Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 2. szám - Végh Antal: Tengeren túl, magyarok közt (útirajz)
VÉGH ANTAL TENGEREN TÚL, MAGYAROK KÖZT i. Kanada éppen 101-szer akkora, mint Magyarország! Megy itt az ember kocsival napszámra, azt gondolva, hogy már keresztbe-kasul járta az országot, aztán este előveszi a térképet; mégis, hol, merre futkostak azok az utak — egyik helységtől a másikig. — Két-három centi a megtett távolság; Kanada meg — egyik határától a másikig — több mint egy arasz! Jártam egy kanadai „Mezőgazdasági Termelő Szövetkezetben” is. De ez a „téesz” nem azonos a mi téeszeinkkel. Szántóföldek itt csak messze-messze a városoktól távolra találhatók. De mi van akkor a városok, faluvégek, a falun kívül eső villák környékén a földdel? Mind-mind szép, frissen nyírott fás, bokros, füves mező! De egyik-másik akkora, hogy elég lenne átgyalogolni rajta. Mind olyan szép, tiszta és ápolt, mintha egy ház előtti kiskert lenne az egész határ. Ezeken a gyönyörű, füves, friss zöld ligeteken jól lehetne juhászkodni. Azt gondolná az ember, hogy éppen azért ilyen szép, üde és apró mindenfelé a fű, mert lelegelik a birkanyájak. Dehát erről szó sincs, mert az ilyen ligetekbe nem mehetnek be az állatok. Tehát nem lelegelt fű ez, hanem gondosan nyírott. Nem úgy, mint régente a majtisi futball pálya, hogy pénteken, szombaton szóltak apámnak, járassa meg a játékteret a juhval, mert nagy a fű, vasárnap nem lehet rajta futballozni. A kilencven perc alatt aztán nagyokat csúszkáltunk a juhganén. De ez még csak istenes lehetett, mert azelőtt meg a gulyalegelőn volt a majtisi csapat pályája! Itt ezeket a hatalmas és csodálatos nagy mezőket sportolásra használják a kanadaiak! Csak még azt nem tudom, hogy miféle sport ez, amit itt űznek? Délután, de különösen szombaton, aztán vasárnap egész nap tele vannak ezek a szép nagy rétek mindenféle népekkel. Itt is áll egy kocsi, ott is, az emberek meg futkosnak a ligetes mezőkön! Néhol terített asztal is van, hűsítő, harapnivaló, mert nemcsak percekre, órákra jönnek ide ki, hanem napszámra. Egy kis könnyű kézikocsival húzzák maguk után a játékhoz szükséges felszereléseket. Először azt hittem golfoznak, vagy netán gyeplabdázás ez; aligha, hiszen azt csapatokban játsszák. Itt meg ahány parti, annyi felállás. Két ember, öt, tíz, hol mennyit látni. Nagy ütő van a kezükben, és jókora golyókat ütögetnek. Arra is gondoltam, netán bigéznek, de a bige, amit el kell ütni a bottal, az nem golyó, hanem egy — két végén — hegyes fa. Vagy talán métát játszanának? Kérdeztem a házigazdámat, aki harminc éve van itt, azt mondta, hogy amikor ő ide került, már akkor is ugyanígy ütögették ezek a kanadaiak azt a valamit, de ő még nem nézte meg közelről, hogy mi is az? Amikor már elfogynak a város—faluszéli hatalmas nagy játékmezők, akkor következnek a rétek. Ezek se kisebbek. Egyiket kaszálják, a másikat nem! Amelyiket nem kaszálják, azt így őszre ellepi a virág. Akkora vadvirágos mezőket látni, mint Majtistól Mátészalkáig a határ. Egyetlen, hatalmas, sárga virágú tenger az egész! Persze, ki tudja miféle fura virág ez, térdmagasságú, a virága mint egy-egy kicsi kis napraforgó, de egy tövön tíz-húsz is van! Kérdeztem a házigazdám feleségét — aki valamikor alföldi parasztlány volt —, hogy miféle virágok ezek? Azt mondta; hogy ez a sárgavirág. Ez Kanadában mindenfelé van. Ilyenkor ősszel, ahol nem szántott a föld, és ahol nincs erdő, csupa-csupa sárgavirág mindenütt a mező. 10
