Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)

1978 / 1. szám - VALÓ VILÁG - Zám Tibor: Bormelléki zsiványságok (5. rész: Egy maffia természetrajza

hivatásos gépkocsivezető. Foglalkozását megtartva 1972-ben más munkaadóhoz szegődik, 1974-ben gazdálkodni kezd; 1 900 négyszögöl szőlőt művel.

Pohán — sértő szándék nélkül nevezem így, mert perbéli találkozásaink gyakorisága okán akár barátok is lehetnénk — vázlatos életútjában a kiemelést az indokolja, hogy több hasonló korú fiatalember pályamódosításában azonos fordulatot jelez. Erre több példa van, de már az elsőnél megmondjuk, hogy nem a metszőolló, a permetező és a kapa iránti olthatatlan vonzalom vezérli vissza atyáik örökébe a fiakat, nem is a kockázat vállalására kész termelői kedv, hanem a pénzvágy (amelyet a borkonjunktúra nem hagy kielégítetlenül), s a zsiványságok módozatai, amiket a szesz-szindikátus „bejegyzett” tagjai úgyszólván kockázat nélkül megengedhetnek maguknak. E zsiványságok különböző módjairól gyakran beszélünk; itt csak a legkirívóbbat említjük azt bizonyítandó, hogy Pohánnak megérte a pályamódosítás. (Illetve: megérte volna, ha Szőke Nagy bukása bele nem ront a „gazdálkodásába”.)

Az 1974-ben 24 éves Pohán 1,2 kh szőlőt művel; bejelentett 66,75 hl mustot, ami 89 q szőlőből sajtolható. A szakértő véleménye szerint az említett évben (amely rossz volt a szőlőre) csak 48 q teremhetett, vagyis 36 hl musthoz elegendő. Pohán azonban 21 hl sűrítményt vásárolt ifj. Kukucskától, akivel közösen (minthogy „lelki” jó barátok voltak) 181 hl „mustot” és 72 hl „bort” csinált, amely folyadékként összeadva hétszerese a valóságos musttermésnek!

Hamisítványaikat mind eladták (különben értelmetlen lett volna a ráfordított munka) és dokumentálhatóan 156 556 Ft-ot tettek zsebre. Hogy osztoztak-e a hasznon, s miként, azt csak ők tudják. A számadatokkal a pályamódosítás valóságos okát kívántuk bizonyítani, azt, hogy ekkora bruttó bevétel mellett érdemes szőlőtermelőnek lenni. Felismerésünket alátámasztó tény, hogy 1975-ben, miután Szőke Nagy „köpött” és ettől bormelléken is büdösödni kezdett a ravatal, Pohán feladta szőlőtermelői státusát: visszaült a kormánykerékhez.

A bírónak arcizma sem rándul, az ügyész viszont rosszallóan nézi szemüvege fölött a hajat, szakállt, bajuszt összenövesztő szőrmók ifjút, aki fakult kék és itt-ott fehérre kopott, vállánál szakadt farmeröltönyében ül le a gyóntatószékre; sárga pamutinggel, sárga zoknival és fapapuccsal kiegészített öltözékében. Biztosan tudom, hogy kihívó megjelenése nem előre megtervezett provokáció, (később sem láttam rajta más „szerelést”). Pohán a huszonévesek nemzedékének azt a legszélsőségesebb típusát képviseli, amelynek már fogalmai sincsenek a konzervatív szellemben fogant „iilendőség”- ről, sem az intézmény-hierarchiáról, amiben a bíróság — helye szerint — elvárhatja az „illő” megjelenést mindazoktól, akiket vádlottként, tanúként megidéz.

Pohán karakterét azon túl, hogy pár szavas válaszokat ad a hozzá intézett kérdésekre, három vonással gazdagítjuk: 1. Mint ifj. Kukucska lelki jóbarátja keveredett a maffiába. 2. Gátlástalanul hazudik. 3. Korrekt a nőkkel szemben. Alelki jó barát a nyomozási szakaszban rossz cinkos: rávall ifj. Kukucskára; szembesítéskor a szemébe mondja annak, hogy két alkalommal sofőrködött, amikor „Daksi”-nak (Szőke Nagynak) pálinkát vittek. (Először 60 litert, azután 100-at.) Később még be kell ismernie, hogy máskor is készségesen ült a volánhoz, ha a jogosítványától megfosztott ifj. Kukucska kérte, de szinte minden alkalommal le kellett mondania előbb a randevúját. Irigy, de tiszteletteljes kérdésemre: — „Nem árulná el, mit esznek magán a nők?” — sejtelmes mosollyal válaszol. Diszkréciójáért utólag nagyra becsülöm, de meg kell mondanom róla, hogy a szinte megszámlálhatatlan rablómese közül (egyet-egyet majd beiktatunk a pertörténetbe) ő is elmond egy nagyon szépet. Szó szerint: „Védelmemre annyit kívánok elmondani, hogy nekem semmiféle tudomásom nem volt arról, hogy bűncselekmény elkövetéséhez nyújtok segítséget. Amennyiben nekem arról tudomásom lett

51