Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 10. szám - Tóth-Máthé Miklós: Mitől rúgott be Csótányos? (novella)
TÓTH-MÁTHÉ MIKLÓS MITŐL RÚGOTT BE CSÓTÁNYOS? Az igazgató meghívott néhány beosztottat a névnapjára, köztük Csótányost is, az áruforgalmi osztály előadóját. — Olyan kisüstit kapnak — jelezte a főnök, amikor este különböző ajándékokkal besorjáztak a vendégek —, hogy megperzseli a gyomrukat. Ne engem okoljanak majd, ha valakit úgy kell hazatámogatni, akár egy cementeszsákot! Hunyorogva nevetett, tetszett neki ez a hasonlat, aztán elnézést kérve a társaságtól, kiment az italért. Azalatt az igazgatóné különböző szendvicsekkel, szárazsüteményekkel rakta tele az asztalt. — Na, itt van az ellenség! — tért vissza vidáman a főnök és egy másfélliteres, zöld- színű csatos üvegben eléjük állította az italt. — Vagy ez győz, vagy önök! Kartársak, készüljenek fel! Töltögetett, közben mentegetődzött, hogy legnagyobb sajnálatára nem ihat velük, mert gyógyszert szed, így csak irigyelni fogja őket a kóla mellől. — A falumból hozattam — mondta —, akad még ott egy-két jóemberem, akik tudják, hogy én mindig többre értékelem a pancsoltnál az igazit. Hát akkor . ..! Magasra emelte kóláspoharát, jelt adva az első hörpintésre, melyre nyomban sor is került. A beosztottak „még sok boldog névnapot erőben, egészségben igazgató kartárssal” felhajtották a kupicákba töltött italt, aztán elképedve néztek egymásra. Mi ez? Valami rossz vicc? Vagy az érzékszervük hibásodott meg hirtelen? Hiszen ennek az italnak semmi köze a pálinkához, annál szorosabb rokonságot tart a vízzel. — Mi a véleményük? — sürgette türelmetlenül az igazgató egyikről a másikra tekintve. — Előre megmondtam, hogy itt hamisítatlan kisüstit kapnak, nem holmi üzletben vett löttyöt. Elvtársaim, ezt egyenesen a névnapomra tartogattam, enyhe nosztalgiával, mert ebbe az üvegbe mintha a szülőfalumat dugaszolták volna. Az üstben erjedő szilva kesernyés illatát, a lopva megízlelt első kortyokat és azokat a legénykori nagy nózátáso- kat, amikor egymásba kapaszkodva imbolyogtunk a főutca mindkét oldalán .. . Amíg az emlékeitől meghatottan szónokolt, nem vette észre, néhány perce bejött egyetemista fia gyors távozását. „A mindenségit!” — szisszent fel a fiú, ahogy megpillantotta az asztalra helyezett nagy csatost és az „öreg” tervezett felköszöntése helyett okosabbnak látta, ha rögtön tovább áll. Mert ő aztán igazán tudta, mi van abban az üvegben, hiszen a tegnapelőtti rögtönzött házibuli után együtt tartották csap alá a Mikóval. „Ne rezelj már be — nyugtatta akkor Mikó erősen keresztbeálló szemmel —, ha egy ilyen ártatlan heccet sem visel el az ősöd, úgy jobb, ha kitagadod. Nem mindegy, hogy ki itta meg azt a piát?!” Ez döntő érvnek hatott, amire nem lehetett mit válaszolni, különben is valamennyien elázott állapotban voltak, de most, hogy meglátta a csatost ... „A rohadt Mikó — dühöngött lefelé a lépcsőn —, ő fedezte fel a piát, vállalja most a balhét is, vagy legalább fogadjon be éjszakára!”. — Elvtársak, elállt a lélegzetük? — kérdezte vidáman a főnök, ami inkább unszolásnak hatott az első kupica után szétterülő csöndben. — Mi történt önökkel? Elhiszem, hogy kisebb pokol van most a gyomrukban, de azért valamit szólhatnának . . . — Hát... — kezdte Kerekes bizonytalanul, megszorult, súgásra váró diákként lesve a szomszédjára és már félő volt, hogy gyanúsan hosszúra nyújtózkodik a szünet, amikor Csótányos hirtelen ezt mondta: — Akár a tűz! — És poharát előbbre tolva jelezte, hogy kér még. 10
