Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)

1978 / 12. szám - VALÓ VILÁG - Bánlaky Pál: Fülöpszállás szerepkereső értelmisége

elegendő az optimálisát bemutatni, hanem fel kell készíteni hallgatóinkat arra is, hogy mivel fognak találkozni a mai magyar társadalom valóságában. A kívánatost még mindig össze-összecseréljük a vo/ósógossal, a legyent a vonnál, és ez az egyéni életekben is feszültségek forrása.

Kérdezzük meg az agronómussal: „De mit lehet tenni?” A kibocsátó intézmények — egyetemek, főiskolák — tennivalója kézenfekvő: a legkorszerűbb ismeretek mellett felkészíteni a tényleges gyakorlatra, a konkrét munkahelyek valóságos viszonyaira is. De szükséges és lehet helyben is tenni valamit: bevezetni a fiatalokat a munka világába. Megismertetni velük a munkavégzés konkrét körülményeit és feltételeit, megmutatva egyben a reális lehetőségeket. Úgy látom azonban, hogy Fülöpszállás e tekintetben is eléggé adós marad. Az a közömbösségféle amiről már szó volt, itt is megmutatkozik. Mintha úgy vélnék, hogy a fiatal megtanulta az egyetemen, főiskolán a szakmát, tudja, amit tudnia kell, a többi az ő dolga. Ha kérdez, vagy segítséget kér, megkapja készséggel. De elébe nemigen mennek kérdéseinek.

A falunak, magától értetődően, vannak elvárásai az újjonnan érkezővel szemben, vannak asszimilációs követelményei. „Fel kell venni azt az életritmust, ami itt a községben van. A másik az, hogy érezze az ember, hogy milyen beosztásban van, és mit kell tenni, és ahhoz alkalmazkodni.” Ugyanakkor azonban eléggé kicsi az asszimilációs ereje. Van többé-kevésbé rögződött magatartás-minta, vannak kialakult értékek és normák, és a falu megkívánja az ezekhez való alkalmazkodást. De nemigen segíti ezek elsajátítását. Eli a maga életét, és passzívan fogadja az újonnan érkezőket. Közömbös-közönyösen eltűri-elfogadja az övétől eltérő értékrenddel és magatartásmóddal rendelkezőt is. És éppen ezért nem feltűnő, nem nyomasztó a valóságos befogadás hiánya. A befogadásért az érkezőnek kell cselekednie; kapcsolatokat keresni, mozogni, alkalmazkodni. A falu nem megy elé. Megjelenik ez kicsiben, egy munkahely közösségében is. Fiatal pedagógus mondta el, hogy eleinte „ridegnek érezte a légkört. Nem nagyon vették tudomásul, hogy új tag érkezett”. Amikor ő közeledett, szívesen vették, és befogadták. És megjelenik, persze tágabb közegben, a falu közösségében is: „nagyon nem érintkezünk szélesebb körben. Hát én sem voltam valami nagyon kezdeményező, de a másik oldalról sem történt semmi ilyen vonatkozásban.”

így válik azután érthetővé, hogy a beilleszkedés, a maradás indítéka áttolódik a magánéleti szférába: baráti kör megtalálására,főként pedig a házasságra. Az marad meg, aki megfelelő baráti társaságot, házastársat tud magának találni. Kötődése nem annyira a faluhoz, a falu egészéhez alakul ki, hanem aszűkebb közösséghez. A másik oldal viszont, s ez mégiscsak a falu megtartó erejére utal, hogy a szűkebb közösség kialakulása esetén erőteljesen megköti az embereket. Még olyan esetekben is, amikor két beszármazott köt egymással házasságot, erős tendencia, hogy maradnak a faluban. (Ámbár ebbe bizonyára jelentősen belejátszik az is, hogy a faluban alakítják ki életkeretüket, életlehetőségeiket.)

A közömbös passzivitás természetesen a beilleszkedés ellen ható tényező. Könnyíti viszont a beilleszkedést a falu határozottan toleráns mentalitása; ami végtére is ugyanannak a dolognak a másik oldala. Amilyen passzív közönnyel szemlélik, hogy valaki el- fogadja-e, elsajátítja-e, felveszi-e a megkívánt értékeket és normákat, ugyanilyen passzív közönnyel veszik tudomásul azt is, ha valaki eltérő életmodellt követ.

Aforisztikus rövidséggel tehát úgy fogalmazhatok, hogy Fülöpszálláson elég könnyen lehet beilleszkedni, ha valaki akar és tesz ezért, de nem kötelező, és a falu nem igyekszik sem elősegíteni, sem kikényszeríteni azt.

35