Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 12. szám - MŰHELY - Jócsik Lajos: Félszázada Gombaszögön
korában, megmártva őt a Jordán vizében. Itt volt a mi Jordán vizünk a karsztból vastagon előtörő Fekete-patak képében. S keresztelőjánosok is akadtak volna bőviben. Ha regősiskola működött a gombaszögi táborban, hát vizsgának is kellett lennie. Volt is! De nem iskolás kikérdezés, hanem gyakorlati mestervizsga. Ehhez képest felmentünk a szilicei karsztra, s a falu mellett alkalmas helyen tábort ütöttünk. Már ez is elégséges hírelés lett volna, hogy Szilicén valami készül, olyasféle, mint a tavalyi diavetítő csuda-mese-mondás. Most azonban hívó kürtjeleket is eregettünk, nem Szi- licének, hanem az erdőkön át Szádvárborsa és Jablonca felé. Ennek tetejében Luzsica szilicei tanító gyorslábú gyerekfutárokat is küldött a szomszéd falvak tanítóihoz: hozzák a gyerekeket a tábortűzhöz. Be is érkeztek a csapatok a kellő időre. Engedtessék azt mondanom, hogy monstre-tábortűz volt, mert az óriás jelzőt kevésnek érzem, még öt évtizednyi idő nagyító lencséjén át is. Népdal oda-vissza, hangunk szakadtáig. Vissza úgy, hogy a legények csapata visszadalolt a mi éneklésünkre. Míg aztán Morvay Gyula egy adaptált népdallal egybefogta az egész gyülekezetét, minket is, őket is, akkor tanultuk meg közösen: Szilicei utca végig bazsarózsa, szállj le huszár a nyeregből, s szakajts egyet róla! Le is szakajtottam, el is hervasztottam, szilicei piros lányok közül egyet ki is választottam .. Futárt is szalajthattunk volna valamely felsőbbséghez avval az üzenettel, hogy megnyertük az ütközetet, bevettük a várat, mert oly egységes hangulat támadt ott, hogy szinte hallani-tapintani lehetett. Szombati nap volt ez. Néhányan, sátorverők vasárnapra is ottmaradtunk, versekre, éneklésre és játékra a gyerekekkel. Tábort bontottunk. A Szilicei fennsíkon a kicsit, lent, a Fekete patak partján, Gombaszögön a nagyot. Rozsnyóra vonultunk. A városi fürdő kabinjaiba szállásoltuk el magunkat, csak egy éjszakára. Este tábortűz a fürdőkertben. Ezidőre jelent meg a Sarló röpiratának, A Vetésnek az első száma, a rozsnyói nyomdászok ingyen nyomták. Másnap oszlottunk szét, hazafelé. Akár ki is nevethettük az iskolai hatóságot, meg a „tisztelt tanári kart” a vándorlási tilalomért. Gombaszög kitett egy vándorlásra valót. Sőt meg is tetézte eddigi vándorlásainkat. Azonban annyi vándorlás után nem élhettünk nélküle, mint Móricz nyírségi dzsentrije, aki nem élhetett muzsikaszó nélkül. Vérünké vált a falujárat, mint amannak a muzsikaszó. Ideteszem azt a hasonlatot is, hogy csikókat nem lehet jászolhoz kötve fölnevelni, kell a kifutó is, hogy gyarapodó erejét kirúgtassa az állat. Az akkori pedagógia roppant tévedése volt, hogy kifutót nem adott, s amit magunk teremtettünk, azt is elvette a pedagógiai vaskalap. Francia tanárunk, akit azért is nagyrabecsültünk, mert Romain Rollandot személyesen ismerte, meghozatta számunkra Barbusse hetilapját, a MONDE-ot, a lap szerkesztőbizottságában ott volt Gorkij, Unamuno és Károlyi Mihály. A lapot olvasva a haladó világ szellemi térségein vándorolhattunk, s itthon jászolhoz kötöztek, ahol az istálló-iskola szürke fala volt a távlat szemünk előtt. De ebből a helyzetből kifeszítettük magunkat. Ha nem szabad tájakon vándorolni, tudunk mi helyben is vándorolni. Vándorolni helyben? Hogyan? Hát úgy, hogy megállapított terv alapján megvizsgáltuk a város (Érsekújvár) életét. Egyikünk a város két hetilapját vizsgálta, másikunk két mozijának programját, a harmadik az egyesületek életét, ismét másik a gyárváros iparát, a munkások kereseti viszonyait. Jutott kutató a hosszú parasztutcákra is, hisz a Tóth Lőrincz, meg a Gug utca kapubálványaikkal, a felkelő napot ábrázoló oromdíszeikkel, a szobák bútorzatával a néprajz valóságos tárháza volt, akár a mai skanzenek. De hiedelmeket is hoztak a helyben vándorlók. A város 71
