Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)

1978 / 7-8. szám - Bárth János: Néprajzi csoport és népművészet (A pota példa)

poták. Viselete, nyelvjárása, népművészete, erkölcsi felfogása más világot jelentett. Északról puszták és a Szelidi-tó hosszan elnyúló csíkja határolta a kalocsai szállások világát. Keletről az Őrjeg mocsarai képeztek erős és éles határvonalat. Az Őrjegen túl homokhátsági táj kezdődik, amely mindenképpen más világ, mint a mélyfekvésű kalocsai. Délről és kisebb részben nyugatról nemzetiségi falvak határolják Kalocsát és szállásait: svábok (Császártöltés, Nádudvar, Hajós), szlovákok (Miske), és rácok (Dus- nok, Bátya). Északról és keletről tehát földrajzi akadályok, nyugatról vallási, délről pedig nyelvi korlátok gátolták a kalocsai népesség jelentős kapcsolattartását közvetlen szomszédaival. A szállások népének házasodási rendjére, szaknyelven szólva, a régi kalocsai határon belüli endogámia volt jellemző, amely az egyes szállások közötti exogám gyakorlattal párosult. Gyakran előfordult, hogy a legészakibb szállásokról, pl. Felsőerekről, Résztelekről férjhez mentek a lányok a legdélibb szállásokra, pl. Drágszélre, Hillyére, de arra, hogy a szállások körén kívülre kerüljenek menyecskének, pl. Duna melléki református faluba, az Őrjegen túlra vagy valamelyik déli nemzetiségi faluba, alig akadt példa. A környezettel való viszonylag kevés érintkezés, a gyakori kifelé há- zasodás hiánya konzerválta a kalocsai szállások népének néprajzi sziget jellegét, és odahatott önálló, egyedi népi kultúrájának kialakításához, és ezen keresztül néprajzi csoporttá válásához.

A kalocsaiakat és a kalocsai szállások népét a Duna menti falvak, valamint az Őrjegen túli, homokhátsági települések lakossága nevezi potának. A pota szó valamikor vallási hovatartozásra utalt. Több Duna—Tisza közi református helységben a beköltözött szegény katolikusokat nevezték így a XIX. században. Később a XX. század eleje táján a szó leszűkült egy jellegzetesen katolikus és igen vallásos népcsoport, a kalocsaiak jelölésére. A pota szó jelentésváltozása tehát hasonlít a matyóéhoz. A pota megnevezés régebben gúnyos értelmű volt, napjainkban inkább egyszerűen népcsoportnév, ami mögött a jelzett terület és népesség néprajzi elkülönülése, a megnevező helységekéhez viszonyított kultúrabeli különbözősége érződik. A pota kifejezés ma is élő fogalmat takar. Gyakran lehet hallani a mindennapi életben, természetesen elsősorban a környezet nyelvében. A szót használják potás, tehát jelzős alakban is, olyasmire, ami a kalocsaiakra, a kalocsai szállásokra, illetve az itt lakók beszédére, külsejére, anyagi és műveltségi produktumaira emlékeztet.

Felmerül a kérdés: vajon mióta beszélhetünk pota néprajzi csoportról? Mióta önálló néprajzi csoport Kalocsa város és a szállások népe? Közbevetőleg megjegyezzük, hogy a szállások 1898. jan. 1-én szakadtak el Kalocsától. Előzőleg egy közigazgatási egységbe tartoztak. A XIX. század közepe előtt pedig a szállások többségét nem tekinthetjük kizárólagos állandó lakóhelynek. Addig az egész kérdéses népesség nemcsak, hogy egy közigazgatási egységbe tartozott, de gyakorlatilag is egy város lakója volt, ha ez a városlakás esetenként időszakosnak is tekinthető. Néprajzi csoportkörülhatárolási probléma tehát nem merül fel a XIX. század második fele előtt, csak akkor, amikor falusias állandó településsé alakult a negyedszázadnyi szálláscsoport. Előzőleg valamiféle egy városra korlátozódó népszigetről beszélhetnénk. Kérdés, hogy mióta? Mindenesetre a XVIII. századnál korábban nem. A jobbágyfalu méretű városként éldegélő Kalocsa csekély és meglehetősen mozgékony török kori népessége ugyanis a XVIII. század első felében jövevények beköltözése révén megsokszorozódott. A jövevények egy része az elpusztult vagy a harcokat átvészelő környező falvakból, más része pedig dunántúli vármegyékből, valamint Pest megye középső területéről érkezett. A városban letelepedő, eltérő származáshelyű, valószínűleg nyelvét tekintve sem teljesen egységes lakosság azonos úrbéri viszonyok és azonos gazdasági adottságok közé került. Szerződéses jobbágy lett. A több évtizedes együttélés, a közös történelmi sors, egységes kultúrájú néppé alakította a XVIII. század eleji Kalocsa meglehetősen heterogén népességét.

35