Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 10. szám - SZEMLE - Ablonczy László: Sütő András: Engedjétek hozzám jönni a szavakat
jövő megszelídül, ez a kis nép egymásmelletti- ségben megtartható. És hogy László Cselényinek maradhassék. Engedjétek hozzám jönni a kisdedeket — de a szavakat is! Most ez utóbbi hangsúlyos. Mert e biblikusból jelenbe forduló metafora nem feltételezi egymást. Ebben feszül a GOND, ebben a helyzetben a feltételezésvállalás és sors-kérdés. És gyakorlat is. Mindennapi. Egy nép közös emlékezetének folyamatos felidézése, átplántálá- sa. A folyamatosság, az emlékezet megtartása végett. Mindkét napló-jegyzet összefogó jegyeként említettük az utazást. Ám érdemes közelebbről arra figyelnünk, hogy az író utóbb a tényszerű tapasztalás erejénél mélyebb anyaggal hivatkozik és erősíti mondandójának irányát. Gondolati készültségről és emelkedésről van szó, amelynek ívelésében jelentős, összekötő műnek tekinthetjük egyebek között a Perzsák című esszéjét. Igaz, nemcsak a teljesítmény, hanem a tárgy okán is. Tűnődni immár a történelem előhívásában is tanulságos lehet, mert az időnek messziből jövő sodrásában éretten tűnnek elő a tapasztalatok. S ebben a jegyzetben mozdulni látszik a Gond aránya: nem a felnőtt társadalom élete, harca, gyűlölsége, porbasújtása, megalázása és leigázása a legfélelmesebb. Egy nép élete, jövője, reménye, elbukása vagy megtartása élőbbről való: az újszülött bölcsődala akarat és szavazás Is egy kicsinyke élet hovatartozandósága felől. A szu- zai mennyegző tanulsága ekképpen hangzott: „Sándornak tehát le kellett csapnia a csecsemőgügyögésbe rejtett anyanyelvi összeesküvésre.” Hódításról van szó, a legmélyebbről, a végzetesről. A megsemmisítőről, a mássá pofozás sár- batipró kivételezettségi helyzetéről. Amikoris a gyermekkortól elvétetik a legtöbb, a sorsindító és meghatározó, az elme álma. A megnyílás, tehát a bizakodás folyamatát jegyzi le Sütő András új művében. Az egyetlenét, akinek szolgálatába szegődött a szép családi adomány következményeképp. Sétálni és térden lovagolni tehát mindennapra kirótt szolgálatosság. Közben tűnődni —írói föladat. És közösségi küldetés. Önfeledt, mesebeli, édeni világ. Csip, csip csóka — szól a mondóka. Ess, eső, ess — hangzik a dal. Hallgasd László, Gyula bácsi versét! Tekints le a paripáról, itt Farkaslaka, amott Zágon! És Jatata mesél . . . Gímszarvasokkal népesül be a mezőségi táj. Fenyőrigók, sármányok, pacsirták köröznek a magasban, egyik-másik talán László vállára száll. Egy természeti-történelmi világ, egy szuverén költői világrendszer rajzolódik ki, amelyben Kemény Zsigmond és Tamási Áron, a szigetvári Zrínyi és József Attila az időnek bármiféle távolságától függetlenül együtt élnek. Ezért lehet az emberi boldogság is fácáncsibe-ragyogású, a fácánhoz hasonlítható fürgeség, avagy a lépések törékenysége a cinkével jelezhető. S ebben a világépítkezésben a gondolkodás és a nyelv összefüggését, megnyilatkozását, rétegzettségét külön tanulmányban volna érdemes felfejteni. Ahogyan a biblikus-mitologikus képek magyar közmondások, történelmi hivatkozások gazdag áradással egymáshoz illeszkednek. Korábbról is megfigyelhető, de egyre sajátosabban sütői gondolkodás, ahogyan egy szökkenéssel az idő és a tér nagy távolságait akár egy-egy mondaton belül összefogja. Az iskolaügyre hivatkozván például, amikoris Lórántffy Zsuzsanna törekvése és a puszta- kamarási Tamás Feriné dolga összecsendül. Az is a sütői jelleghez tartozik, ahogyan a nézőpont hirtelen váltásával a tárgy hiányát, fonákját vagy arányát megmutatja. Mátyás király nagyságáról szólván a pusztakamarási történészek vélekedése idéztetik, miszerint tankönyvírók találták ki, különben nem maradt volna ki a későbbi leckékből. Avagy Sütő természetét jellemzi az a parafra- ziáló erő és kedv, amivel a maga mondandójához hajlít sokat idézett gondolatokat. A NYELV mindenekelőtt! így szól tehát a sütői parancs: Kelj fel és beszélj; Jöhetsz reám méreggel, tőrrel, ékkel. De én itt állok az ikes igékkel; Szemet Szóért. És Vidróczki híres nyájához hasonlatos szavaink terelgetése. Ebben a számbavételben Sütő táltos-utazása Bécsen át a tengerentúlig tart, noha „Amerika Bánffyhunyad felé menet is messzinek bizonyult”. Ama tizenötmillió sorsa, múltja, jövendője, gondja sűrűsödik ebben a naplóban, kiket a magyar anyanyelvűek közösségének tudhatunk ezen a földön. És akiknek minden harmadik embere az ország határain túl él. László szótagokat, szavakat mondikál. Mesét hallgat és megelevenszik a varrottas párna. És nagy pelyhekben hull, hull a hó. Magyarságra vezérlő kalauz — Sütő András nem a kivételezettség és az elkülönülés módozatán tűnődik. Sorsban és kultúrában az egyetemesre tekint, s ebben az összefüggésben keresi és rajzolja meg a magyarnak maradás lehetőségét és esélyét. Egy-egy szótag, egy-egy verssor, Szenczi Molnár Albert vagy Áron bácsi egy-egy szava öltés a Nyelv-ködmönkén, hogy kellően és időben elkészüljön. Hogy egy életen át melegítsen. Tű és cérna viszont minden időben szükségeltetik. Nem az elkülönülés, hanem az egymásmelletti- ség jegyében gondolkodik Sütő, mondottuk. Mert az emberiség népei avval gazdagítják egymást és a világot, ha ki-ki a maga jellegével színezi a Teljeset. Nem pedig kizárólagossággal, a másik kitudottságának gyakorlásával akarja a maga életterét növelni. Adassák tehát Árnyalat! Hogy gyarapodjék általunk a világ. És adassák Arányérzék! Hogy gyarapodhassunk mások által. Boldog, paradicsomi életét éli László — fölötte virraszt Jatata. Kérdések, tűnődések visszatérő záradéka: tisztázása máskorra marad. Bizonyos, 87
