Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 11. szám - VALÓ VILÁG - Hatvani Dániel: A harmadik hullám

iskolák iránt. Csak azzal tudom mindezt magyarázni, hogy a balotaiakból — főleg a tanyán lakókból — nem veszett ki a realitásérzék.

Ám a fentiekhez rögtön hozzá kell tenni, hogy a továbbtanulás csak a „rendes“ tagozatra vonatkozik. Atanulói összlétszámnak ugyanis14—15százaléka — hivatalosan szép és szemérmes megfogalmazással — „kisegítőbe” jár. Jelenleg a 210 gyerek közül 26 (1978/79-es tanév végi állapot). Ez az arány az iskolaigazgató véleménye szerint is az elviselhetőség határán belül van, nem úgy, mint a két évvel azelőtti, amikor 23 százalék volt a kisegítős. A pedagógus szakmában akkor ez országos ügynek számított, „fentről” még vizsgálatot is rendeltek el. A problémát az élet oldotta meg, mint már oly sok esetben, tanév végével „kiment” egy 14 fős kisegítős osztály, s nyomban változott, azaz javult a statisztika. De az utánpótlás forrásai sajnos nem apadtak ki; 2—3 tanuló minden évben akad, akit át kell helyezni a kisegítőbe, vagy már egyenest oda kell fölvenni. Kül- és belterületről egyaránt. Két évvel ezelőtt, érthető okból, nagyobb figyelmet fordítottak erre az ügyre, vizsgálták, elemezgették az okokat; az esetek többségében a genetikai tényezőket sem lehetett kikapcsolni, a nagyszülők szívós és rendszeres alkoholizálása az unokák génjeiben végezte el és végzi roncsoló hatását. Némely esetben sokgyerekes, fél- vagy egészen lumpen családokról van szó, ha a közvetlen környezeti miliőt vesszük figyelembe, de — a kívülálló számára érthetetlen módon — akadnak „gyépések” a polgári komfortot és igen jó egzisztenciát teremtett családok körében is.

A háttérben ott munkál az alkoholizmus, mint kiváltó ok. Tíz kifejezetten alkoholista családot tartanak számon, s ez Balotaszálláson már figyelmet érdemlő hányad. A nyilván nem tartott alkoholizálás ennél jóval tágasabb kiterjedésű. A tanyák telve vannak zugkimérésekkel, kétes, vagy talán nem is kétes eredetű italokat „forgalmazó” bögrecsárdákkal. Akárhány esetben megkérdi a körzeti orvos: „Miért iszik?” s akárhány esetben ez rá a válasz: „Mit csináljak?” Az okokat kutatva lehetetlen nem gondolni bizonyos beszűkült életlehetőségre, a távlatok és az igények egyfajta redukciójára. Néha az ivás odáig fajul, hogy a rendőrök sorra szedegetik el a hivatásos jogosítványokat, minthogy a szondák is sorra elszíneződnek, aztán teremtődik valamilyen kompromisszum, mivel a törvény szerinti következetesség napokra megbénítaná a gazdasági élet forgalmát, s okozna ezáltal mérhetetlen károkat. Megfigyelhető az is, hogy az alkoholizálás a belterületen élők körében dívik nagyobb mértékben, a tanyasi ember nem engedheti meg magának a részeges kedést, ideje sincs rá, de meg a jószág körüli teendőket is naponta el kell látnia.

Minden évben akad 2—3 öngyilkosság, leginkább tavasszal és leginkább a fiatalok körében.

... Közeg és közérzet kölcsönhatásáról szemléletesen tanúskodik az a pár órás beszélgetés, melyet alkalmam volt folytatni mintegy 15 balotaszállási fiatallal. Néhány jellemző, kiragadott részlet a csoportos interjúból, különösebb rendszer nélkül, mozaikszerűen, inkább csak az elhangzás sorrendje szerint:

„Azt hiszem, mindegyikünk elmondhatja, hogy csak azért jöttünk vissza Balotára, mert a szüléink itt élnek, ide köt a rokonság meg minden, és lakni is van hol. Ha városon maradunk, mehetnénk albérletbe, ha azt is találnánk. De ha városon születünk, vagy ott növünk fel, azt se tudnánk, hogy ez a falu a világon van-e, vagy sincs. Nem is igen érdekelne bennünket.”

„A város nyújtja a sok szórakozási lehetőséget. Itt meg csak ez a nyomorult kocsma van.”

„Neked mit jelent az, hogy szórakozás?”

„Azt, hogy van színház, hangverseny, kiállítás. Vagy ha a városban sétálgatok, már az is valami. Az embernek új dolgokat kell látni és hallani, különben vak lesz és süket.”

50