Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 11. szám - VALÓ VILÁG - Hatvani Dániel: A harmadik hullám
HATVANI DÁNIEL VALÓ VILÁG A HARMADIK HULLÁM 1979 áprilisának utolsó harmadában egy-egy órányi „tartós“ napsütés is ajándéknak, különös kegynek tűnik. Kecskeméten még tar ágakat hagytam magam mögött, itt, Kiskunhalastól délre — s ez az, ami meglep — buja, haragoszöld vegetáció fogad, szinte ropogva lélegzenek a homoki erdőségek. Délebbre vagyunk — állapítom meg magamban sután, s közhelyesen, mintha a meridiánok mentén egyáltalán számítana is valamit az a 70—80 kilométeres távolság. Tovább tűnődve a dolgon megnyugszom, hogy a a délkörök végül is károsodás nélkül szabdalhatok apró, autóval befutható órányi távolságokra. A kocsit fűteni kell, szitál az eső, éjszaka mínusz öt fokos fagyok vannak, barackosok, meggyesek, almások virágjait dézsmálják. Még nem sejteni, hogy egy hónap múlva szikrázó hévvel zúdul a homokra a perzselő, aszályos kánikula, s hosszú heteken át egy csöppnyi harmat sem hoz enyhülést. Balotaszállásról Öttömös felé vezet az út. Jártam erre már a 60-as évek elején is, akkor még buckák, rissz-rossz szőlősparcellák váltogatták egymást; a tágas, húszezer holdnyi határban sűrűn elpötyögtetett tanyákkal, facsoportokkal. Emlékszem, kezdő újságíróként jó néhány tanyába betértem, ügyefogyott kérdéseimre semmitmondó válaszokat kaptam, próbáltam ezért a gazdák kilátástalanságot, nemegyszer alkoholmámort tükröző tekintetéből olvasni. Közvetlenül az átszervezés után voltunk; 2—3 aranykoronás homokon születtek meg az első tsz-ek. Akkori élményeimre megkísérlem ráfényképezni a mostani látványt. Úgy tűnik, közvetlenül Balotaszállás belterülete után a buckák belesimultak a tájba, akácosok, nyárja- sok, s leginkább fenyvesek díszlenek rajtuk, öt-hat kilométeren át jóformán mást nem is látni, legföljebb egy-egy dülőutat, tanyabejárót, s igen, egy-egy tanyát is, az úthoz legközelebb 50—100 méternyire. Számuk szemmel láthatóan megritkult. Majd hirtelen váltással feltűnnek a gyümölcsösök, s a kordonos művelésű végeláthatatlan szőlőtáblák, közöttük az egyforma távolságra elhelyezett számozásokkal, melyek egyaránt szolgálják a permetező helikopterek tájékozódását és a különböző szőlőfajták lajstromozását. Ez már a balotaszállási közös vállalat területe. Ültettek ide újonnan kinemesített fajtákat is, ilyen nevűeket: Kurucvér, Kunleány, Kunbarát, Ezerfürtű, Kármin. Szépen zengő nevek, boriváshoz kedvet csinálok. Hagyományosfogalmakszerint a tavaszi munkák ideje volna, de sehol egy embert nem látni. Ugyanakkor szépen megmetszve a gyümölcsfák, a szőlők, a sorok közei elmunkálva. Nincs itt semmi ellentmondás? Igaz is, az újságok már évek óta nem írják, hogy „benépesült a határ“. Nagyüzemék nem igénylik a benépesülést, elég ha a munkákat célszerűen, gyorsan, rendre elvégzik; a hajtásokkal, az ágakkal, netán a rügyekkel való bíbelődésre, együtt lélegzésre sem idő, sem alkalom, s talán szükség sincs. Az anyafölddel való misztikus összefonódás átadta a helyét az üzemszerű termelésnek. A közös vállalat előbb, még a 60-as években, tsz-közi vállalkozásként kezdte meg működését, később önállósította magát. Évek során több mint 600 hektáron létesítettek ültetvényt. Beszerezték a szükséges gépeket, melyek összetételéről a vállalat szakembereinek a véleménye az, hogy mennyiségileg máig elegendő, a korszerűség azonban imitt-amott kívánnivalót hagy maga után, noha olyan speciális masinák is előfordulnak itt, mint a szőlőnyeső, a szőlőkombájn, s ősszel pedig szilvarázót is bérelnek. 34
