Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)

1978 / 12. szám - MŰHELY - Jócsik Lajos: Félszázada Gombaszögön

határa lápokat is tartalmazott. Ezekből lángnyelvekben csapott ki olykor a metángáz. A néphiedelem azt tartotta róluk, hogy a megátkozott mérnökök lelke bolyong a határban, melyet a tagosításkor baksisért úgy mértek szét, hogy aki dugott, annak a földjét jobb határon mérték ki s mindet egytagban. Nohát aztán a helyben vándorlás eredményeit előadtuk az önképzőkörben. Friss tavaszi szél vágta ki az áporodott intézmény ablakait, s kifújta onnan a fűzfapoéták klapanciáit, a Beöthy irodalomtörténetéből kimásolt dolgozatokat, az önképzőköri dilettantizmus minden porcikáját. Újításunkat közöltük a losonci A Mi Lapunkban. S a kilenc magyar középiskola önképzőkörei is friss szelek irányába fordultak. De feltámasztottuk a tanári reakciót is magunk ellen: feljelentették önképzőkörünket. És olyasmi történt, ami még nem az önképzőkörök történetében. Kiszállt hozzánk Jancsovics Ferenc főigazgató, aki, ha megjelent valahol, a tanárok beleremegtek. Már alakja is elég volt a remegésre! Apró, fekete emberke volt. De nagyságát úgy növelte, hogy éles arcán ferencjózsefi pofaszakállat viselt, és barna terakotta ferencjóskában járt, soha ilyen öltözetet! És osztályfőnökünk révén összehívatta az önképzőkört, adjuk elő azt, amit a helyben vándorlás alatt összegyűjtöttünk. Jancsovics beült az önképzőkörbe. Előadtuk gyűjtésünket. Ott ült a katedrán, istenszoborként rezzenetlen tekintettel. Utána konferencia. Consilium abeundi? Nem! A cenzor okosabb osztrák tejen nevelődött bürokrata volt. Folytassuk csak a munkát. Tudta, amit a helyi vaskalap nem tudott. Nem folytathatjuk, mert pár hónap, itt az érettségi, és az iskola ingyen is megszabadul tőlünk. Ugyanennek örültünk mi is. Amikor kihirdették az érettségi eredményeit, kirohantam az iskolaudvarra, a kútnál vizet húztam, megmostam az arcomat, s fölvertem a schola udvarát, épületét, mert teli torokkal énekeltem:

Szánt az ökör, meg a gép, Nehéz a föld, mert az eke nem járja,

csörög-csattog a járom! minden lánynak recece,

Szántogatok az újvári határon . . . sarlós lesz a babája . ..

Ez volt a búcsúm az iskolától. Örömmel búcsúztam. S erre rakott egy hasábbal Fábry Zoltán egy mozgalmat korholó cikkével a Korunk 1929 áprilisi számában. A cikknek „Etnográfiai szocializmus” volt a címe. Szemünkre hányta, hogy etnográfiával akarunk szocializmust építeni. Túl voltunk már ezen. De az volt a jó, hogy Fábry világot vetett arra az útra, a szociográfiáéra, amin botorkálva elindultunk, amikor „helyben vándoroltunk” ebben a munkás-paraszt metropolisban, Érsekújvárott.

Az érettségi másnapján már Párizs felé vittek a nemzetközi vonatok. A Monde segítségével jutottunk helyhez, munkához, majd pedig az egyetemekre. Párizs akkor vetekedett egy jó magyar középvárossal, mert 30 000 politikai és gazdasági emigráns élt benne. Köztük honfitársak is elegen. A kommunista párt magyar szervezete szemináriumokba fogta ebben a roppant átjáróházban a jövő s menő magyarokat, eszmékkel telítve térjenek haza. Mi a Fások szakszervezetének épületében kaptuk az iskolát, melyet egy Virág Ferenc nevű elvtárs vezetett, aki alatt Karikás Frigyest tudták a bizalmasok. A L’Humanité a mi zsebünknek is megfelelő olcsó kiadásban akkor adta ki franciául Lenin műveit. Csakhamar odakerült az Állam és forradalom, és az Imperializmus mint a kapitalizmus utolsó korszaka, egyetemi tankönyveink mellé. És egy kompendium, amely a Kommunizmus és a nemzetiségi kérdés címet viselte. Ó, milyen új rendbe álltak otthoni élményeink az itteni tanítás hatása alatt! S milyen jó volt a sorrend: otthon élményekkel megrakodni, és itten elrendezni a hazai tapasztalatot. Jobban jártunk, mint azok, akik fordítva kezdték. Felejthetetlen sorokban írta le ezt Jankovich Ferenc, amikor Párizsból (ahol ösztöndíjas volt) hazajövet megállóit Szántód partjainál:

72