Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)

1978 / 12. szám - VALÓ VILÁG - Bánlaky Pál: Fülöpszállás szerepkereső értelmisége

persze magától is eligazodik lassacskán az ember. Ezt a folyamatot azonban nagyon meg lehet gyorsítani, és nagyon-nagyon meg lehet könnyíteni, ha a befogadó környezet feltárja önmagát. Ha akadnak, akik elébe mennek az újonnan érkezőnek és segítik, bevezetik őt. Ebben a faluban ez manapság ritkán történik meg.

Nincsenek is rá kialakult és elfogadott formák. A régebb időkben a frissen jött bemutatása megtörtént valamiképpen. Vagy úgy, hogy szokás-szabályozta sorrendben bemutatkozó látogatásra ment el a többi értelmiségihez, vagy úgy, hogy valamely idősebb kollégája, esetleg főnöke, körbevitte bemutatni őt. Ez a szokás eltűnt. Érthetően. A valamikori „úri középosztály” dzsentroid magatartásmódjának egyik eleme volt; e magatartásmód egészének elutasítása természetesen hozta magával e mozzanatának eltűntét is. Újabb, a bemutatás-bevezetés funkcióját betöltő formák azonban nem alakultak ki. S ez bizony alaposan megnehezíti a fiatalok beilleszkedését. Nehezen alakulnak ki kapcsolataik, hosszabb időre kissé idegenek, kicsit magányosak maradnak. Jellegzetesnek tartom egy — mára már fülöpszállásivá stabilizálódott — házaspár esetét. Mindketten másunnan érkeztek a faluba, alig egy év különbséggel. De még két évnek kellett eltelnie, hogy egyáltalán megismerkedjenek egymással. Az utcán persze látták egymást, tudtak egymásról, de mivel más munkahelyen dolgoztak, s így baráti társaságuk is különböző volt, teljes két év alatt nem adódott alkalom, hogy bemutatkozhattak volna egymásnak, és nem akadt senki — az alig néhány tucat értelmiségit számláló községben! — aki bemutatta volna őket egymásnak. Az asszony (akkor még lány) már-már az eltávozás gondolatával foglalkozott, mert úgy érezte, hogy a faluban nem fog tudni férjhez menni, ez viszont számára — érthetően — fontos feltétele volt annak, hogy ki tudja alakítani az igényeinek megfelelő életkereteket. A falu, bármily furcsán hangozzék is, nem tudott, és voltaképpen sok esetben ma sem tud kereteket, lehetőségeket biztosítani ahhoz, hogy egyébként egymáshoz illő emberek egymásra találjanak.

Ellentmondásos folyamat az újonnan érkező fiatalok munkahelyi beilleszkedése, a munka világával való első találkozása is. Az egyik lényegi ellentmondás abban van, hogy az egyetem, főiskola felkészít valamire, a gyakorlatban azonban nem mindig ezzel találkozik a fiatal. Évtizedes, részben vezetői tapasztalatai alapján egy agronómus ezt így fogalmazta meg:

„Valahogy ott esik a fene seggre néha a fiatalembereknél, itt én ezt látom, ...hogy kikerülnek egy szupermodern környezetből, ahogy a mostani egyetemek, főiskolák vannak, .. .és akkor belekerülnek egy ilyen környezetbe, mint a fülöpszállási Vörös Csillag, vagy még ettől mostohább körülmények közé, és akkor kapják a pofonokat innét és onnét is, és valahogy nem tudják ugye föltalálni magukat, hogy most hol is vannak, hogy most melyik az igaz, amit ott mondtak meg láttak, vagy amit itt látnak, és hogy most ez így igaz, vagy hogy ki csinálja rosszul, és akkor jön, hogy mindenkit bírálnak, a vezetőket, a tagokat, és keresik, hogy valakibe hiba van, mert hát ez nem az, amit én vártam. És igazuk van. . . De mit lehet csinálni?”

Konkretizálja a dolgot egy fiatal pedagógus. Elmondta, hogy a főiskolán éveken át tudományos diákkörben dolgozott. Izgalmas, magasszintű munkát végeztek, amelyhez természetesen rendelkezésre álltak a szükséges tárgyi-technikai feltételek is. Amiket a falusi általános iskolában — érthetően — nem talált meg. A diákkörben végzett munka tehát, utólag, eléggé feleslegesnek látszik számára. Ugyanakkor talált az iskolában olyan körülményeket, feltételeket, amelyek — ámbár ezt jó lelkiismerettel mondhatom, semmivel sem rosszabbak a hasonló iskolák átlagánál — eléggé eltérnek attól a a modelltől, amiről a főiskolán hallott.

Az egyetem, a főiskola természetesen a legújabbat, a legkorszerűbbet, a legjobbat igyekszik tanítani. És ez rendjén is van. Csak arról feledkezünk gyakran el, hogy nem

34