Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 11. szám - Mihail Kondratyev: Az ősmagyarok nyomában (Buda Ferenc fordítása)
MIHAIL KONDRATYEV AZ ŐSMAGYAROK NYOMÁBAN CSUVAS NÉPDALOK ÚJ KIADÁSA A magyarok s a Volga menti népek zenei folklórja közti kapcsolatok kérdését Bartók Béla és Kodály Zoltán vetette föl még a húszas években. Kodály azonban még 1961-ben is úgy vélte, megtarthatja a harmincas években megírt könyvének orosz fordításában1 azt a gondolatot, hogy e kérdés mélyreható vizsgálatának egyelőre még nincs itt az ideje. Általános formában így határozta meg a magyar népzenetudomány feladatait: „Jelenleg Magyarország a legszélső leágazása annak az ezredéves múltra visszatekintő nagy ázsiai zenekultúrának, amely mély nyomokat hagyott a Kínától Közép-Ázsián át a Fekete-tengerig terjedő hatalmas területen élő különböző népek lelkületében. S hasonlatosképpen a nyelvhez, amely alapjaiban a jelentős átalakulások ellenére sem változott meg, a magyar népzene még ma is az onnét hozott hagyományokra épül. Ebben a zenében egyelőre bajos megkülönböztetni az ugor és a török elemeket. E feladat megoldása arra az időre vár, amidőn a rokon népek zenéjét nem véletlenül fölfedezett, dilettáns módon készült egyes feljegyzésekből fogjuk megismerni, hanem abból a részletes anyagból, amely a helyszínen folytatott kutatások eredménye lesz.”1 2 Ezek az eszmék váltak a kutatásban vezérlőivé Vikár Lászlónak, a neves mai népzene- kutatónak. Egyik legjelentősebb műve (társszerző: Bereczky Gábor nyelvész) a „Csuvas népdalok” c. könyv lett, amely nemrég jelent meg Magyarországon, az Akadémiai Kiadó gondozásában.3 Kodály Zoltán, Vikár tanítómestere — hangsúlyozva a csuvas kultúra tanulmányozásának fontosságát (együtt a mariéval; a mari népdalgyűjteményt 1971-ben adta ki Vikár és Bereczky) — ezt írja könyvében: ,,. . . a mari és csuvas anyaggal megegyező magyar népdalformák minden bizonnyal ama ősbolgár hatás örökségének tekinthetők, amelynek a magyar nyelv megközelítőleg kétszáz kölcsönszót köszönhet. Arról tanúskodnak ezek, hogy magyar elődeink életmódja az V—VII. században gyökeresen megváltozott.” (61. I.) Ilyenformán épp a csuvasok (a török nyelvcsalád bolgár ágának manapság egyedüli képviselői) hagytak nyomot a magyarság kultúrájában, akikkel körülbelül háromszáz éven át kapcsolatban voltak. Később — minthogy nem tértek muzulmán hitre a X. században, s elkerülték a kipcsakosodást a XIII. században — a csuvasoknak a történelmi viszontagságok közepette is sikerült megtartaniuk nyelvüket és kultúrájukat. Vikár és Bereczky több alkalommal elutazott a Szovjetunióba, hogy a volgai népek kultúrájával közvetlenül a helyszínen ismerkedhessen meg. így pl. az 1964., 1966., 1968., 1970., 1974., 1975. évi expedíciók során általuk valósult meg a csuvas népzene 651 darabjának lejegyzése Csuvasföld, Tatárország, Baskíria különböző járásainak 48 falujából — ahol legsűrűbben telepedtek meg a csuvasok. Ebből az anyagból publikáció végett 350 különböző műfajú dalt válogattak ki (hangszeres dallamok nem kerültek Dele a kötetbe): lakodalmi, regruta-, vendégségi, körtánc-, szénakaszáló, arató, tanyázó, húshagyó heti, halotti, karácsonyi, újévi, húsvéti dalok. Csuvasföldi magnetofonfelvételeik másolatait a magyar kollégák a Csebokszári Történelmi, Nyelvi, Irodalmi és Közgazdasági Tudományos Kutatóinté1 Z. Kodály. Vengerszkaja narodnaja muzika. Per. E. Vlagyimirovoj. „Corvina”, Budapest, 1961. 2 Id. mű, 60. I. 3 Chuvash Folksongs by László Vikár and Gábor Bereczky. Akadémiai Kiadó Budapest, 1979. 579 p. 27
