Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 11. szám - VALÓ VILÁG - Hatvani Dániel: A harmadik hullám

a 60-as években volt igazán számottevő. Olyannyira, hogy az 1962-es 160—170 fős fizikai létszám 1972-re 700-ra növekedett. Akkor, 72-ben még senki nem gondolt arra, hogy ez lesz a „csúcs”, noha az újságok pár éve már arról cikkeztek, hogy az ország munkaerőtartalékai lényegében kimerültek.

Elkészült a Kossuth Tsz nagy zöldségfejlesztési programja 1970—71-ben. Azzal számoltak — egyébként teljesen reálisan —, hogy évente ezer vagon zöldséget értékesítenek. 1973-ben hozzáláttak a program megvalósításához, s már ez évben 700 vagon termést takarítottak be, legnagyobbrészt korai paprikát, paradicsomot, uborkát. Elkészült egy 50 ezer négyzetméteres fóliatelep, olajfűtéses rendszerrel; világviszonylatban is a jelentősebbek közé tartozik. Már évek óta nincs rajta egy fillér hitel. A nagy beruházás 1975-re befejeződött.

A zöldségtermesztő ágazatban 1972-ben 200-an, a gyümölcstermesztésben 60-an dolgoztak. A zölségtermesztő ágazatban foglalkoztatottak létszámát pár évig még növelni sikerült — 1974-ben már 280-an dolgoztak itt —, de már csak oly módon, hogy a többi üzemágbeliek létszámát csökkentették. Ez idő tájt az építőbrigád meg is szűnt. Később megszűnt a fogatos brigád is, igaz, a tsz területén lézeng még 5—6 fogat, kellene azonban legalább húsz. A fóliaalagutakba is jóval könnyebb beállni lóval, mint traktorral.

1975-től kezdve a létszámcsökkenés felgyorsult. 1978-ban már csak 59-en dolgoztak a zöldségtermesztésben, s 19-en a gyümölcsösökben.

Az eredmény, amit a Kossuth Tsz elért, végeredményben csökevényes, felemás. Pedig a 400 hektáros zöldségtermő felület most is rendelkezésre áll, évente megadhatná az ezer vagonos termést — összesen 30 millió forint értékben —, ha összehozható volna a 250—280 fős kollektíva, amely egyszer már megvolt. Most 17—20 millió között ingadozik az ágazat bevétele. Továbbá: 60—80 hektárnyi terület olyannyira elő van készítve, hogy bármelyik pillanatban létesíthető volna a csemegeszőlő-ültetvény, vagy a legkényesebb fajtákat tartalmazó gyümölcsös. Most rozs terem rajta — megadja hektáronként a 3—4 ezer forintot. De, az előbbiek esetén megadhatná a 2—300 ezer forintot is. Mint ahogy a 17 hektáros almás 1978-ban is megadta a négymillió 400 ezret. A füves területeket legelőként hasznosítják, ám lehetne ezeken remek rétgazdálkodást is folytatni, ha volna még ember, aki tudna és hajlandó is volna kazlat rakni. S mennyi kihasználatlan lehetőség van még a baromfitartásban is.

Az egész tsz-ben nem 350—400, hanem 6—700 fizikai dolgozó foglalkoztatása volna szükséges és az optimumot megközelítő. Ekkor lehetővé válna, hogy a mostani százmilliós termelési értéket pár év alatt megkétszerezzék. S ez további intenzív fejlesztést tenne lehetővé. A közös vagyon 140 millió forintot ér — a legjobb állami gazdaságokéval vetekszik —, de hatékonysága, korszerűsége nagy ütemben volna fokozható. Már évek óta nincs a tsz-nek jóformán semmi fejlesztési hitele — ellenben milliókat tartalékol —, mindez már a mesterségesen lelassított „fejlődés” velejárója.

Az bizonyos, hogy a zöldségtermesztés nem könnyű munka, fizikailag ugyan nem túl megerőltető, ám némely esetben — palántázáskor, betakarításkor — halasztást nem tűrő beavatkozást igényel, függetlenül attól, hogy milyen az időjárás. Az erőbefektetést, továbbá a készenléti helyzetet a munkabérnek is ki kell fejeznie. Nem árt megnézni, hogy évekre visszamenően mennyi az ágazatban dolgozók — zömmel női foglalkoztatottak — keresete. Eszerint 1974-ben 10,64, 75-ben 10,37, 76-ban 13,35, 77-ben 14,72, 78-ban 15,96 és 79-ben 16,85 forint volt az egy órára jutó átlagos bér. Az emelkedés 1976 óta egyenletes, s 1975-höz képest mostanra jó 60 százalékos növekedés mutatható ki. Az ágazat jövedelmezősége 1974 óta „szinten maradt”, a hatékonyság tehát nem vitatható el, minthogy az energiaköltségek és a közterhek szin43