Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)

1978 / 10. szám - VALÓ VILÁG - Hatvani Dániel: A kisparaszti tanyai gazdálkodás a Kiskunságban

is, hogy a cselédek és a napszámosok alkalmazásánál kedveltebb volt a bérleti rendszer, s így a nagyobb érdekeltség okszerű gazdálkodásra ösztönzött. Külön kategóriának kezdett számítani a tanyás és a kertész. Általában a felesben való művelés volt az elterjedt, de ez kölcsönösen a szolgáltatások bonyolult rendszerével egészült ki, s bensőséges, patriarchális jellegű viszony alakult ki gazda és a bérlője között.

Ez a viszonylag harmonikus fejlődés sajnos nem volt jellemző az egész Kiskunságra. S hozzáteendő ehhez, hogy az elmaradottság elsősorban a kisparaszti gazdálkodást jellemezte. A belterjességre való ösztönzést ugyanis nagyban keresztezte a gabonának az egész földrészre kiterjedő konjunktúrája. Paradox módon a vasút kiépülése is a gabonatermesztésnek kedvezett, lévén ez a terményféleség a legkönnyebben tárolható és szállítható. Egy idő után fölrémlett a földek kizsigerelésének, a termőképesség csökkenésének veszedelme, s ezt csak az intenzív takarmánytermesztés és az istállózott állattartás hathatós növekedése ellensúlyozhatta volna. Egyes körzetek — például a régi kiskun mezővárosok — kifejezetten a külterjesség irányába kezdtek fordulni. A kapás, méginkább az ipari növények térhódítása nem következett be a szükséges mértékben. Mindennek oka nem a szorgalom és nem a lelemény hiányában keresendő. Hanem abban, hogy az Alföld iparosodása a vontatottnál is lassabban haladt. Konzervgyár Kecskeméten csak századunk első éveiben létesült. De még a 20-as években is azt kellett szóvá tennie a közírónak, hogy a tanyás vidékeken a szántóföldnek néhol a felét, a kétötödét, de legalább az egyharmadát a gabona foglalja el. A szervestrágya visszapótlása csekély, a műtrágyázás viszont nem terjed. A gabonatermesztés viszonylag kevés munkával jár, s a szárazságot is jól bírja. S nagy baj, hogy nincsenek megfelelő utak. A tanyásgazda kénytelen a terményeit akkor piacra vinni, amikor szállítani tud, s nem akkor, amikor jó árat kaphatna.

Nem ok, hanem következmény a gazdálkodás módszereit gúzsokba kötő konzervativizmus, a kellő szakértelem hiánya, s az eszközök viszonylagos fejletlensége. Az 1870-es években a jobb gazdáknál a vaseke már általánosan használt, de a borona, henger, a vetőgép, a cséplő- és a magtisztítógép még az évszázad végén is ritkaságnak számít.

A vigasztalan tendenciát ellensúlyozta valamelyest a szőlő- és a gyümölcskultúra további térhódítása. Leginkább Kecskemét környékén. A város 1850 és 1880 között 883 katasztrális hold, 1880 és 1913 között pedig 7761 holdat parcellázott. Logikus, hogy a szétmért homok egyre távolabb volt a várostól, s a rajta megkapaszkodó kisember, ha boldogulni akart, kénytelen volt tanyát építeni, s állandó jelleggel odaköltözni. A század vége felé már rohamosan növekszik a lakótanyák száma, s számaránya.

Nagyjából ez a folyamat zajlott a Kiskunság egész területén, körzetenként azonban más-más hangsúllyal, s persze más-más eredménnyel is. Erdei Ferenc hármas tagolása a kiskun települések gazdálkodási és boldogulási nívószintjére vonatkozóan kikezdhetetlen érvényű. Hanyatlónak találta az ősi kungazdák településeit, lakóik „kiszálltak” a versenyből, pusztulnak, egykéznek. Ezzel szemben található a gyarapodó jövevények falvai — Soltvadkert, Kiskőrös, Kecel, Soltszentimre, Csengőd. Hozzátehetjük, hogy a felsorolt községek egy kivételével a vasúti fővonal mellett találhatók, csakúgy, mint a kiskun mezővárosok. Tehát az árutermelés feltételei egyformán jók itt is, ott is. Épp ezért eggyel több okunk van eltűnődni Erdei éles szemű megfigyelésén; úgy tűnik, az etnikai tényezők nem kapcsolhatók ki a gazdasági előrehaladás kérdésköréből.

S van még ezen kívül a harmadik csoport, a gyenge homokon vergődő pusztai kisgazdák tömege. Ezek települései többnyire távol vannak a vasúttól, közgazdasági feltételeik tehát rosszak, s a családok kezén levő, hellyel-közzel jókora földterület nem áldás, hanem átok. E homoki földfoglalók maguk alkották meg kezdetleges, de praktikusnak bizonyuló szerszámaikat. „Hegyes kis karók, ásók, széles és keskeny kapák,

43