Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 11. szám - VALÓ VILÁG - Hatvani Dániel: A harmadik hullám
kilométernél messzebbről biciklizik, az már buszt igényelne. Elhangzott már olyan követelés is, hogy a munkába való be- és hazajárás számítson munkaidőnek. Ilyen esetben a tsz-vezetés dilemma előttáll, nem csaka teljesítés, de a megtagadás következményeivel is számolnia kell, hiszen könnyen előadódhat, hogy szigorúságával az elvándorlás újabb zsilipjeit nyitja meg. Márpedig az utánpótlás is egyre nehezebb. Mert ha nincs munkaerő-tartalék, akkor jobb híján a tsz is csak a csábítás eszközéhez tud folyamodni. A korábbi években kialakult a gyakorlat, hogy sikerrel tájékozódtak a Csongrád megyei falvak irányába, az ottani homokvilág lakóira a „gazdag Tompa” vonzó hatást gyakorolt. A tompái Kossuth Tsz-ről rendszeresen írt a Csongrád megyei Hírlap is. Ásotthalomról — 30 kilométerről — manapság is busszal szállítják a Kossuth Tsz-ben alkalmazottként foglalkoztatott mezőgazdasági munkásokat. Segítette a szövetkezet egynémely szomszéd megyei falu kommunális fejlesztését. Már most tapasztalni azonban, hogy mindez tartós megoldást nem hozhat. Ha hárman elmennek a tsz-ből, jön helyettük egy. Az utóbbi időben a legfiatalabb munkaképes korosztályból, akiket a szövetkezet szeretne itt tartani, de akikre — amennyiben lányokról van szó — csak addig lehet számítani, amíg férjhez nem mennek, mert azután következik a gyes, közben kapják a háztájit, a gyermekgondozási letelte után azonban csak a legritkább esetben térnek vissza. Úgy a 60-as évek végéig szívesen vállaltak munkát a tsz-ben a fölöttébb szorgalmas, mindenfajta tevékenységre bármikor beosztható emberek is. Ilyesmiről ma már nem lehet beszélni. Persze a tsz, noha leginkább kényszerűségből, olykor megpróbálkozik a lehetetlennel, még a „káderneveléssel” is. Speciális szakmunkákra képeztetnek ki fiatalokat Halason, ez igénybe vesz 2—3 évet; visszatérnek, jó munkát is végeznek, de épp erre figyelnek fel máshol is, s akkor következik az elcsábítás. Rendben van, mondhatni erre, a megszerzett szaktudás végeredményben így is hasznosul a népgazdaság számára, ám kérdés, hogy ez a gyakorlat hosszabb távon célravezető-e. Az az ellentmondás, amely a mezőgazdasági termelés színvonala és presztízse között feszül, s amely a tompái Kossuth Tsz-ben kirívó élességgel rajzolódik ki, a gazdasági, s ennek nyomán a foglalkoztatási struktúra hatékony, a reális viszonyokat jobban kifejező módosításával bizonyára feloldható lesz. Ez kormányszintű döntéseknek a függvénye. De már jelenleg is az a kérdés, hogy egy várható és kívánatos intézkedéssorozatnak, a végrehajtás felől nézvést, van-e elegendő tömegbázisa. A „vissza a földhöz” romantikus jelszava ebben az összefüggésben értelmetlen és nevetséges is, ehelyett inkább az érdek és érdekeltség valóságos kapcsolatát kellene helyreállítani. Mert valóban nemzeti kincs a termőföld, ám csak a termelési tapasztalat által aktivizálható. A hazai agrár- népességből pedig már korosztályok hiányoznak. Ha a gazdasági életben mindinkább elkerülhetetlen annak az elvnek a gyakorlati érvényesítése, hogy a termék ára a felhasznált alapanyag értékéhez igazodjék, akkor ez mezőgazdasági nyelvre lefordítva azt kell hogy jelentse: a rendelkezésre álló talajerőt „mozgósító” emberi munka becsületét kell helyreállítani, méghozzá úgy, hogy a termékek nagyobb bőségéhez ne az áremelkedések hágóin át vezessen az út. Az életmód nyomában Az, hogy a falusi lakások többsége ma már komfortos, még nem minden, az ott élő fiatalok számára sem. Amint az ember ugyanis kilép a kapun, áttételes értelemben is lélegzetet vesz: egy adott társadalmi miliő, közeg levegőjét szippantja be, akár eljáró, akár helyben dolgozik. Ez a közeg, attól függően, hogy mennyire áporodott, s mennyire képes a megfrissülésre, alapvető kihatással van az ott élők közérzetére, főleg a fiatalabb 48
