Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)

1978 / 11. szám - VALÓ VILÁG - Varga Csaba: A harmadik lehetőség hiánya (Befejező rész)

mindig nagyon szívesen fogadnak. Bizalmasan, őszintén beszélnek. Sokan érzik úgy, hogy a pedagógusnak mindent elmondhatnak. A szülők és iskola közötti távolság a pe­dagógustól függ ... Én találtam ki, hogy a kisdobosok, s az úttörők a családi házban jöjjenek össze és ott tartsák meg a foglalkozásokat. Lehetőleg mindig más családnál, ahol leülhetnek a szőnyegre és szabadabban játszhatnak. A harmadik osztályosok leg­utóbb mesét olvastak, diákat vetítettek. Van olyan tanuló, akinek már saját magnója van. Meghallgattuk zenei felvételeit, de elsősorban társasjátékokat játszottunk.” P. Sára. „Tulajdonképpen rengeteg a tennivaló. Nekem is nagyon tetszik, hogy a kisdobos őrsök a családi házakban jönnek össze. Akár úgy is szervezhetnénk őrsöket, hogy az egymás szomszédságában lakó gyerekek kerüljenek össze. Már arra is akad példa, hogy az egyik szülő 10—12 diákot elvitt játszani. Sokat segít az iskolai könyvtár is, ahol kétezerháromszáz könyv van és például huszonöt példány jár a Kincskereső című folyóiratból. Harminc gyerek elő is fizetett rá, ha sokszor nem is értik a modern ver­seket. A Röpülj Páva kör ebben az évben csak kétszer-háromszor jött össze, de ősszel újra elkezdjük a rendszeres éneklést. Ki kellene egyszer próbálni, hogy mi lenne akkor, ha valamelyik nyári vasárnapon a Röpülj Páva kör a főtéren énekelne. Lehet, hogy a fél falu összecsődülne, s örömmel meghallgatná őket. A művelődési házban táncházat is csinálhatnánk, csak nincs olyan szakember, aki vezesse. Addig persze nem lesz na­gyobb változás, amíg a helyi vezetők és az agrármérnökök nem fognak eljárni a kultu­rális rendezvényekre. A pangás pedig egyre veszélyesebb, legutóbb az iskolai irodalmi színpad Radnóti-műsorára is kevesen jöttek el.” A. Rezső, az általános iskola tanára. „Öt éve kerültem a fülöpszállási mezőgazdasági szakmunkásképző intézetbe. Jelen­leg tizenhat tanár és szakoktató százötvenhat gyereket nevel. Az iskola növénytermesz­tő gépész szakmát ad, az innen kikerültek a jövő mezőgazdaságának szakmunkásai lesznek. Az elmúlt években egyszer sem volt beiskolázási gondunk, de a fülöpszállási iskolából csak elvétve jönnek. Nem egy tanulónak az apja is traktoros, így a gépről bottal sem lehet elzavarni, ha az elméleti tudása gyenge is. A szakmai ismeretek mellett az általános műveltséget sajnos nem tudjuk növelni. A kollégiumban idén a korábbi TIT-előadások is elmaradtak. Régebben azt táplálták be a gyerekekbe, hogy szerelők lesznek, s ezért nem nagyon akartak gépre ülni. Olyan is előfordult, hogy sokan gép­kocsivezetőnek mentek el, de az utolsó három évben végzettek mind mezőgazdasági üzemben helyezkedtek el. Pedig az iskolát hosszú idő óta a megszüntetés veszélye fe­nyegeti, mert ugyanilyen és sokkal jobban felszerelt intézetet építettek Jánoshalmán. Nekem meggyőződésem, hogy erre az iskolára is mind a mezőgazdaságnak, mind Fülöpszállásnak szüksége van, de ehhez fejleszteni kellene, nem is kicsit, sőt a falut is, hogy a kollégisták jobban érezzék magukat.” T. Ignác, az intézet igazgatója. „Az iskolánál a művelődési ház mindig sokkal mostohább helyzetben volt. Sok vi­hart ért meg. Amíg én vezettem, 1952-től 1962-ig, a művelődést a színjátszó csoport­ra építettem. Évente legalább három színdarabot tanultunk be, de tánccsoportot is szerveztem. A színjátszók nagyon összetartottak, ha valamelyik megnősült, közösen nászajándékot vettünk, erre lehozta közénk a párját is. Akik színpadra léptek, egy­szerű, képzetlen emberek voltak, gyorsan megszokták azonban, annyi egyéniséget kell eljátszani, ahány szerepet kapnak. A próbákra mindig vittünk egy üveg bort is és késő estig beszélgettünk, örültünk egymásnak. A bemutatókon nagyobb közönsé­günk volt, mint a kecskeméti színháznak. A hangadókat aztán úgy hívták a faluban, amilyen szerepet alakítottak. Évad után összejöttünk közös, ünnepi vacsorára, kaptam is érte pénzügyi fegyelmit. A színjátszás hatására a tagok segítőkészebbek lettek, a jobbik énjük került előtérbe. Ha mostanában találkozom velük, fel-felvetik, hogy szed­jük össze a csoportot. Nincs már hozzá energiám. Nagy baj, hogy a hatvanas évek elején 52

Next

/
Thumbnails
Contents