Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 11. szám - VALÓ VILÁG - Székelyhidi Ágoston: Rudak versengése (Vagy: mitől korszerű a sport!)
jövő kitalálását rájuk bíznák. A kultúrára úgyis csak akkor lesz igény, ha a falu önismeretéhez, boldogulásához, közösségi művelődéséhez kell majd. Ha Fülöpszállás a harmadik lehetőséget választja — életformában és kultúrában is. SZÉKELYHÍDI ÁGOSTON RUDAK VERSENGÉSE VAGY: MITŐL KORSZERŰ A SPORT? Nézőpontok Hajdani tanulótársammal a magyar-osztrák határon találkoztam. Kamaszként a sport, a játék, a versenyzés fűzött össze bennünket. Most is arra kanyarodtunk jóformán az első mondatokkal. Onnan eredt később a vita, a szemrehányás is. Közben kávét és ásványvizet ittunk. Ebben legalább sportszerűen viselkedtünk mind a ketten. J. húsz éve szökött ki az országból. Késve ugyan, de továbbtanult, vegyészmérnöki oklevelet szerzett, megnősült és Svédországban telepedett le. Csakhogy mivel már itthonról is a világjárást célzó szenvedély sodorta el, kalandozó, utazgató életformát keresett, Szakmai és üzleti megbízásokat vállalt. Majd sportolói tapasztalatait és írói képességeit kamatoztatva beszámolókat, nyilatkozatokat készített érdekes versenyekről, mérkőzésekről, eseményekről. Persze műkedvelőként, szerény mértékben. Hanem most megfogta az isten lábát. Egy lapkiadó nagyvonalú szerződést kötött vele. Júniustól szeptemberig végigjárhatta a jelesebb európai versenyeket. Voltaképpen tetszése szerint, mert nem csip-csup tudósításokra vagy rögtönzött hangulatképekre adta oda a tollát. Részletekben és adatokban gazdag, széles kitekintésű, terjedelmes munka tervét hozta magával. Tárgya és törekvése nem kisebb, mint fölmérni, mennyire korszerű, mennyire elavult a versenysport napjainkban. Az ipari energia, a műanyag, a szervátültetés, az űrhajózás szomszédságában. És hát az eddig leghatalmasabbnak ígérkező verseny, a moszkvai olimpia előtt. Valóban eleven és izgalmas ez a kérdés. J. pedig máris rengeteg adatot, megfigyelést, jelenséget gyűjtött össze a tarsolyában. Emlékezetből is negyedórákig sorolta, hol mit látott, hallott. Ismeretei lenyűgöztek, ötletei elkápráztattak. Párbeszédünk rám eső fele sokáig csupán abból állt, hogy érzelmesen föl-fölidéztem közös versenyeinket, mérkőzéseinket. Hőskorunk megfényesült pillanatait. Midőn még a nemzeti bajnokságban is vattával kitömött, lötyögő futócipőben róttuk a köröket az egyenetlen salakon, máskor meg alkalmi tehergépkocsival döcögtünk be a kupadöntőre, hogy azután a pihenés, sőt a melegítés elhagyásával fizessünk. De összeszorítottuk a fogunkat és elszánt lelkesedéssel, bár görcsösödéstől fájó lábbal küzdöttük végig a mérkőzést. Igen, igen, így volt,, bólogatott J. Sajnos, csak így lehetett. Ki tudja, mit vesztettünk mi is, talán a sport is a kezdetleges körülmények, a hiányos eszközök, a szegényes fölszerelések miatt. Itt és ezzel kezdődött a párbaj. Mondjam, hogy a szurkoló és a szakember, esetleg a hívő elfogultság és az adott világ fürge elméjű, nyitott szemű kísérője között? Mindegy. Nézőpontjaink és mértékeink különbsége végül kilépett a személyességből. Továbbgondolásuk nem egészen érdektelen tehát. A sport oktatott:ki Jl — az emberi lehetőségek kipróbálását szolgálja. Testi és akarati téren. Fejlődését, fejlesztését az alkalmazkodásban kell látnunk és keresnünk. Abban, hogy a létrehozott eszközöket, 59
