Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 11. szám - VALÓ VILÁG - Hatvani Dániel: A harmadik hullám

fel, s a teljesítmény alapján havi 13—14 ezer forintot kellett volna kifizetni részükre. Amikor a munka megkezdődött, visszatért az elnök, az összeg láttán fel akarta bontani a szerződést, de ha ezt megteszi, egymillió forint marad kinn a tarlón. Ezért inkább helybenhagyta a kötést. Közben a szalmások brigádvezetője imigyen méltatlankodott: „Ha elnök elvtársnál otthon elromlik a vízcsap, egy órai munkáért a szerelőnek zokszó nélkül kifizeti a kétszáz forintot. Tőlünk sajnálja az 50—60 forintos órabért?” Az elnök belátta, hogy az ember érvelésében van némi igazság. Pár nappal azelőtt épp ajtózárat szereltetett fel, a házban lakó nyugdíjas a negyedórái munkáért 60 forintot kért. De említeni lehet a tsz-ben dolgozó ács szakmunkás esetét is, akiszabad szombatos hét végén magához vesz két segédmunkást, két nap alatt felrakja a tetőt, de az építkező tulajdonosnak is aktív segédmunkásként kell jelen lennie, s vasárnap estefelé ötezer forintot markol fel. Mármint az ács. Hogyan várható el, hogy a tsz-ben húsz forintos órabérért serény munkát fejtsen ki? S a példák vég nélkül sorolhatók. A probléma gyökere ott van, hogy amíg a közösből való elszívás olyan mértékű, hogy a tsz a szabályzók feloldása esetén sem fizethetne lényegesen többet, mint amennyit fizet, addig a maszekolásnak egyszerűen nincsenek közterhei. A szövetkezeti közös gazdálkodás ezért nem kelhet versenyre még a háztájival sem. Különben is a háztáji céljaira a legjobb földeket mérik ki, mert így kívánja az egyébként jogos tagsági érdek.

Mindezek után fölvetődik a kérdés olyatén exponálása is, hogy ha a tompái Kossuth Tsz-ben, a járás, sőt a megye egyik legjobb, legvirulensebb közös gazdaságában ilyen drámai módon keskenyednek el az előbbrejutás lépcsői, akkor egyáltalán mire számíthatnak a gyenge homoki adottságú, ráadásul a városok szomszédságában elterülő tsz-ek? A kérdésföltevés nem új, már 8—10 évvel ezelőtt nagyon élő volt. Két megoldás kínálkozott, melyeket azok a tsz-ek, ahol elevenebb volt a vezetők észjárása, már korábban sem vagylagosan, inkább párhuzamosan, a kettőt kombinálva alkalmazták. Az egyik áthidalás a 70-es évek magyar mezőgazdaságának egyetlen nagy „vívmányához”, a tömbösítéshez kapcsolódott. A dolog lényege: két-három szántóföldi növény nagytáblákon történő megtermesztése és betakarítása vegyszerezéssel, összefüggő, céltudatosan kialakított géprendszerrel, s a lehető legcsekélyebb élőmunka befektetésével. A másik: az ipari jellegű melléküzemági tevékenység térhódítása, a piacon nagy keresletnek örvendő termékek kisebb szériában történő előállítása, melyeket — épp a kis széria miatt — az arra hivatott ipari üzemek nem vállalnak, nekik „nem éri meg”. Jellegük folytán ezek a termékek igen sokszor semmiben sem kapcsolódnak a mezőgazdasági alaptevékenységhez, merőben idegenek attól.

A következmény mindkét esetben egy és ugyanaz: a mezőgazdasági termelés el- sivárosodása, leépülése. Mert lehet tömbösíteni a gabonát, a kukoricát, a cukorrépát, a napraforgót, s talán még egy-két ipari növényt, de nem lehet a zöldséget, a gyümölcsöt, a szőlőt, s a többi kényesebb növénykultúrát sem, általában mindazokat, amelyek az egységnyi területről nagy terméktömeget adnak, exportképesek, s tízszer-húszszor annyi bevételhez juttatják a közöst, mint a tömbösített növények. Az élő munka kikapcsolása óhatatlanul redukcióhoz vezet, oda, hogy a föld termőerejének kihasználása mélyen az optimális szint alatt marad. S ez a következménye a melléküzemi tevékenység prosperálásának is; az ilyen-olyan kócerájok csak a legritkább esetben integrálódnak a szövetkezeti össztevékenységhez, külön testet képeznek, mérhetetlenül több figyelem fordítódik rájuk, mint a szántóföldekre, olykor melegágyai a méltánytalan haszonszerzésnek, s az ideig-óráig tartó konjunktúra olyanfajta csalóka megítéléshez vezeti az ott dolgozókat, hogy „ők tartják el a tsz-tagságot”. Ezért a melléküzemági tevékenység aligha fogja „megváltani” a magyar mezőgazdaságot.

„A földből éltünk eddig, nem is rosszul. Ezután is abból akarunk megélni. Az egyetlen kivétel nálunk a fuvarozás, olyankor vállaljuk, amikor a kapacitás az üzemen belül

46