Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 12. szám - Pintér Lajos: Versek (Bearanyozott omlás, Testem földútján, Apám elvermelt szemére, Istenhegyi borospohár, Párbeszéd a hírszerző fával, A didergő nyár meghódítása)

£ párbeszédet is, e kétélű pengét, mellyel ha vágsz, téged is sebez? Mondottam: mindened.

Emeld a verset,

emelem. Majdnem megszakadok, emelem,

nézem szájamat megtör lő kezem:

vérem csöppje katicabogár

a kézfejen. Megszállottan

ha szállni tudsz, költő, emeld a

megszállott hazát is. Ha zuhanok is, emelem.

APÁM ELVERMELT SZEMÉRE

Behunyt szemem mögül nézlek s lehunyt szemed mögött látom: futnak a csikók.

Csónakunk végében állok, nádszál kisgyerek,

úgy evezek, ahogy halászoktól láttam, fúrom a vizet,

apám deszkázott szemében ott timonyolok.

Lesi a békalencse a tóban, lesi a rucaöröm.

Fűzfagally víz fölé hajlik, Nap süt ágak közt, öreg halászok kisöccse, kezemben a bot.

Víz helyett faágra lendül, akad a horog. Naphalat bár nem fogtam, de horgomon a Nap, apám elhantolt szemében ott a pillanat.

Lépkedünk ekevas után tarlóit földeken,

szántanék egy kicsit, de a barázdából kibillen a vas.

Lépkedünk a szántóföldön apánk elföldelt szemében.

Behunyt szemem mögül nézlek s lehunyt szemed mögött látom: futnak a csikók.

Megy apám a motoron, fröccsen rá a sár. Énekelgeti magában:

tavaszi szél utat szárászt, virágom, virágom.

A világ világa, a világ lángja apám elvermelt szemében.