Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 7-8. szám - Bárth János: Néprajzi csoport és népművészet (A pota példa)
ríthetjük azokat a helységeket, ahol a poták élnek. A körülhatárolás műveletét azonban nemcsak tudományos módszerekkel buzgólkodó néprajzkutató végezheti el, hanem elvégzi maga a nép is. A poták számontartják kultúrájuk határait, és ismeri e határokat a környező helységek más jellegű népessége is. Röviden azt mondhatjuk, hogy a pota néprajzi csoport azon a területen él, amely a XVIII—XIX. században Kalocsa város határa volt. A legutóbbi időkig, Drágszél önállóságának megszűnéséig, öt közigazgatási egység osztozott ezen a területen: Kalocsa város, valamint Szakmár, Öregcsertő, Homokmégy és Drágszél községek. A községek, különösen Szakmár és Homokmégy, több településcsoportra tagolódnak: az ún. kalocsai szállásokra. A községnévadó szállásokkal együtt a XX. század első felében még 25 kisebb-nagyobb szálláscsoport állt a Kalocsától keletre elterülő egykori kalocsai pusztákon. Közülük több elpusztult, vagy nagyüzemi gazdasági telephellyé alakult az elmúlt évtizedekben. Elsősorban a kisebb szállásokat érte ilyen sors: Vörös szállást, Kistényt, András szállást, Bolvári szállást, Szalontai szállást, Ludas szállást, Pécsi szállást. Lakosságuk a nagyobb szállásokra és Kalocsára költözött. így ma Kalocsa városán és a hozzá tartozó Negyven szálláson kívül az alábbi települések adnak otthont a pota népességnek: (a fentebb említett öt közigazgatási egység kötelékében:) Kisülés, Szakmár, Öregtény, Gombolyag, Keserűtelek, Résztelek, Felsőerek, Alsóerek, Halom, Mácsai szállás, Kiscsertő, Öregcsertő, Kiskecskemégy, Homokmégy, Alsómégy, Drágszél, Hillye. E településeken az 1970. évi népszámlálás adatai szerint 7721 ember élt. Ehhez hozzáadhatjuk még Kalocsa és Negyven 1970. évi 16 084 fős népességét, foglalkozásra és társadalmi helyzetre való tekintet nélkül. Egyrészt nehéz lenne számszerűen szétválasztani a népességet aszerint, hogy ki pota eredetű, ki nem, másrészt értelme sem lenne különösképpen, mivel a XX. század közepéig az idegen eredetű értelmiség és iparosság is a pota népi kultúra sugarában élt. összesen tehát 23 805 ember lakott 1970-ben azon a területen, amelyet a pota néprajzi csoport lakóterületének mondunk. Ugyanitt 1942-ben, tehát a tényleges néprajzi csoport funkció utolsó szakaszában, vagy mondhatnánk úgy, hogy a néprajzi csoport végleges bomlását nem sokkal megelőző időpontban 21 333 ember lakott a kalocsai egyházmegye Schematismusa szerint. Tehát a néprajzi csoport jelleg igazi virágzása idején, a XX. század első felében kb. 20 000 ember tartozott a pota néprajzi csoportba. Ők hordozták, alakították és formálták azt a népi kultúrát, amelyet kalocsaiként ismer a tudomány és a köztudat. A legjellegzetesebb pota népség nem a városban él, hanem a kalocsai szállásokon. A városaik pusztaiaknak nevezik az itt lakókat. A pusztaiak őrizték meg legszebben a régi szokásokat, a különös nyelvjárást, ők jártak élen a népi díszítőművészet újabb divatjainak kibontakoztatásában és kivirágoztatásában. A szállások népe a régi kalocsai lakosság utódaiból áll. Azoknak a leszármazottaiból, akik a XVIII. században és a XIX. század első felében gazdasági telephelyeknek használták a Kalocsa pusztáin csoportokban kialakított szállásokat, majd a XIX. század második felében hátat fordítva a városnak végleg és állandóképpen kiköltöztek oda. Egy sajátos fejlődésé', természeti, úrbéri és gazdasági viszonyok által meghatározott különös megosztott település távolba került tartozéktelepülés-egységei váltak itt önálló, állandó településekké a XIX. században. A kalocsai szálláskert-csoportok állandó településsé alakulása együtt járt azzal, hogy az egykori megosztott település gazdaságviteli központ szerepű tartozék részei adtak végleges otthont a települési osztottságot felszámoló kalocsai parasztnépességnek. A pota néprajzi csoport határa tehát — miként fentebb utaltunk rá — viszonylag könnyen megvonható. A közel negyedszáz közös múltú újkori település népét magába foglaló csoport legközelebbi szomszédai nyugatról a már említett Duna menti falvak, amelyeknek református alapnépessége mindig is másnak érezte magát, mint a katolikus 34
