Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 12. szám - Kiss Dénes: Verscsöndítés (vers)
Valóban látok! Siratnom kényszer a holtat s hiábavalót mind Sírás e vers is fekete torra való! Oda szánom magammal koszorúnak amit a szél majd félresöpör Szemem se lehet örökmécse a hősnek ki egyetlen boldog lobogásban hunyt ki (huszonhat évet jelzett a naptár s évszázadokat élt ezalatt!) Csak gyertyavilág vagyok a poron hol nyugszik ezerszer becsapotton életben halálban s halhatatlanságban Szelleme fölött is fenyegetőn fénylik a dárda Mindörökre nekiszegezve! SEGESVÁR SEGESVÁR „Potomság!” LOVAT! EGY LOVAT EURÓPÁÉRT! AZ AZ EGY LÓ MINDIG HIÁNYZOTT A GYŐZELEMHEZ VAGY A FUTÁSHOZ! II. UTÓD: Mindig a futástól akart elfutni! Meneküléstől menekült szüntelenül Elément sorsának százszor ezerszer S hiába iszkol az ember hiába ha a maradás is végzetre szánja Nem fordít hátat önnön arcának hite szabadabb mint a halála de a félelem dermesztő lovas ott ül nyakában KÖLTŐ: A lovam?! A lovaim? Hol vannak a lovak? Miféle kufára császárnak királynak terelte el sorsomból őket? Miféle szó hazudott nekik szabad mezőket? A lovak a lovak! Hol vannak a lovak? Csak a kukoricást kéne elérnem csak a hidat! Előbb még a hidat! Futok de ki zihál mellemben ily szánalmasan ki az ki fújtat? Ki fut lobogó hajjal át a mezőn? Ki veri korbáccsal az arcom hogy fájjon mint tűz égetése bőröm izzása sebesedése Csak a bokrok? Ők vernek arcul? Csak a bokrok?! Jaj Uram! Valami bennem megbomlott Levegőt dönget puszta levegőt e vastörő homlok A lovak? Hova futottak előlem? Hova? Csak a hídig! Kukoricásig! Ott a menekvés! Uramisten! Ott! UTÓD: Menekvés nem volt soha és soha nem lesz! Csak az ostoba hit! Hogy kukoricás vár a csodával s valami híd KOZÁK: Ha haha! Hogy fut! Hogy fut ez itt? Honnét került elém? Én akarom elérni vagy csak a ló? Nem is katona ez s hogy szedi lábát a vézna kölyök! Gyüte! Eléri még a hidat s menekülne a kukoricásba s akkor kereshetem majd! Gyüte! Szúrnék már! Cár Atyuskára! Még sose láttam ily loholót! Ha így fut a végén még megmenekül Gyüte! Mindjárt elérem De el ám! Hova szúrjak? KÖLTŐ: Én futok? Én? Engem visz a lábam? Uramisten miféle lábak ezek? Kinek a lábai? S miféle parancsra visznek? S hova? Ez lenne a vég? ... „holttestemen át” Ha én futok elveszett minden Megállj! Megállj! Te istentelen láb istentelen tüdő hát ne szakadj ki Gyávaság csipkebokra énbennem ne lobogj! Ó testvér meddig űzöl? Őrzött lovamon utánam a halál vágtat nem az enyém de mindeneké! UTÓD: Futáskor a lábak sokáig maguk élnek nem a miénk a szív és tüdőnk izma sem a vér háborgása ereinkben A veszélyt ősibb ismeret jelzi 18
