Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 11. szám - VALÓ VILÁG - Hatvani Dániel: A harmadik hullám

mentem én is. De bizony szokatlan volt a benti munka, zaj, por, mindenféle kellemetlenség, s gyakran eszembe jutottak az almafák, az, hogy ott bármikor megáll- hattam szusszanni, beleharaphattam egy-egy kívánatos friss gyümölcsbe. Itt pedig csak jár a gép, etetnem kell; valósággal parancsol nekem. Nem a munka volt nehéz, hanem az ezzel járó egyhangúság. Egy év után annyira megelégeltem, hogy vissza akartam jönni. Nem engedtek, inkább másfajta munkára osztottak be. Később mégis megszerettem a gyári munkát. Nem tudnám elmondani, miért és hogyan. Talán azért, mert éreztem, hogy gyakorlatot szereztem a munkában, haladok vele, teljesíteni tudom a normát. Közben férjhez mentem, gyerekem született, s most már alig várom, hogy leteljen a gyes és mehessek vissza.” (S. Erzsébet)

A két korosabb asszony számára választási lehetőség adódott, ezért elmentek gyári munkásnak, ámde csak ötletszerűen, belül érezvén, hogy új munkahelyükkel igazából nem fognak azonosulni. Az pedig szinte bizonyos, hogy lakóhelyükről már nem mozdulnak. Örülnek, hogy egyáltalán révbe értek, hajlékot teremtettek a fejük fölé. A legvalószínűbb az, hogy nyugdíjas korukig ingázók maradnak. A fiatalasszony azonban eggyel több lépést tett a város felé, mivel új munkahelyére végül is beilleszkedett, a férje is a városban teljesít szolgálatot, s bár itt építkeztek ők is, Balotán, s bár elismeri, hogyha Halason laknának, anyagilag nem állnának még ott, ahol már ténylegesen állnak, de ha úgy adódna, hogy bemennének, csak azt sajnálná, hogy neki is sok munkája fekszik a házban. A kötődés még erős, de a szálak már lazulóban vannak.

A halasi kötöttárugyárban százszámra dolgoznak a környékbeli falvakról, tanyákról beözönlött és szakmunkás-képesítést szerzett tizenéves leányok. Közéjük tartozik a balotaszállási R. Zsuzsa is. 1975-ben végezte el az általános iskolát, emlékszik, 24-en voltak az osztályban, egy vagy két gyerek maradt odahaza, a többi továbbtanult. Ő a konfekciós szakmát választotta, két év után szabadult. Szülei tanyán laknak, 3 kilométerre a központtól, villany nincs, a szobák földpadlósak.

„Rábeszéltek a szüleim, hogy semmiképp sem maradjak otthon, tanuljak tovább. Kereskedelmibe akartam menni, de ott akkor túljelentkezés volt, nem vettek fel. Most már nem is bánom. Itt Halason, amíg tanultam, kollégiumban laktam, eleinte nehéz volt megszokni, az összes többi lány idegennek tűnt. Miután végeztem, munkás- szállásra kerültem, egy hosszú barakképületbe, a szobában hárman voltunk. Másfél évig voltam itt, aztán elmentem albérletbe, hogy tudjak tanulni, mivel a gimnázium levelező tagozatát végzem, jövőre érettségizem. Meg az albérletben szabadabbnak is érzem magam, ez az igazság. Igaz, hogy 800 forintba kerül, de majd minden hónapban megkeresem a háromezret.

Tavaly karácsony óta járok egy fiúval, kőműves a szakmája, már eléggé összemelegedtünk, de még nem történt meg közöttünk minden, kicsit bátortalan a fiú, pedig 19 éves létére már volt autója is, nemrég eladta, mostanában motorral szoktunk eljárni. Leginkább csak a környékbe. Rúzsán jó diszkót csinálnak, ott gyakrabban megfordulunk. A fiúmat a szüléimhez is elvittem bemutatni, örültek neki, s most már tervezgetjük, hogy összeházasodunk. Balotára semmiképp sem megyünk lakni, nagyon fejletlen az a falu, se bölcsőde nincs, se patika. Én két gyereket szeretnék, nem többet és nem kevesebbet, de mihelyt lehet, bölcsődébe adom mindegyiket, mert otthon nagyon unatkoznék. De itt Halason lakótelepi házba se szeretnék menni. Sok a lépcső, nagy a zaj, gyereksírás, ajtócsapkodás, magnózás meg minden. Családi ház volna a jó, itt, Halason. Mivel a fiúm kőműves, ez nem látszik elérhetetlennek. Csak előbb telket kell szerezni, az meg nagyon drága. De erről még nem is nagyon beszélgettünk . ..

Itt az üzemben mód van a kiemelkedésre, ezért tanulok. Irodára nem szeretnék

39