Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 11. szám - Három azerbajdzsán költő - Bede Anna műfordításai (Fikret Godzsa, Fikret Szadig és Raszul Rza versei)
RASZUL RZA a legnagyobb élő azerbajdzsán költő. 19-46-ban az iráni Tebriszből költözött a Szovjetunióba. Járt Magyarországon is, egy balatoni hajón láttam meg először. Ült pohara mellett, mosolyogva gyönyörködött a hullámzó vízben és a parton vonuló hegyekben. Megkapott a belőle áradó nyugalom és méltóság. Keveset szólt, de ha verseit olvasom, bennük zeng a hangja. FÁK A VIHARBAN Fú a szél, zúgásával tele a fülem. Zápor zúdul, a fákat nyögeti. A fák a földig hajolnak. Bennem most harag támad, hogy ezek a jajgató gallyak miért oly kiszolgáltatottak, hogy nem tudnak ellenállani a nyers erőnek. Miért, miért? Nézem a fákat: Vannak, amelyek szorosan egymás mellett állnak, s nem hajolnak! Gyökerük mélyen a földben. Vastag törzsű, hajlíthatatlan fák. NÉZEM AZ EGET Nézem az eget, s azt gondolom, a csillagok gyöngyházgombok az ég gallérján. Ha e gombokat kigombolod, kinyílik szemed egy másik világra. Ott nincs sem por, sem köd, sem vér, sem halál. Ott él az idők végtelenjébe kilépett Ember .. . Lefekszem arccal a földre. Bocsáss meg nékem, Föld anyánk, bocsáss meg! Megsértettelek gondolatomban. FÉNY ÉS ÁRNYÉK Mikor a nap kél, az árnyék akkora: köves, virágos, folyókkal, fákkal díszített világunk szép rendben belefér. Mikor a nap felmegy a horizontra, árnyékunk akkora, hogy egy markunkban majdnem hogy elfér. És jön a délután, s véle nagyobbodik, véle hosszabbodik, végül az egész földet eltakarja az árnyék. BEDE ANNA MŰFORDÍTÁSAI 22
