fel kellett függesz- szék a libák tépését. Ugyanis az „Állatvédő Liga” állásfoglalása szerint a libatépés egyenlő az állatkínzással. A hosszú évekig tartó perben megállapították ugyan, hogy a libatépés bár állatkínzás, — ebben a Ligának igaza van, de nem öncélú a kínzás! Mert „kínzás” az állatok levágása is; de a tépés és a levágás eredménye egyaránt az emberi munka gyümölcse! így aztán a farm — igaz, csak egyedül Kanadában — rendelkezik a libák meglépésének jogával. Ott, ahol a libák tollához csak ilyen nehéz úton lehet jutni, elképzelhető, hogy milyen drága kincs a libatol!, a finom pihe. Úgyhogy ezt nem is adják el, feldolgozzák maguk. Nagy tollfosztók vannak, akár évtizedekkel ezelőtt Szatmárban. A pihéből ott helyben paplanokat, párnákat készítenek. Az asszonyok modern gépeken varrják a finom ágyneműket, nem győznek annyit csinálni, amennyit el ne tudnának adni, mégpedig itt helyben. Mert a „téesz” az egyéb áruit nem kell, hogy piacra vigye. Itt a piac a farmon. A vágóhíd mellett van egy óriás hűtőház. Tele vágott libával. Kisebb-nagyobb csomagolásban libazsír. És ami a legkeresettebb; amiért úgy járnak ide a messze-messze földekről is, mint a jó kútra: a libamáj. Az elnök szívesen fogadott. Nemcsak a hivatalába, az otthonába is meginvitált, ami egy kétszobás, nagyon szerény berendezettségé' lakás. Van felesége, két fia; ők is itt élnek. 12
