Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 7-8. szám - Kirgiz szólások és közmondások (Válogatta és fordította: Buda Ferenc)
(A kérdőjelek a megelőző szó általános ismeretére vonatkozó kételyeimet fejezik ki.) De: van-e még szavunk a különböző nemű és korú csikók, bárányok megnevezésére? Tudja-e vajon egy átlag-magyar, hogy a „paripa” heréit lovat jelent? Van-e valami halo- vány fogalmunk a „poroszka” szó eredeti értelméről? (Pedig poroszka igencsak hamarabb lehetett, mint gyalogszerrel poroszkáló ember.) Nos, a teljességre való törekvés igénye nélkül felsorolok néhány — a lóra vonatkozó — kirgiz kifejezést: at, dzsilki („ló”), kulun, kulan („csikó”), dzsabagi („5—6 hónapos csikó”), táj („kétéves csikó”), bakir („csődörcsikó”), bajtal („szú'zkanca”), bee („kanca”), ajgir („csődör”), akta („paripa”), külük („hátasló”), bedöö („versenyló”), argimak („telivér”), dzsorgo („poroszka”). Mit mondhat már nekünk ez a közmondás: „A csődörré váló csikónak nagy lesz a pofahúsa”? A kirgizek viszonyát a lóhoz egyébként mindennél jobban jellemzi a következő közmondás, némi magyarázatot nyújtva arra is, hogy lóháton ülő öregjeiknek egyike sem volt szárnyaszegett: „At — erdin kanati”. Vagyis: „A ló — a férfi szárnya”. Munkám izzasztóan gyönyörű vesződségei íratták velem e dolgozat fölé az ott álló címet. Magam próbáltam, tehát igaznak kell hinnem: műfordításkor az ember mindannyiszor a Lehetetlen csúcsait ostromolja. Szerzője-ismert mű esetében megengedhető — gyakorta elő is fordul —, hogy a fordítás minőségileg magasabbrendű az eredetinél. Népköltészeti alkotásnál ez elképzelhetetlen. Vajon megmászható-e a szivárvány hétszínű íve? Tudván tudjuk, hogy nem, mégis megkíséreljük. Pontosan fordítani még prózát sem lehet: valami mindig odavész. Vagy a gondolat csonkul, vagy a nyelv csillogó alakzatai veszítik el kristályvizüket. Kitartó munkával, leleménnyel és némi szerencsével valamennyi átmenthető belőlük. Hogy ez a „valamennyi” megéri-e, azt én egy percig sem latolgattam. A közmondások, e tökéletesre csiszolt kövek kicsinyek ugyan, de egy — tőlünk távol élő, ám elődeinkkel rokon kultúrájú — nép közös tudatának, erkölcsi felfogásának, életbölcsességének lényegét őrzik. Talán nem lesznek tanulság híjával, hisz kavics láttán a kőszikla is megítélhető. Lehet, hogy túlságosan is hangoztattam e munka nehézségeit. Ezek természetesen letagadhatatlanok, panaszra azonban nincs ok: nem kívülről jött parancsra dolgoztam. Azt sem hallgathatom el, hogy a kirgiz nyelv és a magyar szerkezeti-tipológiai rokonvonásai nemcsak hogy reménnyel biztattak, de sokszor meg is könnyítették a dolgom. A többi — csak szorgalom kérdése volt. Egy fordítónak pedig a szorgalmat szükségtelen a javára írni: hisz a kötelessége. Ha tehát munkámnak itt-ott tisztes eredménye mutatkozik, a nyelvé az érdem: anyanyelvemé. KIRGIZ SZÓLÁSOK ÉS KÖZMONDÁSOK Itt közreadott fordításaim forrása a következő két szótár: 1. Kirgizszko—russzkij szlovar, Moszkva, 1940. Összeállította prof. K. K. Judahin. 2. Russzko—kirgizszkij szlovar, Moszkva, 1957. Szerkesztette prof. K. K. Judahin. Jelen válogatást nem foglaltam semmilyen tudományos vagy egyéb szempontokhoz igazodó rendszerbe. A könnyebb eligazodás, valamint a variánsokra való utalás végett sorszámmal láttam el valamennyit. Helyenként zárójelben közlöm a kirgiz közmondás azonos vagy hasonló értelmű magyar megfelelőjét. B. F. 16
