Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 11. szám - Három azerbajdzsán költő - Bede Anna műfordításai (Fikret Godzsa, Fikret Szadig és Raszul Rza versei)
FIKRET SZÁDIG ha eszembe jut, úgy emlékezem reá, mint tiszta szívű, kedves jóbarátra. Szibériában ismerkedtem meg vele, verseket mondtunk irodalmi esteken. Verseiben a madárdal áhítata, s a nép fiainak ősi bölcsessége szól. Emberi dísze a szerénység és a hűség. Színezüst hajjal keretezett, szép piros arcán a lelkesedés fénylik minden iránt, ami szép és nemes. BAKU Lépcsőzetesen emelkednek házai ég felé. Utcái a tengerbe vesznek. Éjszakája mintha a Tejút egy szakasza volna, holdsugárban, csillagsugárban saját tüzével ég. Igen, a föld itt lángol, És ég a víz is. E város lányai szíveket hódítanak meg, Fiai tengereket. Mily otthonos ez a naplemente, S a hajnal, mikor a nappal ölelkezik a tenger. Jaj, vágyaim, reményeim városa, Baku! Üldögélve, emlékeimben lapozgatva, Idegen városokban, Csak benned élek. A SZÉPSÉG SZERELMESE Viharos vizek sodrát bátran át merem szelni, Hogy egy tulipánt lássak. Mély s járhatatlan erdőt törve át tudok kelni, Cseppjéért egy forrásnak. Fekete völgytoroknak ködét dacolva állom, Útban a magaslatra. És csillagról-csillagra a világot bejárom, Hogy ráleljek a Napra. A KEDVES NEM JÖTT Zöld völgy, mohlepte vízfő. . . Én vártam, egyre vártam, Tán megharagudott ő? En vártam, egyre vártam. „Várd csak“ — mondta a forrás, S a fák mind a határban. A hulló levél „Várd!" — szólt. Én vártam, egyre vártam. Könnyem patakja fény lett, Úgy folyt kedveseméihez. Minden percemből év lett. Én vártam, egyre vártam. Oly nagyot sóhajtottam, Felforrt a víz is ottan. Már elfogyott a könnyem. Én vártam, egyre vártam. Néztem, mennyi virág van A boldog, zöld határban. Még egyszer, soha többé! Én vártam, egyre vártam. 21
