Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 1. szám - SZEMLE - Bognár Zoltán: Horváth Teri: Sárigyöp
valóban szüksége van az anyagi támogatásra, kapja meg a pénzt, akkor az önfeláldozó Feri talpon állva megy ugyan a mennyországba, de félő, a kisregény sovány didaktikai példázattá laposodik fgy. Ezek után nézzük meg két másik novella, a Csordapásztorok és a Dallam a vizen befejezését. Az egyikben azt bizonyítják be a hősről, hogy valójában nem hős. A másikban a klarinétozó férfi és hallgatósága örömét rontja el az ostoba révész. Mindig közbejön tehát valami megdöbbentő, drasztikus dolog. Mégsem pesszimizmus ez Annus szemléletében. A „szétrúgott dallamot” — ha csöndesen, ha titokban is — mindig tovább lehet dúdolni. Nem erőltetett csoportosítás, ha a kötet írásait — az átfedéseket, kapcsolódási pontokat is figyelembe véve — kétfelé osztjuk. Az egyik csoportba — a kisregényen kívül — azok a novellák tartoznak, melyek sodró erejű vallomások napjaink magyar társadalmának égető gondjairól, s valamiképpen mindegyik az életmód, életforma kérdésköréhez kötődik. A Naposcsibék a mentőkocsiban a paraszti szokásokhoz ragaszkodó, de már munkásnak számító, nem ritkán tébláboló, helyüket nem találó emberekről fest életképet. A komor móriczi színeket idéző Kisharang végén föllobbanó tűz a magányos öregemberek tragédiáját világítja meg. Hogy mennyire ért Annus az ellenpontozó feszültségteremtéshez, azt itt is lemérhetjük. Az egyik oldalon a lakodalmi forgatag, a másikon az eredménytelen rábeszélések mélyén érlelődő dráma, a lagzi romjai között egyedül maradó öreg fájdalmas képe, s végül a hátborzongató öngyilkosság. (A befejezést, ennél az írásnál, valóban megkérdőjelezhetjük.) A már említett Klumpák című elbeszélésen kívül a — szenvedélyes társadalomkritikai töltését illetően Galgóczi Erzsébet írásaira emlékeztető — Három kiló kábítószer említendő még ebben a csoportban. Három novella(Virrasztás,Csordapásztorok, Dallam a vízen) hatalom és kiszolgáltatottság, humánum és erőszak kérdéseinek eredeti körüljárása. A Virrasztás a kitűnő lélektani megfigyelések sokaságával döbbent meg. Ahogy a megaláztatásokat egy ideig tűrő öreg paraszt egyszer csak nem bírja tovább, nos, ennek ábrázolása — túlzás nélkül mondhatjuk — ritka írói képességeket villant föl. A Csordapásztorok, mely műfaját — történelmi elbeszélés — illetően inkább az első kötet második ciklusához kapcsolódik, nem vértelen parabola. Merész történetfilozófiai holdudvara is van persze ennek a nem konkrét helyen és időben játszódó történetnek. (Vakvágányra siklik az az értelmezés, mely valami anakronisztikus betyárromantikát vél fölfedezni ebben az írásban.) A parabolisztikus Dallam a vízen ismét új oldaláról mutatja be az írót. Végig ott bujkál benne az irónia, a groteszk — kiválóan ellensúlyozva így a többi írást. Egészen biztos, hogy ebben a legvaskosabb realitást és a jelenségvilággal való távolságtartást ötvöző módszerben nagy lehetőségek rejlenek. Annus József szinte minden munkájából sugárzik, hogy amit ír, azt jelentős ügy érdekében írja. A szenvedély és indulat első írásai óta karakteri- zálja művészetét. Az érzelmek is nyomatékosító szerepet kapnak — a háttérben mindig ott dereng a líra, a megemeltség. A kötet írásaiban lényegében a hagyományos realista próza eszközrendszere figyelhető meg. Az, ahogy az író rálát anyagára, ahogy fölényét megteremti vele szemben, az tipikusan realista, a magyar prózai hagyomány legerősebb vonulatának kifejezőeszközeihez kapcsolódó. Ugyanakkor új művészi intenciók megjelenésének is tanúi lehetünk. Gondoljunk a Húsvéthétfő szerkezetére, vagy a Dallam a vízen már említett, a történet realista keretébe groteszk színeket vegyítő megoldására. Annus József igényesen, fegyelmezetten, nagy gonddal ír — takarékosan, kiforrott stílus birtokában. Igaz, a stíluselemek között időnként Móra- vagy éppen Tamási-reminiszcenciákat fedezhetünk föl. Az eruptív mondatszerkesztés, az érzelmileg fűtött-feszített stíluseszközök fel- használása, az emelkedettség (a szereplők például több alkalommal Ady-sorokat citálnak) jellemző vonása ennek a prózának. Annus szépen ír, néha már olyannyira, hogy az furcsa is lehet a „modern” próza ziláltságaihoz szokott olvasónak. A Húsvéthétfő írásai időben, szemléletben és módszerben is egységesebb pályaszakaszt mutatnak, mint az egy évvel ezelőtt megjelent Pányván darabjai. (Jóllehet az új könyvben nem egy olyan novella olvasható, amely korábbi az első kötetben szereplőknél.) A fontos társadalmi és magánemberi problémákat megragadó valóságélmény mellett a kompozíciós képesség, valamint a nyelvi gazdagság Annus könyvének legfőbb erénye. Az írás tisztelete árad ebből a könyvből, az írás itt egyenrangú a hittel. (Szépirodalmi, 1978.) OLASZ SÁNDOR HORVÁTH TERI: SÁRIGYOP Nem sokban különbözhet az író és a színész viszonyulása a valósághoz. Vajon ez motiválhatta Horváth Teri cseppet sem kockázatmentes vállalkozását, hogy megírja élete történetét? Vagy, hogy az írással is jelet hagyjon maga után? Vagy mert a kimondott szó megnyugvást hoz? Talán a fölösleges energia lecsapolására szolgál, ha kevésnek érzi a színházi feladatokat? Vagy azért, mert illúziók nélküli számvetésre kényszerül néha az ember? Elegendő érv lenne bármelyik az íráshoz, itt mégis, mintha mind együtt jelentkezne. 87
