Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)

1978 / 12. szám - MŰHELY - Sturcz Zoltán: A Sarló-mozgalom és Kelet-Európa

amely csak a nacionál-bolsevizmus kispolgári fantáziájában létezhetik, de nem a valóságban, mert a proletariátus szükségképpen, osztályérdekből kifolyólag nemzetközi egyesülésre törekszik — világosan kitűnik abból, hogy Rotor szerint az önálló nemzeten belül a proletariátus feladata a további fejlődés vitás kérdéseit érvényre juttatni. Ha a nemzetköziség még a további fejlődés vitás kérdése, úgy ebben a nemzetben még nem lehet a proletariátus az uralkodó osztály, tehát csak polgári nemzeti államról lehet szó.” Véleményük alátámasztására elemzik, hogy már az első világháború előtt sem támogatta mindig a munkásosztály a nemzeti mozgalmakat. (Sovány és hiányos érv, elég a szociálsovinizmus háborús karrierjére gondolni.) Ma is csak azok a haladó nemzeti mozgalmak Kelet-Európábán — írják a sarlósok —, amelyek a konföderációt hirdetik, mint például a balkáni konföderációs eszmék terjesztői. „Azok, amelyek tényleg forradalmiak és imperializmusellenesek, nem népi önállóságra, hanem nemzetközi konföderációra törekszenek.” Praktikus szempontból helyesen ítélik el az ukrán és a Tuka-féle szlovák szeparatisták mozgalmát. Rotornak válaszolva megemlítik, hogy a kisebbségi harc e formája (konföderáció) nem csökkenti, hanem élezi az egész proletariátus küzdelmét. Az egész cikk és gondolatmenet legveszélyesebb hibája, hogy árnyalatlanul összemossa a nemzetiségi és az osztályharc vonalait, ezzel nem élezi és tisztázza, hanem tompítja azt. így tehát attól távolítja magát, hogy az össznemzeti erőkhöz csatlakozzon, amely létének aktuális eseménye lett volna. Helyette egy ködös és utópisztikus kelet-európai népforradalom gondolatát körvonalazza. — A 8. számban a párt részéről Gold- hammer Géza szól hozzá a vitához: ,,A Sarló tévedése az önrendelkezés hibás megítéléséből ered: hogyan és hova, erre nem tud kielégítő választ adni. A vissza az anyatesthez, de nem el a testvérektől gondolat a történelem jelenlegi helyzetében kusza és megoldhatatlan.” Ezenkívül nem lehet egy nép vagy nemzetiség számára sem a jövőt meghatározni, még konföderációs formában sem. Az önrendelkezési jog Lenin értelmezése szerint a nemzeti elnyomás elleni harc kifejezése, amely magában foglalhatja mind az egyesülés, mind pedig az elszakadás lehetőségét, a forradalmi célszerűség szerint. Egy út van a csehszlovákiai magyarság számára: „...fáradhatatlanul hangsúlyozni a cseh nemzet dolgozó tömegeivel való elszakíthatatlan osztályszövetséget, a közös ellenség, vagyis a cseh imperializmus ellen.” Véleménye szerint a sarlósok nem ezt mondják; az ő kiindulópontjuk nem Csehszlovákia, hanem Kelet-Európa: „Ismételten hangsúlyozzuk, hogy a nemzetiségi kérdést csakis a konkrét történelmi feltételek és a forradalom szempontjából lehet megítélni, amelynek a nemzetiségi kérdés alárendelt kérdése. A Sarló kérdése kizárólag ebből a szemszögből válaszolható meg.” Gondolatait azzal zárja, hogy a Sarló esetében a szándék, a

vágy és a tett közös vizsgálata, az erkölcsi hozzáállás együtt adja meg a mozgalom értékeit. A mozgalomban ezek történelmi helyreigazítása és szinkronbahozása válik esedékessé. Goldhammer cikke belső vihart kavart: szembe kellett nézni ismét a Sarlónak önmagával. A józanabbak világosan látták: két út van, vagy az egész gondolatrendszer átépítése, és így kijutás a kátyúból; vagy csatlakozás a párt erőihez. Az is kezdett világossá válni, hogy az utóbbi megoldás szolgálja a történelmi előrelépés ügyét. A belső vihar megfogyasztotta az amúgy is apadó létszámot. A Balogh Edgár körül tömörült magról és akkori állapotáról így ír a Sarló vezetője (1932 végén): „Bár túljutottunk a magunk ködein, még tisztáznunk kellett magunk számára a pártvonalat, helyes igazodásunkat a forradalmi stratégia és taktika irányelveihez.” Megindult végérvényesen az a folyamat, amit a Sarló önlikvidálásának nevezhetünk, és amelynek leglényegesebb eleme, hogy legjobbjai a párt soraiba jutnak. — A Sarló utóvédharcaiban felvillan még a Kelet-Európa kérdés, ingerült és kemény cikkek születnek a nép- és szovjetellenes Tardieu-terv leleplezésére. 1932 nyarán az amszterdami háborúellenes és antiimperialista kongresszusra küldött üzenetben ez olvasható: „A cseh és magyar imperializmus, s e kettő mögött meghúzódó nagyobb világimperialista ellentétek összecsapása esetén mi vagyunk a csatatér. S ha kitör az új világháború, amely végső fokon minden bizonnyal a Szovjetunió ellen fog irányulni, nemcsak mi, kisebbségi magyarok, de mi mindnyájan, kelet-európai parasztnépek, a legtöbbet szenvedő áldozatai leszünk e vérengzésnek . ..” A továbbiakban az összefogás szükségességére hívja fel a Sarló a figyelmet. A fasizmus küszöbén ilyen történelmi meglátással és programmal engedte útnak tagjait a mozgalom, ez a korábbi ködöket és álmokat is beleszámítva nem kevés. A mozgalomnak sem mint egésznek, sem elvi síkon nem sikerült Kelet-Európa konföderációs vágyálmaiból kijutni, gondolattöredékeiben és egye- deiben azonban Európa helyzetének reális felismeréséig és a munkásmozgalommal való azonosulásig jutott, szélesebb rétegei pedig a népek közeledésének gondolatát őrizték, és ebből a hamarosan oly szükséges antifasiszta gondolatokat fogalmazták. — „Egy mozgalom nemcsak saját értékeivel mérendő, hanem a kiváltott ellen- reakciók súlyával is.” (B. E.) Ez különösen igaz a Sarlóra: a magyar kisebbségi élet permanens izgalomban tartásával, politikai-művészi csatáival, az ifjúság baloldalra terelésével, a népi és keleteurópai gondolatkör fenntartásával külső és belső reakció állandó pergőtüzében élt, ebben a harcban állta ki a hét próbát. Az európai együttélés nagy tanulságaként azt keresték, ami összeköti az itt élő népeket, feltevéseiknek résztanulságai, erkölcsi ereje jelenünk és jövőnk számára is sokatmondó. Rájuk is hivatkozva mondta híres és szép megfogalmazásával Tamási Áron 1937-es szlovákiai útján a magyar ifjúságnak: „Azt keressétek, ami összeköt, és nem ami elválaszt.”

78