Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 9. szám - MŰVÉSZET - Kecskemét mai és holnapi arca (Beszélgetés Kecskemét város főmérnökével - Az interjút készítette: Goór Imre)
zik el a kecskeméti szobrokról. Persze azt is el kell mondani, hogy mintegy tizenöt évvel ezelőtt alig volt szobor Kecskeméten. A szocialista fejlődés során figyeltek fel arra a város vezetői, hogy ezek részben a terek díszítésének fontos elmei, másrészt a közvetlen pátria haladó szellemű múltjának megbecsülésében is nagy jelentőségük van. A Szabadság téren levő Kodály-emlékhelynek a megformálását valóban sok bírálat éri. Melocco Miklóssal és Kerényi Józseffel, vagyis az alkotókkal való beszélgetés alapján sokat megismertem a műhelytitkokból, az alkotói elképzelésekről. Ezekben sok szimpatikus vonás is van. A hagyományokkal való szakítás, a megbecsült személynek emberközelbe való állítása, vagyis a podesztról való leszállítása, figyelmet érdemlő új vonásai a köztéri szobrászatnak. Úgy gondolom, hogy a jövő útja ez lesz. A Kodály- emlékhely legfőbb hibájának azt látom, hogy az építészeti keret megfogalmazásakor nem sikerült a felépítmény más célra való felhasználásának lehetőségét kizárni. így sok köztisztasági hiányosság fordul elő az emlékhely területén, amely nagyon sokat árt a Kodály-kultusz szülővárosához méltó jobb elterjedése ügyének. De ez már nem írható az alkotók rovására. Ebben már a város lakói közül az a néhány ember a vétkes, akik nem törődve a hely kegyeleti értékével, minősíthetetlen magatartást tanúsítanak. N incs ellentmondás abban, hogy nyílt térre külön kis zárt helyet komponáljunk? Hiszen a tér maga a kitárulkozás, a,,szabadba-érkezés”. Miért kell ezt elrontanunk újabb bezárkózással? Kétségtelen, hogy felmerülhet sok emberben ilyen gondolat, de ugyanekkor éppen ez a lehatárolás megteremti azt az intim környezetet, amely alkalmat adhat — ha csak néhány másodpercre is — a Kodály-életműről való elmélkedésre. Az említett „bezárkózást” másért nem tartom szerencsésnek. Ez az emlékhely, szerintem nem eléggé figyelemfelkeltő alkotás. Sok idegen végigmegy a főtéri új korzón, s ha látja is a művet, mégsem visz magával Kodály-élményt, mert csupán egy építészeti keretet látott, amely külsőleg nem utal Kodályra. Ettől a felismeréstől már könnyű eljutni ahhoz a meditációhoz, hogy Kodály szülővárosában nem lett volna-e helyesebb egy más megfogalmazású emlékszobrot felállítani. Szólnunk kell még a város más szobrairól. Az egyes alkotásokról bennem sokkal jobb vélemény alakult ki, s néhánynak inkább az elhelyezését kifogásolom. Különösen nem lehet egyetérteni a Lenin-szobor elhelyezésével. Ilyen nagyság- rendű szobrot nem lehet lakóházak közé állítani, ahol a nyílászáró szerkezetek ke- resztül-kasul futó vonalai adják a mű hátterét, egyszóval a szűkebb környezet nem eléggé ünnepélyes. Az is baj, hogy komor, szürke környezetben áll az ugyancsak sötét színű bronz szobor. Egy világosabb háttér, vagy egy parkosított, nagyobb terület jobban kiemelhetné a szobor értékeit. Hasonlóan kevésbé sikerült a Petőfi szobor elhelyezése is. Talán a legszerencsésebben elhelyezett szobrunk valóban az említett — Vígh Tamás készítette — Katona József szobor. Ha nem is tetszik sok embernek maga a mű, de a környezetkialakítás és a színház melletti elhelyezés nagy körültekintésre utal. A városi járókelőknek sok gondot okoz még a Makrisz Agamemnon által komponált ólomplasztika, amely az Aranyhomok falára van felszerelve. Sokan a mű mondanivalójával nincsenek tisztában. Csak kevesen figyelnek fel a homok, és a futóhomokot aranyhomokká változtató termékenységről közvetített gondolatokra. Picassónak van hasonló szobra a termékenységről, ami talán annyiban elvontabb, hogy szőlőtőkék-vesszők nem keverednek az alkotásba. De Picasso kecskéje is 85
