Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)

1978 / 12. szám - VALÓ VILÁG - Bánlaky Pál: Fülöpszállás szerepkereső értelmisége

mint egészek között, lehetnének intenzív, érdemi kapcsolatok. De nincsenek. „Itt olyan kaszt-rendszer van: egyes foglalkozásúak csak egymás közt...” Egy másik megfogalmazás már finomít: „A munkakör, ha nem is kaszt-rendszert, de azért valami hovatartozást szül.” Én az utóbbi megfogalmazást látom igazabbnak. A kaszt-rendszer ugyanis a csoportok elzárkózását jelenti. Fülöpszálláson azonban nem erről van szó. Nem elzárkózásról, hanem, amint azt már több helyen mondottam, közömbös-idegen- ségről. Nem ellenségei az egyes értelmiségi csoportok egymásnak, nincsenek közöttük ellentétek, csak éppen közük sincs egymáshoz. Tisztelik és becsülik egymást, egymás munkáját, de csak kívülről, távolról. A személyes kontaktusok, főként a házastársi kapcsolatok mentén már át-áttörik a válaszfalakat, azonban ezek az áttörések megmaradnak egyediségükben elszigeteltnek. Nem hozzák létre a csoportok közeledését. Erre talán nem is a személyes kapcsolatoka legalkalmasabbak. De, hogy mi. azt még nem sikerült kiokumlálni. Pár éve volt ugyan értelmiségi klub, de „ ... nem sikerült elérni, hogy úgy kiteljesedjen, hogy a különböző értelmiségi körök jobban közelítsenek egymáshoz. Mindenki éli a maga életét.” S közben mindenkiben erősen él az igénya közösségre; a gazdagabb kapcsolatrendszerek igénye. Az értelmiségi klub bukásának ürügyén hosszasan meditáltunk a község néhány felelős, okos vezető emberével, hogy mit, s hogyan lehetne ez ügyben tenni. Az biztos, hogy túlságosan szervezni nem szabad és nem lehet. De az is biztos, hogy mostanra túlságosan „megmerevedtek a frontok” ahhoz, hogy a megoldást a spontán folyamatokra bízhatnánk. Valamit tenni kellene, de mit?. .. Akkor, ott nem jutottunk megoldásra. És— természetesen — íróasztalom mellett én sem juthatok tovább. A megoldásoknak Fülöpszálláson kell megszületniök — és meg fognak születni, mert meg kell születniük, mert ez a fejlődés parancsa és törvénye.

6. Az értelmiség helye a faluban; közélet— tények és vélemények

Az értelmiség hagyományos, a jegyző—tanító—pap szentháromság évszázados presztízsén alapuló rendi jellegű elkülönültsége mára teljességgel eltűnt. Szükségképpen megváltozott így a falu népének értelmiségképe, megváltozott az értelmiség tekintélye. Míg korábban az értelmiségi mivolt önmagában presztizsteremtő tényezőnek számított, ma a szellemi foglalkozás ténye önmagában véve e vonatkozásban keveset jelent. Az emberek az értelmiségi foglalkozásokat a társadalmi munkamegosztás szerkezetében elhelyezkedő egyik szakmának tekintik; a tekintély nem az értelmiségi foglalkozáshoz, hanem a személyes tulajdonságokhoz kötődik. — Mármint így érzékelik ezt az értelmiségiek. Helyesen-e? Úgy vélem, nem egészen. Az bizonyos, hogy az a fajta mitikus távolság, amelyben a faluk népe az ott lakó — de általában nem közöttük élői — értelmiségieket szemlélte, eltűnt. De a megkülönböztetés, a különbség-tudat létezik. (Lásd például a házassági esélyekkel kapcsolatban mondottakat.) Az értelmiségiek élete — a bevezetőben mondott okok, tehát számarányuk növekedése és származási ösz- szetételük megváltozása következtében — szemlélhetőbbé és megközelíthetőbbé vált a falu népe számára. Ezzel egyidejűleg más okok az élethelyzetek értékelésének radikális megváltozását is eredményezték. Ezek közül csak egyetlen egyet, de a legfontosabbat említem most, az anyagi helyzetek nivellálódását. A felszabadulás előtt az értelmiségiek a falu népének többségéhez képest álomvilág-szintű életszínvonalon éltek. Biztosított, és az agrárproletárok szemében krőzusinak tűnő jövedelmük volt, ők laktak a legjobb házakban. Ez a különbség gyakorlatilag megszűnt, sőt nagyon sok esetben ellenkező előjelűre fordult. A téesz-parasztok, iparban dolgozók éppannyira biztosított és nagyon gyakran magasabb jövedelmet élveznek mint az átlagos értelmiségiek.

44