Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)

1978 / 12. szám - VALÓ VILÁG - Kovács János: Kopjafáktól a kőkeresztig

— Kinek jobb, aki hisz, vagy aki nem?

„Ha hiszünk, azzal nem vétkezünk. A másvilágról még nem jött vissza senki, de azért valaminek lenni kell. Ma már mindent a tudósok csinálnak, de a természet elé nem tudnak azok sem állni. Nem tudok mást mondani, csak hogy a vallásban hiszek, és a vallás szerint hinni kell, hogy van feltámadás.”

Voltak, akik csak egy-két mondattal válaszoltak kérdésemre, hogy van-e feltámadás, hisznek-e benne.

„Csak az támad fel, akinek van családja, mert a gyerekeiben él tovább.”

Ez gyakori szemlélet. Az egyik községben hallottam, hogy vigasztalhatatlan az apa, mert kisebbik fia öngyilkos lett és így ő már csak egy gyerekében élhet tovább.

„Nincs feltámadás, én nem hiszek benne.”

„Nem tudom, ez nekem nagyon magas.”

„Én abban nevelődtem, hogy higyjek az ilyesmiben. A férjem, aki itt nyugszik, nem hitt benne. Édesanyám nagyon hisz. A férjem, míg élt, azt mondta hogy nem kell bántani érte a mamát, ő már úgysem lesz úttörő.”

„Nem tudjuk, hogy mikor jön el a végső óra és ez a legjobb. A halál a legigazságosabb. Annál nincs szegény vagy gazdag. Viszi az embert úgy, ahogy jön. Hogy aztán mi lesz, nem tudni.”

„Nincs se isten, se ördög, se mennyország, se pokol. Csak munka van, meg küzdés, aztán vége mindennek.”

Egy asszony, aki azért szeretne sírkövet, hogy utánozza a többit, így gondolkozik: „A pokolról azt mondják, hogy erre lent van, de az már nem pokol. Születtünk, hát élünk, dolgozunk, szenvedünk, aztán meghalunk.”

— A néni szerint van mennyország?

„Úgy gondolom, hogy van. Az imádságokat elmondom és úgy gondolom, hogy azzal minden bűnöm lerovom. Azt szokták mondani, hogy a rosszlelkek mennek a pokolba. Nekem volt egy nagybátyám, aki azt mondta, hogy akit a földön nem lükdösnek eleget, azt a mennyország kapujába állítják, oszt hun kilükik, hun be. Akit a földön lükdösnek, az nem kerül oda. Amikor beteg volt, mondtuk neki, hogy őt hova állítják, ha most meghal. Azt mondta, hogy ötét nem állítják a mennyország kapujába, mert olyan szeretőtartó ember volt. Ézen aztán csak nevettünk. Azt mondják, hogy aki meghal, annak a lelke a mennybe száll. Én ott voltam, amikor meghalt a kislányom, az apám, az anyám. Egyet sóhajtottak és meghaltak szegények. Az utolsó sóhajjal kiszállt a lelkűk a szobába, mert ott voltak.”

— Van mennyország? — kérdezem egy huncut szemű, öreg paraszttól.

„Biztos ám, a mennyországnak van egy nagy kapuja, oszt kétfelé nyílik. Mind a két felén egy ötmázsás disznó szalonnája lóg. Akinek a második házassága sikerült,az vághat csak belőle.”

— A bácsi hazabeszél?

„Igen. Kétszer nősültem, ez a második jól sikerült, ugye asszony!”

A nénike zavartan pislogva mondja:

„A jó ember nyugodtan hal meg. Aki rosszul élte életét, az ott sem várhat jót.” A szomszéd, hallva beszélgetésünket, átkiabál:

„Szerintem itt van a földön a mennyország is, meg a pokol is. Akinek jó az élete, a mennyországban él, akinek rossz, a pokolban. Mondják is: paradicsomban élnek, vagy pokol az életük.”

— Visszajárnak-e a halottak? — kérdezem két öregasszonytól.

„Nem, ez csak olyan beképzeltség. Olyan vallástalan már a világ, hogy nem hisz ilyenekbe.”

— Abban hisznek, amit a papok mondanak a temetésen?

57