Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 10. szám - VALÓ VILÁG - Diósi Pál: Páros interjú
(Megáll, koncentrál, majd ingerülten legyint.) Nem, nem tudom, el se tudnák találni, taxival mentünk ... — Kivel mentél? — Avval a munkatársnőmmel. — Mi ez ott, a szállodában? — Hát az ilyen orvos, vagy nem tudom ... annyira nem is kérdezősködtem. Valami rendelés, vagy ilyesmi, csak maszek alapon. Egyáltalán, oda nem tartozók, nem körzeti orvosom, meg semmi. Hanem egy idegen orvos. — Előtte beszéltél ezzel az orvossal? — Nem, akkornap beszéltem vele először. — Mielőtt odamentetek a kocsival, beszéltél vele? — Azelőtt nem. — És amikor odamentetek? — Akkor beszéltem vele először. Vagyis a munkatársnőm már előbb mondta neki, hogy mi van, el szeretném vetetni. Mondta, hogy menjek csütörtökön. Ott aztán kérdezősködött, hogy mikor voltam először vele, mikor volt meg, meg ilyen dolgokat. Akkor megvizsgált, a szívemet megnézte, meg a vérnyomásomat. . . (hosszú szünetet tart) meg megvizsgált, hát amit kell. Megkaptam az injekciót, igaz, hogy rosszul lettem, de egy félóra múlva jobban lettem, még annyi se kellett, utána már nekem egyből hatott az injekció, az volt a szerencsém. — Hogy érted ezt, hogy az volt a szerencséd? — Úgy, hogy van, aki megkapja a gyógyszert, és még megmarad a gyereke. — Mit mondott, hogy ha neked nem használ ez az injekció, akkor mit kell csinálni? — Hát el kell mennem a körzeti orvoshoz, és akkor .... úgy kell elvetetni. Akkor nem tud mást csinálni. — Mondott neked valamit előtte arról, hogy milyen hatása van ennek az injekciónak? — Mondta, lehet, hogy rosszul leszek tőle. Tudod, ezt a méhbe adta. Nem is a gyógyszertől, hanem az izgulástól lettem rosszul. Egyébként a gyógyszer semmi kárt nem okoz, csak hát lehet, hogy lehet gyerekem, lehet, hogy nem. Csak ennyi. — Ezt mondta, hogy esetleg nem lehet gyereked? — Igen. De nem olyan biztos az még. (Rágyújt, lassan, mintha magának mondaná, folytatja.) Azt mondja, a kétszázból egynek nem lesz gyereke. Ritkaság. Utána, hogy megkaptam a gyógyszert, beszélgettünk, míg jobban lettem, nem engedett el addig. Másfél órát ott voltam. Ja, nem! Háromkor értünk oda, beszélgettünk egy tizenöt percet, megvizsgált, fél után megkaptam a gyógyszert, félnégy után, után rosszul lettem, utána észhez tértem. — Elájultál? — Hát, igen. Elájultam. És... utána le kellett ülnöm a WC-re,ültem tizenöt percet, után amegindult, kijött belőlem, utána megittunk egy kis vermutot. Majd megkérdeztem, mennyivel tartozók. — Mit mondott? — Semmivel. — Te mire gondoltál, mennyivel fogsz tartozni? — Hát kábé 700 forintra. Volt is nálam pénz. Igaz, hogy vittem egy üveg konyakot, azt odaadtam. Mikor vége volt mindennek, akkor kérdeztem, hogy mennyivel tartozók, és mondta, hogy semmivel. Nagyon rendes volt. Azért otthagytam neki 200 forintot, éppen amennyit ki tudtam venni a pénztárcámból, mert úgy volt, hogy egy ötszázas és két százas, mert azt mondta az Ica, hogy hat-hétszáz körül lesz, hát kettőt kitettem az asztalra, de vissza akarta adni, de mondtam, hogy nem kérem. Csak két52
