Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 7-8. szám - Zelnik József: A hagyományok aranyága
Joggal tehető fel a kérdés: akkor ki alkotta a népi kultúrát? A legegyszerűbb választ a marxizmus adja: a nép, amely munkájával a társadalom számára nélkülözhetetlen értékeket termel, ezzel egyidejűleg forrása és valóságos létrehozója az összes kulturális értékeknek, így a művészi értékeknek is. Meg kell itt azonban jegyeznünk — már többen felhívták rá a figyelmet —, hogy a fenti tétel: a népről mint minden kultúrérték létrehozójáról szóló tanítás, semmi különbséget nem tesz maga a népi kollektíva által létrehozott alkotások és a realisztikus hivatásos művészet között. Gorkijt és József Attilát kell segítségül hívnunk, hogy sikerüljön egy egyszerű, de mégis használható meghatározást találnunk. Gorkij a népköltészetet a dolgozó nép kollektív költészetének nevezte. Ennek példájára a népi kultúrát nevezhetjük a „hozzáértő dolgozó nép” közösségi kultúrájának. Akkor látjuk igazán, hogy mennyire nem volt felesleges a fentieket végiggondolni, ha a következőkben megvizsgáljuk azt az évszázadok óta élő, de századunk 20-as éveiben megideologizált és hírhedtté vált tételt a „leszálló kultúrjavakról”. Felsőbbrendűségi kiváltságaikba és tudatukba szerelmes úri osztályoknak mindig is egyértelmű volt, hogy „szépet”, „magasztosát”, „művészit” a csak munkára jó egyszerű halandó nemhogy alkotni, de még csak csodálni sem tudott. A lenézésnek ezt a történelmileg állandóan jelenlévő formáját egy német tudós a század elején tudományos ideológiává próbálta emelni. Bár a tudományos világ hamar visszautasította a szellemi kizsákmányolásnak ezt a szemérmetlen formáját, mégis a sablonokkal dolgozó publicisztikának napjainkig ható tényezője lett. Naumann kérdésfeltevése egyoldalú és abszurd. Csak az igazolja a vele foglalkozást, hogy általa rátapinthatunk olyan problémákra, melyek ma is felmerülnek. A tétel a következő volt (idézek az esztétikai kislexikonból): ”a társadalom alsó rétegei semmit sem produkálnak, csupán befogadnak és utánoznak, a folklór termékei kivétel nélkül az uralkodó osztályok szellemi javai, amelyek eljutottak a néptömegekhez (közben elrongálódtak, töredékessé váltak, értéktelenebbé, egyszerűbbé lettek). Ezt a tételt az eddig elmondottak után, úgy hiszem, már fölösleges különösebben cáfolni. Meg kell kérdőjelezni viszont a valamilyen módon mégiscsak a „leszálló kultúr- javakból” következő állítást, hogy az uralkodó osztályok társadalmi tudata sokkal jobban befolyásolta a folklórt, mint fordítva. Ez az elképzelés napjainkban Marx egyik sokat idézett következő tételére is próbál támaszkodni: „Az uralkodó osztály gondolatai minden korszakban az uralkodó gondolatok, vagyis az az osztály, amely a társadalom uralkodó anyagi hatalma, az egyszersmind uralkodó szellemi hatalma is.” Csakhogy az uralkodó osztály, amint az anyagi hatalmat igazságtalanul elsajátított anyagi javakkal gyakorolta (és gyakorolja még jelenleg is a tőkés világban), ugyanúgy a szellemi hatalma is a dolgozó néptől különböző formában elsajátított szellemi javakból áll. Sőt itt válik totálissá a kizsákmányolás. Ugyanis a néptől igazságtalanul elsajátított anyagi javakkal sajátítja el a dolgozó tömegből kiváló tehetségek szellemi értékeit. Gondoljunk bele: minden idők egyik legnagyobb zeneszerzőjének, Bachnak, hogy népes családját el tudja tartani, különböző műveket kellett megrendelésre írnia. Ezekhez felhasználta az akkor még ott is élő népdalt forrásul. Az így született műre, ami már hivatásos műalkotás volt, az úri Európa úgy tekintett, mint saját alkotására és ha a Paraszt kantátához hasonló népdalt hallott, felszisszent, vagy önelégülten mosolygott. Egy másik szálon továbbhaladva egész cáfolat-piramist lehetne felépíteni. Meg lehetne vizsgálni, hogy munkájával, harcával ki teremti meg a társadalmi haladás eszmei előfeltételeit. A kultúra-teremtő kérdéseket. Érdemes még megemlíteni: mi történik akkor, ha az „uralkodó osztályok társadalmi tudata” befolyásolja a népi kultúrát. Az „uralkodó osztályok társadalmi tudata” úgy egészében elég nehezen megfogható dolog. Ezért vegyük például az ízlését. Mit mond 6
