Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 11. szám - VALÓ VILÁG - Hatvani Dániel: A harmadik hullám

tás költsége. Az olajért ugyanis dollárt kell adni, méghozzá egyre többet. Nem is szólva arról, hogy a rőzsével is csinálni kell valamit, szétzúzatják tehát — ez újabb energiafelhasználást igényel —, beleszántják a talajba, de ott nem hasznosul, hanem csak a talaj művelést akadályozza.

A tsz-eknek, amelyek ráálltak a költségesebb tüzelési módra, súlyos érvük van: nincs ember, akikkel összeszedessék a rozsét. S igazuk van, ilyen munkára ma már nem kapni vállalkozót. S ez nemcsak a baromfiól fűtésére vonatkozik, hanem számos más ágazatra is. Azért van szükség a drága technológiára, mert nincs munkaerő.

Hogyan is van ez? Hiszen még az évtizedünk elején is úgy látszott, afelé tartunk, hogy az embert a gép majdan minden munka alól „felszabadítja”. Ez utópia volt akkor is, ma ezerszeresen az. S még az sem áll, hogy itt a szegény országok számára felállított örök csapdáról volna szó. Mert egyelőre a legfejlettebb tőkés országokban is súlyos teher a munkanélküliség, s a segélyekből az alapvető szükségletekre is csak szűkösen telik. Össznépi elkeseredettségre nincs tehát okunk, mert a szocializmus mindig is a termelés humanizálását hirdette, nem pedig — mint a technokraták — az ember kivonását á termelési folyamatokból. Az „orcád verejtékével . . .” kezdetű bibliai ítélet alól — kiszabásának jogosságát különben is több évezredes emberi tapasztalat igazolja — az elkövetkező egynéhány évtizedben bizonyosan nem kapunk felmentést. Ha csak a tudósok ki nem találnak valamit. . .

Vonatkoztassuk mindezt most már vizsgálódásunk szűkösebb terepére. A kiskun- halasi járás falvaiból a munkaképes korú lakosságnak átlag az egytizede máshová jár dolgozni. Önmagában véve ez nem tűnik soknak, ám kizárólag az ingázókra vonatkozik, a végleges szándékkal elköltözők nem jelentéktelen arányára abból lehet következtetni, hogy a lélekszám — talán az egyetlen Tompa kivételével — fogyóban van. Ez ellentmondásban van a családi házak gombamód szaporodásával, holott arról van szó, hogy legalább annyi tanya szűnik meg, mint amennyi felépül. Tompán viszont, amelynek tanyavilága már korábban is elhanyagolhatóan csekély volt, az évente megépülő 40 körüli családi ház pozitív tendenciát takar. Legalábbis első látásra . . . Azt is számításba kell venni, hogy amelyik ház Tompán kihozható mondjuk 300 ezerből, Kiskunhalason 480—500 ezer alatt nem állna meg . . . Lakhely szempontjából vonzóak ma már a falvak, legtöbbjükben a szegényszag nem érezhető annyira, mint a mezővárosaink központjait övező roskatag, régóta szanálásra érett lakógyűrűkben.

Maradjunk Tompán, ha már fentebb annyit emlegettük; a két tsz közül ott is az egyikben, a Kossuth-ban, ebben az alig kétezer hektáros gazdaságban. A talajadottság, az aranykorona-érték alapján csak kicsivel jobb az országos átlagnál. S még azt is számításba kell venni, hogy száz évvel ezelőtt ez a terület Szabadka város bérlőinek a kezén volt, s a bérbeadónak érdeke volt, hogy az aranykoronát minél magasabb értékben állapítsák meg. Máskülönben messze a vasútállomás, 15 kilométerre; Szeged 50-re, a megyeszékhely 100-ra. A periferikus elhelyezkedés a közgazdasági adottságok szintjét fokozza le. Öntözésre lehetőség nincs.

De erről a területről, egy hektárra számítva, lejön évente 1000—1100 kiló gabona, 570—590 kiló hús, — mindegyik jóval magasabb az országos átlagnál. Lejön továbbá kétezer —kétezer-kettőszáz kiló zöldség — az országos átlagnak a hússzorosa. A termelési érték évek óta meghaladja a hektáronkénti 50 ezer forintot — s ez az országos átlagnak a háromszorosa. Hogyan, milyen módszereknek köszönhetően? — ennek körüljárása is megérne egy külön tanulmányt. Ám a továbbiakban nem arról lesz szó, ami megvalósult, hanem arról, ami nem valósult meg, noha a szándék, a tudás és az anyagiak sem hiányoztak.

Ez a gazdaság 1962 óta, valójában máig, arról ismert a környéken mindenfelé, hogy itt, a Kossuth-ban jól lehet keresni, átlagon felüli a jövedelem. Ám ennek vonzó hatása

42