Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 5-6. szám - Pelle János: Melegház (novella)
elrohant, fájdalmas ürességet érzett, s megfogadta, elnézőbb lesz ifj. Virág Zoltánnal, aki végül is nem tehet arról, hogy ő tizenhét évvel öregebb és gazdagabb nála. A fiú egy nap múlva visszatért, mert nem tudta hallgatni apja véget nem érő prédikációit, s a szobájába időközben már beköltözött a húga a férjével. Viszonya az asszonnyal helyreállt, de a feszültség tovább lappangott közöttük. Ifj. Virág Zoltán még többet rajzolt, s már kevesebbet járt el otthonról. A kocsi tankját megtöltötte benzinnel, de gyalog járt, mert így olcsóbb volt. De Ili egyszerre takarékoskodni kezdett, fogához verte a garast, s a fiú úgy érezte, hogy minden százassal megalázza. Kapcsolatuk kezdetén az asszony csak odadobta a tárcáját, vegyen, amennyit akar — dicséretére legyen mondva, ifj. Virág Zoltán soha nem élt vissza a bőkezűséggel — aztán havonta, majd hetente adott zsebpénzt. Hol voltak már azok az esték, amikor a fiú virággal és ínyencségekkel várta haza az asszonyt, amit egymás ölébe ülve fogyasztottak el! Ifj. Virág Zqltán ezekben a hetekben érezte először képesnek magát arra, hogy kitartó munkájával felkészüljön a főiskola felvételijére. Rájött, hogy nem elég rajzolni, szobrot mintázni is meg kell tanulnia, s egyáltalán: szüksége van valakire, aki kijavítja hibáit és irányítja felkészülését. Már biztos volt abban, hogy van benne valami, amit kitartó erőfeszítéssel felszínre hozhat. Ameddig csak magában hordta a vágyat, hogy egyszer művész lesz, esetlegesnek és valószínűtlennek látta a világot, amit csak a vágyak körforgása mozgat — élete első erőfeszítése viszont makaccsá és érzékennyé tette. Modell után nézett és felvette a kapcsolatot azzal a grafikussal, aki még annak idején biztatta. Közben újra meg újra megpróbálta felkelteni Ili figyelmét a tehetsége iránt, remélve, hogy szerelme megóvhatja a következő évek nehézségeitől, hiszen az asszony jobb célra nem is használhatná vagyonát, mint az ő támogatására. Ebben a kipárnázott fészekben megbújhat a jeges viharok elől, s mint beérkezett művész léphet az emberek elé, apja, húga és hajdani ismerősei legnagyobb csodálkozására, ábrándozott az erkélyen, a lenyugvó napot figyelve. Ili szórakozottan hallgatta a terveket, melyek úgy tűzbe hozták ifj. Virág Zoltánt, ahogy neki talán még soha nem sikerült. Az asszony öntudatlanul érezte, hogy neki arra az aranyifjúra volt szüksége, akit kihalászott magának sógornője vendégei közül. Imádta öltöztetni, kozmetikai cikkekkel halmozta el, mert úgy érezte, mindenképpen viszonoznia kell a fiú szerelmi szívességeit, különben az adósa lesz, s örökre a lekötelezettje marad. Minden pillanatban éreztetni akarta vele függőségét, azt, hogy mennyire rá van utalva. Csak néha, gyenge pillanataiban hitt abban, hogy büntetlenül kiszolgáltathatja magát a fiúnak. Végül a csalódástól való félelem erősebbnek bizonyult a kitárulkozás kísértésénél, s eljött az az idő, amikor már minden különösebb ok nélkül sértések csúsztak ki a száján, még akkor is, amikor szíve szerint gyöngéd szeretett volna lenni. — Jobb pipikhez szoktál, ugye? — kérdezte egy este a tükör előtt meztelenül, kibontott szőke haját rendezgetve. — Már csak az hiányzik, hogy féltékenykedj — fordult hanyatt az ágyon ifj. Virág Zoltán, aki időközben már feladta a reményt, hogy Ili anyai testébe kapaszkodjon addig, amíg egyedül is megáll a lábán. — Öreg vagyok és csúnya — Nem hallod? Szólj, ha el akarsz hagyni. Ne félj, adok útravalót. A fiú tapasztalatból tudta, hogy ilyenkor az a legjobb, ha hallgat. Nem mondhat olyasmit, amit az asszony ne fordítana ellene. Ezért csak belefúrta a fejét a virágmintás párnába, s a fényes jövőre gondolt, ami előtte áll. 30
