Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 11. szám - Mihail Kondratyev: Az ősmagyarok nyomában (Buda Ferenc fordítása)

nemzeti hagyományokból kinövő zenei nyelv sajátosságainak lehetséges történetigenetikai kapcsolatai. A szerzők legáltalánosabb következtetése megegyezik a nyelvészeti kutatások adataival: „A virjal csoport a századok folyamán a cseremiszekkel volt kapcsolatban, az anatri pedig a kazányi tatárokkal. A harmadik nagy nyelvcsalád

— a szlávoké — nem hagyott érzékelhető nyomot a finnugor és a török zene eredeti monotóniáján” (32. I.). Zeneelméletileg ugyancsak fontos az a következtetés, hogy a csuvas népdalokban kimutatott pentatónia nem válik hétfokú diatóniává, amint azt korábban kikerülhetetlennek tartották azon elmélet képviselői, amely szerint az ötfokúság — „fejletlen” diatonia. Vikár ismételten kifejezi abbéli meggyőződését, hogy a csuvas ötfokúság és a finnugor diatónia alapvetően különbözik egymástól, voltaképpen „két különböző zenei világot” képviselnek (45. I.). Ugyanígy azt is hangoztatja, hogy „a több évszázados együttélés ellenére sem keveredett az egyszólamú ötfokúság a szlávok diatónikus többszólamóságával (42. I.). „Az ötfokúság a csuvas dallamok szívében nyugszik” (42. I.), s „a szomszédos finnugor és szláv népek hatása nem változtatta meg annak lényegét” (51. I.).

Sikerült észrevennie és lejegyeznie Vikárnak olyan nyelvjárási jelenséget is, mint a „délcsuvas” hangnem. Vikár helyesen határozza meg a „délcsuvas“ hangnem pen- tatón jellegét. Mindazonáltal tartózkodik attól, hogy — korlátozott mennyiségű anyag birtokában'1 — annak teljes elméleti koncepcióját fölépítse. Az egyetlen dolog, amit Vikár a csuvas és a magyar zenekultúra kapcsolatainak kutatásában megenged magának: fölhívja a figyelmet — mint rokonjelenségre — a dunántúli magyarság dalaiban meglevő váltakozó tercre (ugyanerre Sztanó Pál is figyelmeztet) s Kodály véleményére hivatkozik, aki a nagy tercnek a kis tere helyén való megjelenését a „nyugati dúr skála hatásának” tulajdonítja, amelyet az az ősi pentatóniára gyakorolt (47. 1 I. erről még Kodály id. művét, 27—28. I.).

Ismeretes, hogy az anyag osztályozása a kutatás egyik szakasza, s mint olyan, a szerző elméleti nézeteit tükrözi. Ezt írja Vikár: „Jelen könyvünkben eltértünk a csuvas tudósok korábbi gyakorlatától, jobbnak látván azokat a módszereket, amelyek a mi személyes munkánk érzelmi jellegét biztosították (88. I.) A magyar tudósok végső célja a finnugor és csuvas zenei megfelelések vizsgálata. Eddig csupán néhány szer- kezeti-kompozíciós kapcsolatra — ötfokú tonális alap, kvintváltó szerkezet — derült fény. Minthogy a képi-költői avagy a műfaji megfelelések egyelőre ismeretlenek (meglehet, fönn sem maradtak ilyenek vagy egyáltalán nem is voltak) a mai tudósok erőfeszítései a csuvas zenei rendszer strukturális törvényszerűségeinek elmélyült tanulmányozására irányulnak. Ezzel kapcsolatban a csuvas népdalok közreadásakor is épp a szerkezeti elv az osztályozás alapja, s teljességgel mellőzve van minden egyéb: a nyelvjárási (annak ellenére, hogy a kutatásban jelentős figyelmet fordít a dialektológiára), a tematikai, a műfaji szempont. Az összes dal öt csoportra van osztva: egyfrázisúak (one-sectioned), kétfrázisúak, háromfrázisúak, négyfrázisúak, ötfrázi- súak. Amint arról már meggyőződhettünk, az anyagnak ilyetén felosztásában részint

— de persze nem feltétlenül — tükröződnek a közölt dalok nyelvjárási sajátosságai, s bizonyára ebben rejlik az efféle osztályozás legfőbb értéke. Mindazonáltal — nyilván megsejtve bizonyos belső ellentmondást — Vikár meglehetős tág teret szán az indoklásra. Ezt írja: „Figyelmen kívül hagyva a szövegeket, az osztályzásnál szigorúan csak zeneelméleti ismérveket alkalmaztunk; nem vettük tekintetbe a szokásokat, amelyekhez számos dallam kötődik. Hiszünk annak a nyilvánvalóságában, hogy egy zenei anyag csupán a lényeges zenei sajátosságok alapján rendszerezhető. Egyedül

4 Jelen anyag korlátozottságáról tanúskodik már az, hogy a ,,délcsuvas” hangrend elterjedésének valóságos zónája jelentős mértékben tágasabb, mint Vikár föltételezi (I. as 33. I.), aki azt csak Tatárföld két járásában: a Buinszkiben s a Tyetyusszki- ban fedezte föl. A „délcsuvas” hangrendről részletesen szó esik cikkünkben, amelyet a „Szovjetszkaja muzika” c. folyóirat közölt (1979. 5. sz. 82-88. I.).

29